közeli

Posted on July 31, 2015 by escuchavital
“- A múlt héten, a vízi-trekkingen találkoztam egy párral. Fiatalok mint mi, ismered őket – vagyis, hát fiatalok mint te, nálam azért inkább fiatalabbak.
– Igen? No és?
– A lány leugrott egy nyolc méter magas szikláról, és sokkot kapott, vagy a félelemtől, vagy mert beüthette az állkapcsát nagyon az érkezéskor: részleges rövidtávú memóriavesztése lett, ami fokozatosan jött csak felszínre. Arthur ment oda pár kanyar után a túravezetőhöz, hogy valami gond van Eszterrel, mert nem emlékszik az ugrásra.
– Húha, ez elég komolyan hangzik!
– Kiültünk egy sziklára a folyóban, mind a tízen, a túravezető végül pedig mentőhelikoptert hívott. Még sosem láttam helikoptert ilyen közelről.. olyan voltam mint egy kisgyerek, a dráma ellenére nagyon örültem a helikopternek! A többiek is. Persze, még mielőtt megjött volna, egy jó fél vagy háromnegyed órát vártunk rá, Eszter közben Arthur mellett a sziklán ült, én mögötte, a vállait fogtam, a rekeszizmát, nyugtattam, segítettem a kérdésekkel. Olyan volt, mint egy elakadt lemez. Újra és újra ugyanazok a kérdések, főként ő és Arthur beszélgettek: ‘Nem emlékszem, elhoztam a szemüvegem?’ ‘- Nem, a kontaktlencséd van benn, nem hoztál szemüveget.’ ‘Az jó. És miért vagyunk itt?’ ‘-Leugrottál magasról.’ ‘Ki ugrott le?’ ‘- Te, én és még ketten.’ ‘Azt hiszem black out-om van. (Emlékezetkiesés). Nem emlékszem, hogy milyen nap van ma.’ ‘- A hónapra emlékszel?’ ‘-Nem. Nem emlékszem. Egy kicsit félek.’ ‘- Arra emlékszel mikor születtél és hol? A szüleid nevére?’ ‘- Igen’, és sorolja, ez mind rendben. ‘- Azt tudod én ki vagyok? Bízol bennem?’ ‘-Igen, Arthur. Igen. De nem értem mit keresünk itt, és hogy kerültünk ide.’ ‘- Leugrottál.’ ‘- És jól sikerült az ugrás?’ ‘- Igen, remekül.’ ‘- Nem emlékszem. Ki ugrott le? És hol van a szemüvegem? Elhoztam a szemüvegem?’  ‘-Nem, a szemüveged nem hoztad el.’ ‘-Kár, el kellett volna hozzam.’ ‘- Azt tudod, milyen év van?’ ‘-Igen, 2015. Nem emlékszem, milyen nap van. Igen, biztosan black out-om van.’ ‘- Nem baj, minden rendben van. Teljesen rendben. Jön a helikopter.’ ‘- Helikopter? Nohát. De elhoztam a szemüvegem? Nem találom.’ ‘- Emlékszel az anyukám nevére?’ ‘- Igen’ – mondja a nevet, s ez rendben. Arthur fogta a kezét, nézte, próbált segíteni, és nem tudott. Újra és újra ugyanazok a kérdések. Aztán megjött a helikopter, és elvitték Esztert, Arthurt nem engedték vele menni, kocsival kellett utánuk mennie. Ez eléggé megviselte.
– Szegény Eszter. De most már jobban van, ugye?
– Igen, már szinte teljesen visszajött a memóriája. Pánik-roham, de közben jól beverte a fejét a vízbe ugrás közben. No de azt akartam mondani, hogy teljesen elérzékenyültem. Milyen szép ez. Hogy két ember egymáshoz kapcsolódik, és bíznak egymásban, hogy Arthur azt kérdezte, hogy emlészik-e Eszter az ő mamája nevére… Milyen szép, ahogy összefonódik két élet. Nagyon mélyen megérintett ez a jelent. Én már nem is emlékszem, milyen valaki másra tudni bízni az életemet.

      Iván sóhajt, és nem szól. Miket beszél ez a lány. Micsoda kifejezés, másra bízni az életed… szöget üt a fejében a gondolat. Nem tudja, mi legyen. Jó itt, de a szabadsága… Elpihen, valami egyetértés-félét mormog és hagyja, hogy a lány meséljen tovább csöndesen. Réka is elhallgat. Mindennek megvan a maga ideje. Belül csöndben megöleli Arthurt és Esztert, megköszönve, hogy emlékeztették rá, miért érdemes. Akkor is, ha már nem emlékszik, és akkor is, ha Iván inkább elmegy, és nem vállalja a megismerés és kötődés rizikóját. Milyen veszélyes szeretni! De hát ha tetszik, tetszik, ez van. És ha elrepül, hát menjen. Végül is szabad, s a szabadságával együtt tetszik. Ahogy ő is neki. De mégis. Ideje van a döntésnek. Lenéz az arcára, ahogy csukott szemmel pihen az ölében. Puszit nyom a homlokára. Valahogy majd csak lesz.”

Posted in alkimista, élet, öröm, barátok, felelősség, mese, szerelem | 2 Comments

holtpont

Posted on July 21, 2015 by escuchavital
Vannak hullámhegyek, de a hullámok tetejéhez hullámvölgyek is tartoznak. Ma valahogy egy ilyen nap van/volt, amikor lehet, hogy jobb lett volna, ha ki sem kelek az ágyból.

A nap csúcspontja délután öt óra fele robbant ki, amikor is kicsúszott a kezemből a telefonom, és mivel a leesés-védő akármije még úton van, a kijelzővédő fólia épp arra volt elég, hogy még egyben tartsa a széttörött képernyőt. Rákerestem, nagyjából 125 eurós történet (Blackberry 10-es telefon, amit anno ajándékba kaptam/megörököltem egy volt kollégámtól). Még sosem törtem el kijelzőt, pedig rutinos mobil-leejtő vagyok. Micsoda érdem, nem? Úgy tűnik ebből is kellett egy tapasztalat! Pipa. 
Mindemellett, nyár van, hurrá, de nagyon kezdem unni, hogy nincs munkám. Persze el lehet hetyegni erre meg arra, de nincs keret, nincs rendszer (mert igen, egyedül magamban, ha nincs összetartó szándék eléggé szét tudok csúszni).. meg kell embereljem magam. 
Barcelonában minden valamire való munkához, ami érdekelne, technikai – telekommunikációs vagy számítástechnikai végzettséget kérnek, ami nekem nincs. És nem is lesz, ha rajtam múlik. Le vagyok hangolva, és teljesen értéktelennek érzem, amit tudok. 
Nem jó panaszkodni, és nem kéne, így is baromi jó dolgom van, annyi munkanélküli segélyt kapok, amennyit sokan mások munkáért kapnak cserébe. De hamarosan elfogy a többi pénz, s akkor, ha addig még nem találtam megoldást, nagy váltás jön, mert ebből a pénzből nem tudok egyedül fenntartani egy lakást. És cél nélkül felkelni reggel, csak azért, hogy munkakereséshez üljek le a géphez, nagyon kiábrándító. Így a többi tervem is csak akadozik, veszít a lendületéből: mintha hiányozna a húzóerő, hogy merre, tovább, és minek. 
Egyszóval csak nézek kérdően, hogy merre tovább? Számtalan olyan tehetségem és hozzáértésem van, amivel bárki, bármilyen cég jól járna, de egyikről sincs papírom. Most akkor ne is jelentkezzek? De, persze hogy jelentkezem. Csak az X. megválaszolatlan jelentkezés vagy visszafordítás után már az egész nagyon nyögvenyelősen megy. 
Nem, nem oldaná meg a helyzetet a haza költözés, otthon is ugyanezzel néznék szembe. És időről időre meg kell mutassam magam a helyi munkaügyi központban, hogy itt vagyok, és munkát keresek,
Leszek majd pozitívabb is, eddig is voltam, talán holnap is az lesz. Most nincs több erőm, már dühöngeni sem. Legalább annyi örömöm van, hogy sikerült itt letenni a KRESZ vizsgát angolul (rendkívül szemétkedős teszt-kérdésekkel), és elkezdtem vezetni. Már túl vagyok két vezetés órán
(másfél órás!) ahol benn vezettem a forgalomban Barcelonában! Huh…. az első órán még elvezetett minket az oktatóm a vizsgahelyszínre, ahol gyakorlunk, de másodszorra már az autóiskola előtt én ültem be a vezető helyére, és ez bizony a város egyik legforgalmasabb utcáján van. Ablakok lehúzva, rádió bekapcsolva, az első öt percben igazán azt sem tudtam, hogy mire figyeljek (kiállni az útra a parkolóházból, stb), annyira szembejött a rengeteg inger és információ, ráadásul ugye spanyolul tanulok vezetni.. Ami, higgyétek el, sokkal motiválóbb és izgalmasabb, mint magyarul. Igaz, az oktatóm is nagyon jó. Bízik bennem. És rögtön bedob a mély vízbe.. Néha elfelejtek levegőt venni, de szerencsére azért az megy magától, s amikor végre eszembe jut, sóhajtok egy nagyot. 
Mindent összevetve, nagyon tetszik, és sokkal jobban érzem magam az autóban, mint tíz éve, amikor először próbáltam megtanulni vezetni. 
Végső messzeségekben mindig akad egy film, ami segíthet. Ma estére találtam egyet, aminek pont az a címe, hogy: Learning to drive – vagyis Vezetni tanulni. Ez lesz ma este a desszert, az agynyugtató, a kikapcsolódás ebből a végtelen napból, amikor a tehetetlenség széjjel szakít, és teljesen kívülállónak érzem magam ebből az egész működő rendszerből. 
És persze, még egy segítség: nagymamám  kakaója. Valahogy mindig is szívből utáltam a tejet. Apai nagymamám kizárólag kakaóval tudta belém diktálni, de úgy már könnyedén. Azóta is megvan az az élmény, hogy ülök nála, és kakaót pirítóssal ropogtatok.. olyan igazi békés emlék. No kérem, ez az én titkos receptem a kiállhatatlan és lehúzós, tehetetlenségi nyomatékkal szomorúvá váló napok végén: egy bögre jó kakaó. És, most hogy már felhörpintettem a legvégét is, azt hiszem, ez még mindig működik. Azért ha eszetekbe jut, a saját jeges kakaótok mellől küldjetek nekem némi jó energiát, imát, pozitív gondolatot meg egy nagy ölelést, mert most nagyon nem tudom, mi lesz velem, és hogyan tovább. SMAK! 
Posted in élet, életterv, Barcelona, munka, ritmus | 5 Comments

Amikor egy mese valósággá válik

Posted on May 22, 2015 by escuchavital
Emlékeztek a Grimm testvérek Holle Anyó című meséjére? Ha ide kattintotok, el tudjátok olvasni. Egyik nagyon kedves mesém gyerekkoromból. A Magyar Népmesék rajzfilmsorozat is feldolgozta, de a Grimm változatot jobban szeretem. Végül is, egy mondatban összefoglalva, igen, a hosszú, kitartó, és lelkiismeretes munka elnyeri méltó jutalmát.

Ma, egy héttel a kirúgásom után kezdem remekül érezni magam a bőrömben. Egyszerűen mindenhonnan záporoznak rám az áldások – pont mint a mostohalányra a mesében, a szép és szorgos lányra, miután kiszolgálta az esztendőket Holle Anyó házában. (Szeretem a havat, biztos ezért is szerettem nagyon ezt a mesét kicsi koromban.).
Minden ügyet szépen elintéztünk a volt munkáltatómmal, és sikerült ma a munkanélküli segélyre is beregisztrálnom, amit itt az összesen ledolgozott napok harmadáig kap az ember – vagyis az én esetemben, ez nagyjából tíz hónap lesz. És ha jól értelmezem, egészen tisztességes összeggel. Elképesztő. Egyszerűen elképesztő, tátva marad a szám állapot. Teljes egészében csoda-kategória.
Tudom, hogy rengeteget dolgoztam, mind kívül, és belül is. Most pedig valahogy ez a kettő itt összetalálkozik, és az égi áldás ide materializálódik, jön, áramlik, beterít, és kitölt. Csodálatos. Ősbizalom. Életöröm. Megtartanak. Mégis igaza van a viccnek, amit a könyvemben is előhoztam, tudjátok:

Egy ember lezuhan egy sziklaszirtről, és estében éppen-hogy meg tud kapaszkodni egy faágban, ami a szakadék széléből nő ki. Még tartja őt, de visszamászni nem tud, és iszonyúan fél. A faág lazul. Nagy rettegésében nekiáll imádkozni: “Isten, khm, hello, én vagyok az. Tudom hogy eddig nem nagyon beszélgettünk, és nem is tudom, hogy vagy-e, de most aztán igazán nagy sz@rban vagyok, ha vagy, akkor segíts légyszi.” A legnagyobb meglepetésére megszólal egy hang a semmiből az égből: “Engedd el, fiam.” A megrökönyödés pillanata után emberünk visszakérdez: “Mondd, nincs ott valaki más?”

Sokszor zuhantam, és sokszor kaptak el angyali kezek, szárnyak.. rengetegszer. De sosem zuhantam még annyira a semmibe, mint most. Sosem éreztem még ennyire csapdában magam, mint az elmúlt 5 hónapban, minden egyes nap csak az adott napra koncentrálva araszolgatva előre a kihívások és az elképesztő vezetői módszerek mentén. Most egy az egyben úgy érzem, hogy visszakaptam az életemet. Hogy mégis igaza van, igaza volt Istennek, mert el kellett engedni mindent, az utolsó fűszálat is, és hagyni, hogy zuhanjak. És most szárnyaim vannak. Mi ez, ha nem csoda? Éltem át már hasonló dolgokat, de sosem volt még ennyire nehéz..
Még nem tudom, hogy hogyan tovább, de ez egy csodálatos beavatás. Kiállni azok mellett az értékek mellett, amelyek az életem alapjai, és nem hagyni eltiporni őket – mindegy, hogy a következménye az, hogy zuhanok. Akkor sem. Akkor is lesz majd valami. Mindig fel kell rázni a dunyhát, és megfelelő módon, különben nem esik a hó!

Holle Anyó. Elképesztő, teljesen ebben a mesében érzem magam. Kivirágzott bennem, és most haza vezet.

Jövő héten kezdem itt a KRESZ-t, angolul, és ha ügyes vagyok egy jó hónapon belül meg tudom szerezni a jogosítványomat. És van még pár ilyen tervem.

Egyszóval, a mesék nagy-nagy bölcsességeket tartalmaznak, és bennünk élnek. Bátran találjátok meg az éppen aktuális meséteket, mert sok igazgyöngyös bölcsességre és útmutatásra bukkanhattok bennük.

Posted in élet, életterv, csoda, Grimm, mese, munka | 1 Comment

a fordulat

Posted on May 16, 2015 by escuchavital
Pénteken kirúgtak.

Még sosem rúgtak ki. Egy barátnőm szerint addig nem nő fel az ember, ameddig ki nem rúgják egyszer, és ő ki nem rúg valakit. Ezt nem tudom, hogy így van-e, de tény, hogy ez egy egyedi és fontos élmény.

Éppen azon a héten, amikor jóváhagyták a hat hónappal ezelőtt kérvényezett áthelyezésemet egy másik részlegre (Operations & Solutions delivery – talán magyarul a kivitelezés a legjobb szó rá). Már meglévő kliensekkel foglalkoztam volna, projektek lebonyolításának stratégiájával, az ügyfelek elégedettségével és sikeres “leszállítással”… Sokkal izgalmasabb lett volna.
Ehhez képest, úgy alakult, hogy a büdzsém – fizetésem – nem lett jóváhagyva, vagyis ez a részleg, ahova mentem volna, végül nem tudott felvenni, mert létszámleépítésben vannak éppen. Egyszóval, tőzsdére készül a cég, és minden pénz a sales-be megy és van. Biztosan így normális. Aki fogadott volna az elmagyarázta, hogy miért nem tud felvenni – érthető. Aztán egyedül maradtam a hr-essel, aki közölte hogy nem opció, hogy visszamenjek a sales-hez (érthető, az lett volna lehető legrosszabb). Az a döntés született, hogy kirúgnak.

Hónapok óta fel voltam készülve. Sőt, csütörtök este egy belső információ miatt már sejetettem, hogy mi lesz pénteken. Arról nem is beszélve, hogy hetekkel ezelőtt, egy meditáciban azt a belső üzenetet kaptam, hogy ki fognak rúgni. Nem hittem el, mert akkor még nem úgy állt a szekér. Most így.

Kapok végkielégítést. Jogosult vagyok munkanélküli segélyre, amely csak így áll a rendelkezésemre, hogy kirúgtak, egyébként nem lennék rá jogosult. Van, lesz időm kitalálni, hogy merre tovább. Hogy igazán mi az én utam, kompromisszumok nélkül, soha többet sales, és merre, hova. Még nem megyek haza. Éppen pár hete van, hogy úgy döntöttem, adok még egy esélyt Barcelonának. Nem adom fel most.

Borzasztóan jó dolgom van, és nagyon szerencsés vagyok. Hálás vagyok a Jóistennek, aki igazán és végtelenül bölcs. Látom, tudom, és hiszem, hogy ez a lehető legjobb, ami most történhetett ebben a bemerevedett, állóháborús helyzetben, amiben hónapok óta dolgoztam. És ezzel együtt, mégis lesokkolt a tény, érzelmileg, és szomorú vagyok. Most még hétvége van. Kíváncsi vagyok, hogy fogom érezni magam hétfőn.
Hála Istennek, tele vagyok tervekkel. Még függőben van egy másik munka megkeresés, ahonnan még várok egy választ, de emellett ma arra jöttem rá, hogy ez mindenképpen egy ajándék, az egyik legnagyobb és leghasznosabb. Szarul esik, főleg az, hogy mennyire csúnyán vitték az egészet véghez (nem fair módon, de itt ez bevett módi), és hogy mennyire nem értékelik a munkatapasztalatot. De ez is megmutatkozott másnál is, nincs ebben az ég világon semmi, amit magamra kéne vegyek. Úgyhogy gyászolok picit, mint egy szakításnál, baromi jól esne egy jót sírni, de még nem jön. Lehet, hogy nem is fog. Mert igazából jól vagyok, nagyon is jól, sokkal jobban mint az elmúlt 2-3-5 évben bármikor. És édes a szabadság. Különösen Barcelonában. Különösen nyárelőn.

Szóval ma jógára menet arra jutottam, hogy minden nap igyekszem egy ajándékot találni ebben a helyzetben. Mert telis-tele van ez az ajándékos kosár: mindazzal leginkább, amim eddig nem igazán volt: idővel és (valamennyi) pénzzel. Ráadásul itt a munkanélküliek több dologra kedvezményt kapnak, és lehet menni bizonyos képzésekre is ingyen. Ezeket is fel akarom deríteni.

És az első ajándék, amire ma rájöttem, hogy végre, végre, lesz időm elmenni megtanulni vezetni. Végigülni újra a KRESZ-t, angolul, levizsgázni, és megtanulni vezetni (angolul. A spanyolt még nem merném bevállalni. Biztos menne, de inkább az angol). Ez csodálatos.

Hát ennyit mára. Rácsapták az ajtót az orromra ott, ami átmeneti szállás lett volna. Hát most kint vagyok a pusztában, és csöndesen kivárom, hogy merre nyílik az ajtó, merre visz az út. Tervek. Stratégia. Figyelni, merre visz az áldás. Min van áldás. Hogy hol van a flow. És hogy vannak-e álmaim, amik most jönnek sorra. Íme, a kérdések kérdése: mit szeretnék csinálni? Bármit kívánhatok, és megvalósul. A legjobb lesz, ha már tudom, hogy mit kívánok igazán. Ez most a quest.
És pihenés. Lassulás, befelé figyelés, jóga, sport, és persze munkák nézése is. De ehhez előbb tudnom kell, hogy merre tovább. Előre.

Pénteken volt az új életem első napja. Ezt a fotót készítettem hozzá.

Ma volt új életem második napja. Egy kicsit hullámvasút érzelmileg, de jó. Nem cserélnék. És nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi jön.

Posted in élet, életterv, Barcelona, hit, munka, tovább, választás, változás | 1 Comment

felfedezések

Posted on May 4, 2015 by escuchavital
Az a bizonyos komfortzóna mindenütt jelen van az életünkben. Ételektől-italoktól kezdve egészen a ruhákig amiket viselünk, a zenéig amit hallgatunk.
Néha baromira fáraszt annak kitalálása, hogy mit vegyek fel. Ti is vagytok így ezzel? Teljesen megértem azt a hölgyet, aki nap mint nap ugyanazt a ruhát viseli a munkahelyén. Nem vagyok divat őrült, sem magassarkú-függő, és a kreativitásomat sem dobja fel igazán az fél óra dinamikus hezitálás amit néha előadok reggelente, felöltözés, átöltözés, levetkőzés, újrakezdés, pánik, átöltözés, majd: “ez jó lesz, és nem érdekel ki mit gondol” darab nyer. Mindezt egy olyan városban, ahol a munkahelyemen kívül tényleg senkit nem érdekel, mi van rajtam, mert itt mindenkin az van, ami tetszik neki. Mondjuk mostanában – négy-öt hónapja – különösen nehezen találom meg azokat a darabokat, amelyekben jól érzem magam és jól néznek ki rajtam.

A gardróbom több darabja egyrészt kicsi lett: nem nőttem óriásit, de úgy tűnik erre-arra van mindenféle változás ami miatt jó pár dolgot ki kell szelektáljak. Egyszóval amikor kardinális változások már fizikailag is jelentkeznek, akkor bizony a mélységben földkéreg-mozgató óriási erők mennek végbe. A láthatatlanban kezdődik minden, ahogy Hamvas írja, tudjátok, hogy egyetértek vele. Óriási mozgások és lélek-tér-átrendeződések történtek belül, és ennek kívül is helye van már úgy fest. Tökéletes átrendeződés. Mindaz, ami tehát a szellemben, lélekben, gondolkodásban, személyiségben alakul: megjelenik a testemben is. Vagy valami ilyesmi. De ilyen változások mondjuk tíz-tizenöt évente egyszer vannak – vagy inkább húszévente. Nagyjából ilyen érzésem van. Vajon ha belül lehántjuk azokat a rétegeket, amelyek római hadtestekként védelmeznek és takarnak egy régi trauma miatt, és hagyjuk a traumát meggyógyulni, behegedni: az elengedés, megbocsátás és gyógyítás idegrendszerünkre gyakorolt hatása a testet is átrendezi teljesen? A válasz igen. IGEN. Nemcsak a testet, hanem a szokásos válaszreakciókat feltételes módba helyezi, az addig kiválóan működő robotpilóta kérdésessé és megbízhatatlanná válik, a világ kitágul, új, addig ismeretlen reakció-lehetőségek, választások és élet-lehetőségek villannak fel. Van választásom. Tudok mást tenni, mint eddig. Tudok másképp hozzáállni helyzetekhez akkor is, ha a komfortzónámon kívül vagyok. Sőt. Ki akarok kerülni a komfortzónámból. Rapunzel-i királylányság: kívül akarok kerülni a tornyomon, és érezni a bőrömön a napot, a vizet, madarak szárnysuhogását.

Már nem számolom a napokat, hogy meddig tart – de már az alagút vége felé teljesen rendben lévőnek tűnik, hogy a külső is megváltozik, nem csak a belső: hogy változik az ízlés, az ízlelés, a megjelenés, a fontos és kevésbé fontos dolgok kategóriája, a színek és formák amelybe az új formát öltöztetni lehet. Teljes átváltozás. Nem kafkai, nem tragikus.. és van benne valami tisztulás.
Vicces, ma egy pillangó-szerű felső van van rajtam, fehér, simuló nadrággal. A felső olyan, mint egy poncsó, csak rövidebb ujjú, és derékban meg kell kötni. Áttetsző, magenta és fekete színek dominálnak, alul a derék felé pedig narancs, magenta, fehér, türkiz virágok nyílnak. Pillangós-könnyedség, régen sosem vettem volna fel ilyesmit, most meg remekül érzem magam benne. Helló, változás, Isten hozott!

Posted in Barcelona, gyógyulás, Hamvas Béla, tavasz, választás, változás | Leave a comment

Emlékezet

Posted on April 30, 2015 by escuchavital
Emlékezet

Átsuhanó hajók:
mint egy illat-töredék,
fülembe csendülő hang-foszlány…
Mesefény.
A belül figyelő szem
szigetét körülrajzzák, kapaszkodnak,
kapaszkodnának a kövekbe –
sóhajtok, tovatűnnek. 
Emléksodronyok 
vasmacskákat húznak fel, 
fojtott csörömpölés a víz alatt:
időtlen mély messzeségből
kapar fel 
a régen eltemetett,
kagylóba zárt 
égi
fény.
Szabadon engedem. A 
rabság mélye előtört és felfutott,
a zár lepattant,
előszökik a 
fény.
Belül tágas a tér.
Emlék-hajók vonulnak
messzi zene itt-ott a vasmacskás
csobogás, hínár-szövévény
tompítja hangjukat.
Elúsznak. És helyükön
a pillanat mélységéből
új élet fakad. 
Posted in élet, Barcelona | Leave a comment

mediterraneum

Posted on April 25, 2015 by escuchavital
Mindenkitől lehet tanulni valamit. Ez különösen igaz, ha külfödn élsz. Bár azt hiszem annyi fura figura van ezen a világon, hogy lényegében mindegy.
Mindenesetre, én itt Barcelonában tanultam azt egy kubai étteremben, hogy ha a ruhádra zsír megy, akkor izibe hintőport kell szórni rá, és az felszívja a zsírt/olajat stb. Teszteltem, igaz.

Nagyjából három hónapja volt egy folytatás néklüli tinderes randevúm, egy kanadai sráccal aki itt él Barcelonában – és most pillanatnyilag abból él, hogy lakásokat vásárol, felújíja őket, majd vagy kiadja vagy eladja. A csótány dologra azt mondta pl, hogy próbáljak meg szilikonhabot nyomni oda, ahonnan sejtem a betolakódokat. Végül is még ismeretség sem lett a randevúból (ugye, itt ez a igazából a nulladik találkás volt csak), de ez az ötlet annyira tetszik, hogy mivel most időnek előtte elkezdődött a szezon (és utánanéztem már bogárítóknak is, szóval a vizitációkat a csótánynépség mediterrán faja tartja, azok ezek a brutális nagyok), vettem szilikonhabot, és jól kipreparáltam a wc mögött a sérült falrszét, ahonnan sejtem a betolakododókat.

Izgalmas itt az élet, látjátok 🙂 Remélem, beválik a praktika!

Posted in élet, Barcelona, munka, tanulás, tavasz | Leave a comment

Montserrat-i szikla-szellemek

Posted on April 13, 2015 by escuchavital
Most már talán két hete is van, hogy két barátommal Monsterrat-ba kirándulunk. Rendkívüli lények laknak ott sziklákba mélyült szellemekkel. Megmutatok közülük egy párat – a Barcelonától kb. egy-másfél órányira fekvő kirándulóhelyről és kolostorról, amely a Fekete Madonna szobrát őrzi a gyermek Jézussal, majd máskor írok.

Ők mind Montserratban laknak, vigyázó, töprengő, örök-üres szikla szemekkel meredve a tenger felé, vagy éppen békés kontemplációba merülve a mindenség titkai felett:

Ezzel a kis felvonóval lehet feljutni többek közt (vagy gyalog, vagy egy másik felvonóval, ami kerekeken szalad és nem a levegőben himbálódzik):

A hegyekben (1100m) már megérkezett a tavasz:

Holdat is láttunk, a holdtölte után fogyatkozóban:

Holdbéli táj, útban az egyik csúcs felé:

És íme, ősziklaságuk:

Köpcös kapuőr, felhúzott vállakkal, csak a homloka, orra és szemgödre látszik (profilból) – tőle balra középen meg a napimádó lapos arcú aki csak felfelé néz:

Békés mosollyal kontempláló öreg, aki még azt is eltűri hogy holmi mohák és vad füvek telepedjenek meg kalapja szélén. Ő talán Afrikából jött.

A köpcös kapuőr, aki valójában mosolygó szumó-bajnok kétajtós szekrény, kis lófarokkal a feje búbján, háttérben derengő holddal:

… és az örök aszkéta, aki soha nem lankadó várakozással tekint a tenger felé, várva az új érkezőket. Arcán szikárság, az idő vasfoga, és némi megszeppentség látható nyomokban. Lehet hogy elfáradt a nyaka ennyi év(ezred) után.

Posted in Barcelona, fotó, Montserrat, tavasz | 1 Comment

Zongorajáték

Posted on April 11, 2015 by escuchavital
Barcelona – legalábbis a belváros – utcáit ma ellepték a zongorák. Úton – útfélen zongorába botlottam, ahol valaki játszott. Hazafelé a délutáni sétából, biciklin vagy négy-öt zongorát is elhagytam. Volt, hogy egy sarok felé bosszankodva közelítettem, hogy “No, mit csoportosul itt annyi ember?! Állnak az úton, nem lehet tőlük elférni..!” Aztán odaértem, meghallottam. Először csak egy kicsit, s aztán tovább tekertem, majd megint egy zongorához értem – ahol megálltam, és jó fél órát hallgattam az ismeretlenek játékát, elnéztem, hogyan váltják egymást a zongoránál a legkülönfélébb emberek.
Igazán megindító volt, teljesen elérzékenyültem. Van valami mélyen egységes a zenében, ami univerzálisan az, ami, teljesen mindegy, hogy milyen nemzetiségű valaki, mekkora termete, milyen a bőrszíne, stb.

Egy pillanatra megállt az idő, végtelen béke és egység volt mindenkiben.

A tömegben állt egy férfi, aki szénnel rajzolta a jelenetet, mellette egy négy-ötéves forma kislány két nagyobb méretű kutyát húzott-vont, nagy nevetésekkel, anyja a zongorajátékot hallgatta közben. Azt hittem a két kutya a rajzoló férfié, a lábára ültek, aztán mikor a kislány elment az anyjával, lassan a rajzoló férfi és útnak indult, és a megüresedett zongorához szinte lopva odapattant egy fehér hajú férfi: a kutyák is kiszéledtek vele félkörben a zongorát körülvevő térbe, amelyen néha-néha vágott át egy meglepett járókelő.
Volt egy lány, aki örömmel a szemében figyelt több zongorázót, majd egyszer amikor megüresedett a zongora és senki nem indult el felé, a nézők közül megkért egy férfit, hogy vigyázzon a táskájára, és leült zongorázni.
Volt, akinek a játéka megkapóbb volt, volt aki halkabban játszott, de mindenki, aki odaült, mintha valami titkos előszobát nyitott volna magán, és hagyta hogy ezek az összeverődött akárkik az utcáról megfürödhessenek az általa kicsalt hangokban.

Kitavaszodott Barcelonában. Én persze még állandóan fázom, szinte mindenhol. Várom a meleget.
Nézzétek a zongoristákat.

Talán mindannyian valóban zenék vagyunk, akkordok, és ilyenkor emlékezünk igazi önmagunkra. Csodálatos dolog megalkotni, ami belül zeng, amikor sikerül valami megnevezhetetlen módon átömleszteni a valóságba – legyen az zene, vers, tánc, szobor, kép, mese, film… Éljen a költészet napja, én zongora-versekkel ünnepeltem ma.

Posted in Barcelona, tavasz, zongora | 2 Comments

Apró lépés

Posted on April 1, 2015 by escuchavital
Észrevettétek már, fürdés és törölközés után, amikor öltöztök, hogy egy rakoncátlan vízcsepp megbújik a köldökötökben, és csak akkor gördül elő, amikor már felhúztátok a pólótokat?

Posted in burn out, tavasz, változás | Leave a comment