Emlékeztek a Grimm testvérek Holle Anyó című meséjére? Ha ide kattintotok, el tudjátok olvasni. Egyik nagyon kedves mesém gyerekkoromból. A Magyar Népmesék rajzfilmsorozat is feldolgozta, de a Grimm változatot jobban szeretem. Végül is, egy mondatban összefoglalva, igen, a hosszú, kitartó, és lelkiismeretes munka elnyeri méltó jutalmát.

Ma, egy héttel a kirúgásom után kezdem remekül érezni magam a bőrömben. Egyszerűen mindenhonnan záporoznak rám az áldások – pont mint a mostohalányra a mesében, a szép és szorgos lányra, miután kiszolgálta az esztendőket Holle Anyó házában. (Szeretem a havat, biztos ezért is szerettem nagyon ezt a mesét kicsi koromban.).
Minden ügyet szépen elintéztünk a volt munkáltatómmal, és sikerült ma a munkanélküli segélyre is beregisztrálnom, amit itt az összesen ledolgozott napok harmadáig kap az ember – vagyis az én esetemben, ez nagyjából tíz hónap lesz. És ha jól értelmezem, egészen tisztességes összeggel. Elképesztő. Egyszerűen elképesztő, tátva marad a szám állapot. Teljes egészében csoda-kategória.
Tudom, hogy rengeteget dolgoztam, mind kívül, és belül is. Most pedig valahogy ez a kettő itt összetalálkozik, és az égi áldás ide materializálódik, jön, áramlik, beterít, és kitölt. Csodálatos. Ősbizalom. Életöröm. Megtartanak. Mégis igaza van a viccnek, amit a könyvemben is előhoztam, tudjátok:

Egy ember lezuhan egy sziklaszirtről, és estében éppen-hogy meg tud kapaszkodni egy faágban, ami a szakadék széléből nő ki. Még tartja őt, de visszamászni nem tud, és iszonyúan fél. A faág lazul. Nagy rettegésében nekiáll imádkozni: “Isten, khm, hello, én vagyok az. Tudom hogy eddig nem nagyon beszélgettünk, és nem is tudom, hogy vagy-e, de most aztán igazán nagy sz@rban vagyok, ha vagy, akkor segíts légyszi.” A legnagyobb meglepetésére megszólal egy hang a semmiből az égből: “Engedd el, fiam.” A megrökönyödés pillanata után emberünk visszakérdez: “Mondd, nincs ott valaki más?”

Sokszor zuhantam, és sokszor kaptak el angyali kezek, szárnyak.. rengetegszer. De sosem zuhantam még annyira a semmibe, mint most. Sosem éreztem még ennyire csapdában magam, mint az elmúlt 5 hónapban, minden egyes nap csak az adott napra koncentrálva araszolgatva előre a kihívások és az elképesztő vezetői módszerek mentén. Most egy az egyben úgy érzem, hogy visszakaptam az életemet. Hogy mégis igaza van, igaza volt Istennek, mert el kellett engedni mindent, az utolsó fűszálat is, és hagyni, hogy zuhanjak. És most szárnyaim vannak. Mi ez, ha nem csoda? Éltem át már hasonló dolgokat, de sosem volt még ennyire nehéz..
Még nem tudom, hogy hogyan tovább, de ez egy csodálatos beavatás. Kiállni azok mellett az értékek mellett, amelyek az életem alapjai, és nem hagyni eltiporni őket – mindegy, hogy a következménye az, hogy zuhanok. Akkor sem. Akkor is lesz majd valami. Mindig fel kell rázni a dunyhát, és megfelelő módon, különben nem esik a hó!

Holle Anyó. Elképesztő, teljesen ebben a mesében érzem magam. Kivirágzott bennem, és most haza vezet.

Jövő héten kezdem itt a KRESZ-t, angolul, és ha ügyes vagyok egy jó hónapon belül meg tudom szerezni a jogosítványomat. És van még pár ilyen tervem.

Egyszóval, a mesék nagy-nagy bölcsességeket tartalmaznak, és bennünk élnek. Bátran találjátok meg az éppen aktuális meséteket, mert sok igazgyöngyös bölcsességre és útmutatásra bukkanhattok bennük.