közeli

“- A múlt héten, a vízi-trekkingen találkoztam egy párral. Fiatalok mint mi, ismered őket – vagyis, hát fiatalok mint te, nálam azért inkább fiatalabbak.
– Igen? No és?
– A lány leugrott egy nyolc méter magas szikláról, és sokkot kapott, vagy a félelemtől, vagy mert beüthette az állkapcsát nagyon az érkezéskor: részleges rövidtávú memóriavesztése lett, ami fokozatosan jött csak felszínre. Arthur ment oda pár kanyar után a túravezetőhöz, hogy valami gond van Eszterrel, mert nem emlékszik az ugrásra.
– Húha, ez elég komolyan hangzik!
– Kiültünk egy sziklára a folyóban, mind a tízen, a túravezető végül pedig mentőhelikoptert hívott. Még sosem láttam helikoptert ilyen közelről.. olyan voltam mint egy kisgyerek, a dráma ellenére nagyon örültem a helikopternek! A többiek is. Persze, még mielőtt megjött volna, egy jó fél vagy háromnegyed órát vártunk rá, Eszter közben Arthur mellett a sziklán ült, én mögötte, a vállait fogtam, a rekeszizmát, nyugtattam, segítettem a kérdésekkel. Olyan volt, mint egy elakadt lemez. Újra és újra ugyanazok a kérdések, főként ő és Arthur beszélgettek: ‘Nem emlékszem, elhoztam a szemüvegem?’ ‘- Nem, a kontaktlencséd van benn, nem hoztál szemüveget.’ ‘Az jó. És miért vagyunk itt?’ ‘-Leugrottál magasról.’ ‘Ki ugrott le?’ ‘- Te, én és még ketten.’ ‘Azt hiszem black out-om van. (Emlékezetkiesés). Nem emlékszem, hogy milyen nap van ma.’ ‘- A hónapra emlékszel?’ ‘-Nem. Nem emlékszem. Egy kicsit félek.’ ‘- Arra emlékszel mikor születtél és hol? A szüleid nevére?’ ‘- Igen’, és sorolja, ez mind rendben. ‘- Azt tudod én ki vagyok? Bízol bennem?’ ‘-Igen, Arthur. Igen. De nem értem mit keresünk itt, és hogy kerültünk ide.’ ‘- Leugrottál.’ ‘- És jól sikerült az ugrás?’ ‘- Igen, remekül.’ ‘- Nem emlékszem. Ki ugrott le? És hol van a szemüvegem? Elhoztam a szemüvegem?’  ‘-Nem, a szemüveged nem hoztad el.’ ‘-Kár, el kellett volna hozzam.’ ‘- Azt tudod, milyen év van?’ ‘-Igen, 2015. Nem emlékszem, milyen nap van. Igen, biztosan black out-om van.’ ‘- Nem baj, minden rendben van. Teljesen rendben. Jön a helikopter.’ ‘- Helikopter? Nohát. De elhoztam a szemüvegem? Nem találom.’ ‘- Emlékszel az anyukám nevére?’ ‘- Igen’ – mondja a nevet, s ez rendben. Arthur fogta a kezét, nézte, próbált segíteni, és nem tudott. Újra és újra ugyanazok a kérdések. Aztán megjött a helikopter, és elvitték Esztert, Arthurt nem engedték vele menni, kocsival kellett utánuk mennie. Ez eléggé megviselte.
– Szegény Eszter. De most már jobban van, ugye?
– Igen, már szinte teljesen visszajött a memóriája. Pánik-roham, de közben jól beverte a fejét a vízbe ugrás közben. No de azt akartam mondani, hogy teljesen elérzékenyültem. Milyen szép ez. Hogy két ember egymáshoz kapcsolódik, és bíznak egymásban, hogy Arthur azt kérdezte, hogy emlészik-e Eszter az ő mamája nevére… Milyen szép, ahogy összefonódik két élet. Nagyon mélyen megérintett ez a jelent. Én már nem is emlékszem, milyen valaki másra tudni bízni az életemet.

      Iván sóhajt, és nem szól. Miket beszél ez a lány. Micsoda kifejezés, másra bízni az életed… szöget üt a fejében a gondolat. Nem tudja, mi legyen. Jó itt, de a szabadsága… Elpihen, valami egyetértés-félét mormog és hagyja, hogy a lány meséljen tovább csöndesen. Réka is elhallgat. Mindennek megvan a maga ideje. Belül csöndben megöleli Arthurt és Esztert, megköszönve, hogy emlékeztették rá, miért érdemes. Akkor is, ha már nem emlékszik, és akkor is, ha Iván inkább elmegy, és nem vállalja a megismerés és kötődés rizikóját. Milyen veszélyes szeretni! De hát ha tetszik, tetszik, ez van. És ha elrepül, hát menjen. Végül is szabad, s a szabadságával együtt tetszik. Ahogy ő is neki. De mégis. Ideje van a döntésnek. Lenéz az arcára, ahogy csukott szemmel pihen az ölében. Puszit nyom a homlokára. Valahogy majd csak lesz.”

This entry was posted in alkimista, élet, öröm, barátok, felelősség, mese, szerelem. Bookmark the permalink.

2 Responses to közeli

  1. A mútkor elkalandoztam a régebbi bejegyzéseid között, és találtam egy kincset. A megfelelő időben jött. A “lassn öltöztess” kezdetű spanyol közmondás a múlt héten megmentette az életemet. NAGY köszönet érte!

    Like

  2. csodás 🙂 nagyon örülök. Elnézésed kérem a késő válaszért, most láttam csak!

    Like

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s