Néha baromira fáraszt annak kitalálása, hogy mit vegyek fel. Ti is vagytok így ezzel? Teljesen megértem azt a hölgyet, aki nap mint nap ugyanazt a ruhát viseli a munkahelyén. Nem vagyok divat őrült, sem magassarkú-függő, és a kreativitásomat sem dobja fel igazán az fél óra dinamikus hezitálás amit néha előadok reggelente, felöltözés, átöltözés, levetkőzés, újrakezdés, pánik, átöltözés, majd: “ez jó lesz, és nem érdekel ki mit gondol” darab nyer. Mindezt egy olyan városban, ahol a munkahelyemen kívül tényleg senkit nem érdekel, mi van rajtam, mert itt mindenkin az van, ami tetszik neki. Mondjuk mostanában – négy-öt hónapja – különösen nehezen találom meg azokat a darabokat, amelyekben jól érzem magam és jól néznek ki rajtam.
A gardróbom több darabja egyrészt kicsi lett: nem nőttem óriásit, de úgy tűnik erre-arra van mindenféle változás ami miatt jó pár dolgot ki kell szelektáljak. Egyszóval amikor kardinális változások már fizikailag is jelentkeznek, akkor bizony a mélységben földkéreg-mozgató óriási erők mennek végbe. A láthatatlanban kezdődik minden, ahogy Hamvas írja, tudjátok, hogy egyetértek vele. Óriási mozgások és lélek-tér-átrendeződések történtek belül, és ennek kívül is helye van már úgy fest. Tökéletes átrendeződés. Mindaz, ami tehát a szellemben, lélekben, gondolkodásban, személyiségben alakul: megjelenik a testemben is. Vagy valami ilyesmi. De ilyen változások mondjuk tíz-tizenöt évente egyszer vannak – vagy inkább húszévente. Nagyjából ilyen érzésem van. Vajon ha belül lehántjuk azokat a rétegeket, amelyek római hadtestekként védelmeznek és takarnak egy régi trauma miatt, és hagyjuk a traumát meggyógyulni, behegedni: az elengedés, megbocsátás és gyógyítás idegrendszerünkre gyakorolt hatása a testet is átrendezi teljesen? A válasz igen. IGEN. Nemcsak a testet, hanem a szokásos válaszreakciókat feltételes módba helyezi, az addig kiválóan működő robotpilóta kérdésessé és megbízhatatlanná válik, a világ kitágul, új, addig ismeretlen reakció-lehetőségek, választások és élet-lehetőségek villannak fel. Van választásom. Tudok mást tenni, mint eddig. Tudok másképp hozzáállni helyzetekhez akkor is, ha a komfortzónámon kívül vagyok. Sőt. Ki akarok kerülni a komfortzónámból. Rapunzel-i királylányság: kívül akarok kerülni a tornyomon, és érezni a bőrömön a napot, a vizet, madarak szárnysuhogását.
Már nem számolom a napokat, hogy meddig tart – de már az alagút vége felé teljesen rendben lévőnek tűnik, hogy a külső is megváltozik, nem csak a belső: hogy változik az ízlés, az ízlelés, a megjelenés, a fontos és kevésbé fontos dolgok kategóriája, a színek és formák amelybe az új formát öltöztetni lehet. Teljes átváltozás. Nem kafkai, nem tragikus.. és van benne valami tisztulás.
Vicces, ma egy pillangó-szerű felső van van rajtam, fehér, simuló nadrággal. A felső olyan, mint egy poncsó, csak rövidebb ujjú, és derékban meg kell kötni. Áttetsző, magenta és fekete színek dominálnak, alul a derék felé pedig narancs, magenta, fehér, türkiz virágok nyílnak. Pillangós-könnyedség, régen sosem vettem volna fel ilyesmit, most meg remekül érzem magam benne. Helló, változás, Isten hozott!
Párnafilozófia 