Még sosem rúgtak ki. Egy barátnőm szerint addig nem nő fel az ember, ameddig ki nem rúgják egyszer, és ő ki nem rúg valakit. Ezt nem tudom, hogy így van-e, de tény, hogy ez egy egyedi és fontos élmény.

Éppen azon a héten, amikor jóváhagyták a hat hónappal ezelőtt kérvényezett áthelyezésemet egy másik részlegre (Operations & Solutions delivery – talán magyarul a kivitelezés a legjobb szó rá). Már meglévő kliensekkel foglalkoztam volna, projektek lebonyolításának stratégiájával, az ügyfelek elégedettségével és sikeres “leszállítással”… Sokkal izgalmasabb lett volna.
Ehhez képest, úgy alakult, hogy a büdzsém – fizetésem – nem lett jóváhagyva, vagyis ez a részleg, ahova mentem volna, végül nem tudott felvenni, mert létszámleépítésben vannak éppen. Egyszóval, tőzsdére készül a cég, és minden pénz a sales-be megy és van. Biztosan így normális. Aki fogadott volna az elmagyarázta, hogy miért nem tud felvenni – érthető. Aztán egyedül maradtam a hr-essel, aki közölte hogy nem opció, hogy visszamenjek a sales-hez (érthető, az lett volna lehető legrosszabb). Az a döntés született, hogy kirúgnak.

Hónapok óta fel voltam készülve. Sőt, csütörtök este egy belső információ miatt már sejetettem, hogy mi lesz pénteken. Arról nem is beszélve, hogy hetekkel ezelőtt, egy meditáciban azt a belső üzenetet kaptam, hogy ki fognak rúgni. Nem hittem el, mert akkor még nem úgy állt a szekér. Most így.

Kapok végkielégítést. Jogosult vagyok munkanélküli segélyre, amely csak így áll a rendelkezésemre, hogy kirúgtak, egyébként nem lennék rá jogosult. Van, lesz időm kitalálni, hogy merre tovább. Hogy igazán mi az én utam, kompromisszumok nélkül, soha többet sales, és merre, hova. Még nem megyek haza. Éppen pár hete van, hogy úgy döntöttem, adok még egy esélyt Barcelonának. Nem adom fel most.

Borzasztóan jó dolgom van, és nagyon szerencsés vagyok. Hálás vagyok a Jóistennek, aki igazán és végtelenül bölcs. Látom, tudom, és hiszem, hogy ez a lehető legjobb, ami most történhetett ebben a bemerevedett, állóháborús helyzetben, amiben hónapok óta dolgoztam. És ezzel együtt, mégis lesokkolt a tény, érzelmileg, és szomorú vagyok. Most még hétvége van. Kíváncsi vagyok, hogy fogom érezni magam hétfőn.
Hála Istennek, tele vagyok tervekkel. Még függőben van egy másik munka megkeresés, ahonnan még várok egy választ, de emellett ma arra jöttem rá, hogy ez mindenképpen egy ajándék, az egyik legnagyobb és leghasznosabb. Szarul esik, főleg az, hogy mennyire csúnyán vitték az egészet véghez (nem fair módon, de itt ez bevett módi), és hogy mennyire nem értékelik a munkatapasztalatot. De ez is megmutatkozott másnál is, nincs ebben az ég világon semmi, amit magamra kéne vegyek. Úgyhogy gyászolok picit, mint egy szakításnál, baromi jól esne egy jót sírni, de még nem jön. Lehet, hogy nem is fog. Mert igazából jól vagyok, nagyon is jól, sokkal jobban mint az elmúlt 2-3-5 évben bármikor. És édes a szabadság. Különösen Barcelonában. Különösen nyárelőn.

Szóval ma jógára menet arra jutottam, hogy minden nap igyekszem egy ajándékot találni ebben a helyzetben. Mert telis-tele van ez az ajándékos kosár: mindazzal leginkább, amim eddig nem igazán volt: idővel és (valamennyi) pénzzel. Ráadásul itt a munkanélküliek több dologra kedvezményt kapnak, és lehet menni bizonyos képzésekre is ingyen. Ezeket is fel akarom deríteni.

És az első ajándék, amire ma rájöttem, hogy végre, végre, lesz időm elmenni megtanulni vezetni. Végigülni újra a KRESZ-t, angolul, levizsgázni, és megtanulni vezetni (angolul. A spanyolt még nem merném bevállalni. Biztos menne, de inkább az angol). Ez csodálatos.

Hát ennyit mára. Rácsapták az ajtót az orromra ott, ami átmeneti szállás lett volna. Hát most kint vagyok a pusztában, és csöndesen kivárom, hogy merre nyílik az ajtó, merre visz az út. Tervek. Stratégia. Figyelni, merre visz az áldás. Min van áldás. Hogy hol van a flow. És hogy vannak-e álmaim, amik most jönnek sorra. Íme, a kérdések kérdése: mit szeretnék csinálni? Bármit kívánhatok, és megvalósul. A legjobb lesz, ha már tudom, hogy mit kívánok igazán. Ez most a quest.
És pihenés. Lassulás, befelé figyelés, jóga, sport, és persze munkák nézése is. De ehhez előbb tudnom kell, hogy merre tovább. Előre.

Pénteken volt az új életem első napja. Ezt a fotót készítettem hozzá.

Ma volt új életem második napja. Egy kicsit hullámvasút érzelmileg, de jó. Nem cserélnék. És nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi jön.