holtpont

Vannak hullámhegyek, de a hullámok tetejéhez hullámvölgyek is tartoznak. Ma valahogy egy ilyen nap van/volt, amikor lehet, hogy jobb lett volna, ha ki sem kelek az ágyból.

A nap csúcspontja délután öt óra fele robbant ki, amikor is kicsúszott a kezemből a telefonom, és mivel a leesés-védő akármije még úton van, a kijelzővédő fólia épp arra volt elég, hogy még egyben tartsa a széttörött képernyőt. Rákerestem, nagyjából 125 eurós történet (Blackberry 10-es telefon, amit anno ajándékba kaptam/megörököltem egy volt kollégámtól). Még sosem törtem el kijelzőt, pedig rutinos mobil-leejtő vagyok. Micsoda érdem, nem? Úgy tűnik ebből is kellett egy tapasztalat! Pipa. 
Mindemellett, nyár van, hurrá, de nagyon kezdem unni, hogy nincs munkám. Persze el lehet hetyegni erre meg arra, de nincs keret, nincs rendszer (mert igen, egyedül magamban, ha nincs összetartó szándék eléggé szét tudok csúszni).. meg kell embereljem magam. 
Barcelonában minden valamire való munkához, ami érdekelne, technikai – telekommunikációs vagy számítástechnikai végzettséget kérnek, ami nekem nincs. És nem is lesz, ha rajtam múlik. Le vagyok hangolva, és teljesen értéktelennek érzem, amit tudok. 
Nem jó panaszkodni, és nem kéne, így is baromi jó dolgom van, annyi munkanélküli segélyt kapok, amennyit sokan mások munkáért kapnak cserébe. De hamarosan elfogy a többi pénz, s akkor, ha addig még nem találtam megoldást, nagy váltás jön, mert ebből a pénzből nem tudok egyedül fenntartani egy lakást. És cél nélkül felkelni reggel, csak azért, hogy munkakereséshez üljek le a géphez, nagyon kiábrándító. Így a többi tervem is csak akadozik, veszít a lendületéből: mintha hiányozna a húzóerő, hogy merre, tovább, és minek. 
Egyszóval csak nézek kérdően, hogy merre tovább? Számtalan olyan tehetségem és hozzáértésem van, amivel bárki, bármilyen cég jól járna, de egyikről sincs papírom. Most akkor ne is jelentkezzek? De, persze hogy jelentkezem. Csak az X. megválaszolatlan jelentkezés vagy visszafordítás után már az egész nagyon nyögvenyelősen megy. 
Nem, nem oldaná meg a helyzetet a haza költözés, otthon is ugyanezzel néznék szembe. És időről időre meg kell mutassam magam a helyi munkaügyi központban, hogy itt vagyok, és munkát keresek,
Leszek majd pozitívabb is, eddig is voltam, talán holnap is az lesz. Most nincs több erőm, már dühöngeni sem. Legalább annyi örömöm van, hogy sikerült itt letenni a KRESZ vizsgát angolul (rendkívül szemétkedős teszt-kérdésekkel), és elkezdtem vezetni. Már túl vagyok két vezetés órán
(másfél órás!) ahol benn vezettem a forgalomban Barcelonában! Huh…. az első órán még elvezetett minket az oktatóm a vizsgahelyszínre, ahol gyakorlunk, de másodszorra már az autóiskola előtt én ültem be a vezető helyére, és ez bizony a város egyik legforgalmasabb utcáján van. Ablakok lehúzva, rádió bekapcsolva, az első öt percben igazán azt sem tudtam, hogy mire figyeljek (kiállni az útra a parkolóházból, stb), annyira szembejött a rengeteg inger és információ, ráadásul ugye spanyolul tanulok vezetni.. Ami, higgyétek el, sokkal motiválóbb és izgalmasabb, mint magyarul. Igaz, az oktatóm is nagyon jó. Bízik bennem. És rögtön bedob a mély vízbe.. Néha elfelejtek levegőt venni, de szerencsére azért az megy magától, s amikor végre eszembe jut, sóhajtok egy nagyot. 
Mindent összevetve, nagyon tetszik, és sokkal jobban érzem magam az autóban, mint tíz éve, amikor először próbáltam megtanulni vezetni. 
Végső messzeségekben mindig akad egy film, ami segíthet. Ma estére találtam egyet, aminek pont az a címe, hogy: Learning to drive – vagyis Vezetni tanulni. Ez lesz ma este a desszert, az agynyugtató, a kikapcsolódás ebből a végtelen napból, amikor a tehetetlenség széjjel szakít, és teljesen kívülállónak érzem magam ebből az egész működő rendszerből. 
És persze, még egy segítség: nagymamám  kakaója. Valahogy mindig is szívből utáltam a tejet. Apai nagymamám kizárólag kakaóval tudta belém diktálni, de úgy már könnyedén. Azóta is megvan az az élmény, hogy ülök nála, és kakaót pirítóssal ropogtatok.. olyan igazi békés emlék. No kérem, ez az én titkos receptem a kiállhatatlan és lehúzós, tehetetlenségi nyomatékkal szomorúvá váló napok végén: egy bögre jó kakaó. És, most hogy már felhörpintettem a legvégét is, azt hiszem, ez még mindig működik. Azért ha eszetekbe jut, a saját jeges kakaótok mellől küldjetek nekem némi jó energiát, imát, pozitív gondolatot meg egy nagy ölelést, mert most nagyon nem tudom, mi lesz velem, és hogyan tovább. SMAK! 
This entry was posted in élet, életterv, Barcelona, munka, ritmus. Bookmark the permalink.

5 Responses to holtpont

  1. Fel a fejjel, az élet gyönyörű !!! Úgy ahogy levitt a hullámvölgybe, a következő napon pikk-pakk fel is repíthet, minden új értelmet kap, a nap újra ragyog, a szellő simogat 🙂 Küldjük, küldjük! Itt most van sok!!!

    Like

  2. …ha esetleg még nincsen munkád (bár tiszta szívből drukkolok, hogy legyen, tudom milyen vacak ha nincs), bevállalhatnál egy párnapos privát városismertető idegenvezetést szerény személyemnek 🙂

    Like

  3. a nanobit@nanobit.sk – ra is írhatsz. szép estét!

    Like

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s