Tangó

Posted on July 12, 2011 by escuchavital

Nagyon jó volt tegnap a tangó óra, nagyon sokat tanultam/tanulok. Egészen más ez a tánc, mint amit korábban hittem/tudtam róla, egészen más a testtartás, amire figyelni kell (persze minden táncnál más, azt hiszem – és akkor legyen mondjuk mindegyik táncnak más “szelleme” is).

A tangó a finoman hullámzó szenvedély tánca. Igazából az a szép benne, hogy tanít vezetni és rábízni magad a másikra. Elengedni. Visszafogni. Visszahívni… A férfi néha alig lép (ez még csak kezdő óra), néha szinte egy helyben forog körben lassan, és pörgeti a nőt maga körül. Hihetetlenül kecses tánc. Becsukott szemmel is lehet követni a partnert, ez az igazi, érezni a leheletfinom mozdulatból, hogy mi lesz a következő lépés. Bár itt az alapoknál még nem mindig sikerült lekövetni a zenét, és ugye mindenki másképp vezet… A tanár nagyon jól táncol – nem tudtam hova tenni a nevét, hogy milyen nemzetiségű lehet, tegnap óra után váltottunk pár szót, és kiderült, hogy még a rendszerváltáskor jöttek el a szüleivel Ukrajnából. Tőszomszédság.
Ma is megyek, úgy mint múlt kedden, és most előtte még egy gyors úszásra is elszaladok a hotelem testvér hotelébe (ingyenes kinti medence használat 🙂 ).
Igenis a testet is karban kell tartani – nincs semmi kifogásom a gömbölyded formák ellen, de azért mégis jobb szeretem a már megszokott méretemet. Arról nem is beszélve, hogy a napi 8 órás üldögélés után milyen remek megmozdulni – sport-szerűen nyújtani, lóbálni a karokat, megfeszíteni az izmokat…
Semmi filozófia, mára ennyit jut: a tangó után tegnap is sokkal ihletettebb állapotban voltam, de néhány napja elég földhözragadt dolgok tudnak érdekelni csak (pl. nem ártana egyszeri időben lefeküdni, és kipihenten ébredni). Lehet hogy ez is a meggömbölyödéssel függ össze.
Nem hiszek a Descartes-féle és azóta oly divatos test-lélek különválasztásban. Persze, van különbség, és hosszú vitát lehetne nyitni arról, miért két különböző dologról beszélünk. Mégis abban hiszek, hogy a testünk formája, harmóniája, ziláltsága, tehát a külső hordozza a lélek formáit, színeit, finomságait, durvaságai, tehát a belsőt. És a kettő különválaszthatatlan egységet alkot, mert így EGY valaki, testtel-lélekkel (és szellemmel). Egyszóval, éljen a testi-lelki fitnesz!
Posted in úszás, sport, tangó, Washington DC | Leave a comment

gömb-elmélet

Posted on July 11, 2011 by escuchavital

Két lehetséges oka is van a gömbölyödésemnek:

Az egyik, hogy annyi tér van itt, hogy azért indultam növekedésnek, nehogy elvesszek benne, hiszen ki kell tölteni. Messzebb vannak a határok, nem kell összenyomódni, itt kérem lehet terebélyesedni, hiszen elférünk!
A másik ok az lehet, hogy annyira hideg van mindenhol (bent), amennyire meleg és párás mindenhol máshol, ahol nincs légkondi (kint). Valami védelmi zsír-réteget kell növesszek, hogy ne fázzak meg. Meg vastag bőrt, mert az emberek, akik egyébként az utcán bármikor hozzád szólnak ad hoc megvitatni ezt-azt menet közben, pl. a liftben már nem köszönnek. Na jó, nem ugyanazok az emberek, de mégis. Lehet, hogy a liftben már túl közel vagyunk…
Harmadik opció nincs. Még gondolkodom.
Posted in grrrrr, sport, terebélyesedés, Washington DC | 1 Comment

Hullámvasút

Posted on July 11, 2011 by escuchavital

Először is, a hétvége nagyon jól telt. Volt benne péntek esti munka utáni beszélgetés (gin tonic, pipa), volt benne szombat reggeli rendez-vous a Dalai Lámával (pipa), majd volt délutáni séta/vásárlás (pipa), esti szülinapi buli (pipa), és vasárnapi pihi valamint Abraham Lincoln és Franklin D. Roosevelt emlékhely megtekintés (pipa). Tulajdonképpen egy tóparti/folyóparti csöndes helyet indultam keresni a zöldben, de nem jártam sikerrel (nagy IKSZ), mert alig ezer-kétezer méterrel (vagy még közelebb) a fejem felett nagyjából 5 percenként repülőgépek húztak el, és általában rengeteg spanyol turista szállta meg a Lincoln emlékművet. Sebaj. Azért remek volt.

Jó volt látni viszonylag közelről Őszentségét a Dalai Lámát. Egyszerű, mosolygós, szeretettel teli ember benyomását keltette. Az előénekes csoport egy tibeti szerzetesekből álló “együttes” volt, akik öblösen dudogva zöngették a mellkasukból kijövő levegőt amolyan tibeti-didzseridú módra. Ez az, amitől mindig libabőrős leszek és bizseregni kezdek a gyökérpontjaimnál. Óvatosan besettenkedtem a már megtelt téren üldögélő tömeghez, ahova csak akkor engedtek volna be, ha már jártam volna ott. Viszonylag hitelesen adhattam elő a nem-tudod-ki-vagyok-jártam-itt-barátaim-várnak című műsorszámot, mert végül rám sem bagózott a segítő hölgy, így beoldalogtam, és lehuppantam a tűző napon (vizet osztogattak, illetve mindenki azt tett a fejére, amit épp talált – kendőt, sapkát, újságpapírt…).
A tibeti szerzetesek után egy fehérbe öltözött fekete hölgy libbent a pódiumra, aki személyesen Whoopi Goldberg-volt, ő volt ugyanis a ceremóniamester(nő). Nekem legalább akkora örömöt jelentett őt látni/hallani élőben (bár nem énekelt), mint amekkora örömmel vártam a Dalai Láma felbukkanását. Aztán valami Grammy díjas (vagy jelölt?) lányka előadott egy szuper dalt ‘I’m comming home’ címmel, szerintem mindenki megkönnyezte. Rengeteg ünnepi öltözetű tibeti volt jelen a családjával, hogy találkozhassanak szeretett vezetőjükkel. Öröm volt nézni a csodaszép ruhakölteményeket a hölgyeken és lánykákon, közben azon gondolkodtam, vajon milyen hűtőberendezésük lehet a ruha alatt: én biztosan megsültem volna benne (kézfejtől nyakig zárt ruha, és hosszú szoknya. De legalább nem égett le válluk, az biztos).
Aztán megjelent a Dalai Láma is – azt hiszem 76 éves (egyszer az előadás alatt összetévesztette, azt mondta, 67, aztán gyorsan kijavította magát). Jó volt hallgatni őt, egyszerűen azért adtam hálát, hogy személyesen ott lehetek egy ilyen eseményen. Jó, tudom, otthon is volt, de akkor nem tudtam elmenni, és oda jegyet is kellett venni, ha jól tudom. Ez ingyenes volt mindenki számára. Eleve, különös jelentőséggel bír az egész a nemzet fővárosában, a nemzet főterén, a nemzet tanácsháza előtt (Washington DC, Capitol Hill, USA). Ováció. Taps.
A beszédet úgy hirdették, hogy előadás a békéről. Arról is szólt, valami olyasmi megközelítésben, hogy a külső béke csak a belső béke megteremtése útján érhető el, és ezt mindenkinek magán kell elkezdeni. Egyénenként. Merthogy emberek vagyunk… és a legfontosabb az elménk tisztán tartása (jó karban tartása). Például a pozitív,optimista hozzáállás a dolgokhoz már nagyon jó kezdet. És hogy a fizikai betegségek legtöbbször az elménkben, a mentális testünkben gyökereznek, mert ott nem tartottuk rendben magunkat. Ugyanis nemcsak testmozgásra van szükség, hogy a fizikumunkat jó karban tudjuk, hanem ugyanígy a szellemünkről is gondoskodnunk kell. Ehhez több történetet hozzáfűzött… akkor is, ha számomra ez nem volt eget rengetően új dolog, jó volt hallgatni és figyelni. Figyelni a légkört, őt, magamat, az embereket… Úgy beszélt, mint aki olyanokhoz beszél, akik nem tudják, vagy csak most kezdik sejteni, hogy a fizikai mögött van egy másik, sokkal valóságosabb szellemi világ is. Nagyon nagy szeretettel és humorral.
Nagyjából 3 órát ültünk (volt, akit többet, aki jóval korábban jött, hogy jó helye legyen) a tűző napon, legalább 36 fokban. Naptej, fejkendő, ami olykor vállra is borítható: hála Istennek nem égtem meg egyáltalán.
Az esti születésnap is remekül sikerült, hármas ünneplés volt, és igazából nagyon megtisztelve éreztem magam, hogy Mary meghívott, ugyanis senki más munkatárs nem volt jelen… viszont két férfit leszámítva mindenki a családjával volt (vagyis általában már az apróságokkal, vagy az apróságokra mások vigyáztak otthon). Szóval kimenős (esti) pajtásokra még nem tettem szert igazán… de majd az is alakul.
Most épp megyek az első hivatalos tangó órámra, úgyhogy be is fejezem.
Illetve… a helyzet szomorú, ugyanis komolyan elő kell vegyek mindenféle sportot (eddig elég komolytalan voltam), vagy abba kell hagyjam az evést, és más örömforrás után nézni: az elmúlt hét alatt potom 2-3 kg szökött fel észrevétlen, úgyhogy eléggé kikerekedve érzem magam… ha így folytatom, akkor lehet hogy nagyobb helyet kell venni nekem a repülőn… Egy-két felsőbe persze nem rossz belegömbölyödni, de a többitől inkább eltekintenék. Ma nem vagyok nagyon ihletett állapotban, mint az a fentiekből is látszik…. talán majd holnap. Vagy a tánc után.
Posted in Dalai Láma, USA, Washington DC, Whoopi Goldberg | Leave a comment

Az első hét

Posted on July 8, 2011 by escuchavital

Tehát ez volt az első kurta munkás hetem – mert hétfő ugye szünnap volt.

Nagyon jól telt, és igazán nagyon fontos dolgokat tanulok arról, hogyan is működik egy ilyen nagy nemzetközi szervezet – ami még talán nem ‘mamut’, de bőven elég nagy mondjuk hozzánk viszonyítva.
Találkoztam különböző részleg-vezetőkkel, akik nagyon komoly előadásokat tartottak nekem, hogy mi a munkájuk, és kik vannak a csapatukban, és ők mit csinálnak; voltam megbeszéléseken figyelni és hallgatni, hogy hogyan működik a belső kommunikáció, szervezés és döntési mechanizmus, és szépen lassan rakódnak egymás mellé a kirakó darabkái.
Annyira de annyira kivételes helyzetben vagyok, hogy még egy telefont is kaptam tőlük kölcsön – sim-kártyával együtt, amit szabadon használhatok – és nem mellesleg ami egy IPhone (!!) úgyhogy rendesen meg vagyok illetődve a jó dolgomat illetően!
Mary-nek, aki “befogadott” az irodájába, és akivel a közös programunkon dolgozunk, tegnap volt a születésnapja, és hétvégén – vagyis holnap – lesz a születésnapi party-ja, és meghívtak engem is. Nagyon jó lesz, igazi szombat esti program :))) Ma pedig egy kellemes, hét utolsó munkanap utáni kikapcsolódás vár ránk némi ‘Happy Hours’-al és gin tonic-kal dúsítva, ha nem csal az előérzetem.
Mindezt tetőzendő, valamikor a Capitol Hill-be is megyek látogatni (nem tudom mikor, visznek), és ma megvettem a hivatalos nyaralóidőmre szóló repjegyeket (potom 500 dollár csomagdíjjal együtt oda vissza) San Francisco-ba, és úgy néz ki Margaret egy egészen egyedülálló felfedező túraprogramot rakott össze a nyugati partra, úgyhogy még Los Angeles sem fog kimaradni (főleg, mert onnan repülök majd vissza Washingtonba augusztus 11-én, és 12-én majd haza). De ez még nagyon messze van, hiszen minden most kezdődik el… Viszont mérlegre téve a dolgokat, lehet hogy New York most kimarad – majd még meglátom mi fér bele.
Holnap reggel pedig remélem fel tudok kelni és el tudok zarándokolni a Dalai Láma ingyenes, mindenki által látogatható előadására, vasárnapra kirándulást tervezek a szabadba, és hétfőn este egy hivatalos argenting tango órát, még valami cipőt kell szereznem hozzá.
Megérkeztem, ízig-vérig itt vagyok, minden darabkám, semmi sincs máshol, csak itt és most. Remek érzés.
Posted in munka, USA, Washington DC | Leave a comment

7/7

Posted on July 8, 2011 by escuchavital
Július 7. Mágikus dátum, a hetes kifejezetten varázslatos szám, a varázsmesék kedvelt száma. Prím.
A Tarot-ban a Diadalszekér jeleníti meg mintázatát: földbe ágyazott kocsi, kerék nélkül egy fekete és sárga oroszlán kiterítve előtte, benne egy harcos ül harci díszben, feje felett a kocsi négy sarkához erősítve baldachin, hogy védje a nap sugárzása és egyebek ellen. A kocsi irányban, bár még nem érkezett meg. A nap szekere. Illés szekere. Tartsd az irányt, sínen vagy.
Ha a varázsmesék felől közelítjük meg, a hetes a varázslatos dolgokat jelöli. Hét testvér, általában a legkisebb szabadítja meg testvéreit valami átok alól. Például a hét holló meséje. Hét próba. Hét törpe (bár ez más). Satöbbi.
Egyszóval július hetedike.
Az európai, közelebbről nyugati gondolkodás, “élés” középpontjában a cselekvés áll – mindig pörögni, menni, zsizsegni, tenni… Ez sem rossz, de néha érdemes hagyni, hogy a csönd beszüremkedjen a kevésbé védett réseken át, és szétterpeszkedjen abban a végtelen belső térben, amelyet mindig meg akarunk tölteni valamivel. Teljesen normális, hogy ilyen körülmények között az első közeledéstől mélységes félelem lesz úrrá rajtunk, és annál jobban törekszünk széthullani, csak nehogy egyedül maradjunk… önmagunkkal. Hiszen annyira nehéz abbahagyni a “csinálást” és csak lenni. Az utóbbi időben erősen zakatol bennem egy zen mondás második fele – az első felére nem emlékszem pontosan, de arról szól, hogy leülünk, és nem csinálunk semmit – és, állítja a mondás második fele, “a fű nő magától”.
Ennek a mondásnak az a lényege, hogy csöndben, a látszólagos mozdulatlanságban csodálatos dolgok történnek, ha egy pillanatra képesek vagyunk megállni és figyelni – befelé. Az csak a látszat, hogy nem történik semmi. A tökéletes újrakalibrálás: a megszokott dolgok szüneteltetése, valami olyant tenni, amit sosem tettem eddig, kipróbálni valami újat, oda utazni, olyan helyzetbe kerülni, ahol még sosem jártam… Újrakalibrálás, mert leállt a motor, ami idáig hajtott, és az óriási csöndben fény hullik elfeledett galaxisokra és törpévé sínylett kisbolygókra, amelyeken már nem terem élet. Ragyogás. Egyszerre a vízesés aláhulló robaja és a legmélyebb csönd.
Ez július hetedike.
Posted in 7, Július, mereng, mese, tarot, varázslat, Washington DC | Leave a comment

Isten hozott Washingtonban! // Welcome in Washington DC!

Posted on July 7, 2011 by escuchavital

A mai napnak legalább két tanulsága van, remélem még emlékszem rá…

Egy: tésztát és pizzát Itáliában, hamburgert a telepes amerikainál kell enni, máshol felesleges.
Kettő: három és fél év úgy tűnik óriási idő tud lenni az ember életében, főként ha közben átlépi a bűvös xxx-es kort. De most nem három évet fiatalodtam, hanem legalább ötöt: beültem egy igazi helyi bárba (étkezde, sütöde, grillde vagy hamburgerda, ha testszik 🙂 ), és gin tonic-ra adtam a fejem. Tulajdonképpen már a repülés óta ácsingóztam rá, ugyanis ott nem volt, és ez a ‘rituális’ transz-atlantic italom. Nos, a kedves pincér bizony elkérte a személyimet (ami itt nincs), vagy valami azonosítót, aztán persze nem akarta elhinni, hogy én vagyok a hivatalos fotón (útlevél fotó szemüveg + hosszú haj, fekete fehér, zöld pulcsiban piros háttér előtt – made in Santiago de Chile), de azért a vízum-fotó már útbaigazította. Hmm… vajon hányan próbálhatják meg átvágni hamis útlevéllel? Ez volt az estém igazi bókja, még ha hivatalból is, akkor is, megérte.
Három: elfelejtettem.
Posted in gin tonic, hamburger, Washington DC | Leave a comment

pros and contras

Posted on July 6, 2011 by escuchavital

Nagyon amerikai: reggel csinos-irodásan tipegni a széles utcán, lóg az eső lába, egyik oldalamon sikkes-sportos női táska, a másikon a laptop. A második sarkon betérni egy Starbucks Coffee-ba, szendvicset és teát venni, ó és hónom alatt az épp friss Washington Post – minden reggel kapok egyet a szállodaszobám ajtaja elé. Közben valami amerikai rádiót hallgatni, ahol a mikrofonon át is hallani a széles, csillogó fehér fogas mosolyt, és átsétálni a zebrán kezemben a Starbucks papírpohárral és szendviccsel, besurranni az irodaház felnyíló üvegajtaján, és felliftezni az ötödik emeleti irodánkba.

Egy pillanatra én is majdnem elhittem.
Nagyon nem amerikai: Mindeközben itt szomorkodni, hogy egyedül kell mindent felfedeznem. Az biztos, hogy társaságban jobb, de talán az egyedüllétnek is megvannak az előnyei… majdcsak felfedezem azt is. A “küzdök ellene” most kezd elfogadássá változni, ez van, nagy színes pacaként csücsülök a rajzlapon és várom merre fogok elfolyni. Elég béna hasonlat… Dalia jut eszembe, hajdani litván diáklányunk, akinek elég kevés ismerőse volt Budapesten. Néha-néha találkoztam/találkoztunk vele az irodán kívül is: talán volt egy-két ismerőse a városban, nem emlékszem. Bár legalább az irodában jó közösségi hangulat volt mindig. Második hivatalos nap.
Posted in barátok, USA, utazás, Washington DC | 1 Comment

Independence Day // Függetlenség napja 2

Posted on July 6, 2011 by escuchavital

Posted in ünnep, Independence Day, Július 4., USA, Washington DC | Leave a comment

a tangó napja (tango day)

Posted on July 6, 2011 by escuchavital

Nem csak két ember kell a tangóhoz… egy párhoz igen, de a egy kezdő tangóórához nem kell pár, elég beugrani – és lám! Alaplépések, zene, egy olyan szobában vagy inkább klubnak a szobájában, ami olyan hihetetlenül passzol a tánchoz és a zenéhez, olyan tökélestes ízléssel van minimálisan berendezve, hogy tényleg Buenos Aires-ben érezheti magát az ember (bár ott még nem jártam, tudom, nagyon gáz, hogy nem ugrottam át Chiléből anno, tényleg nem volt rá pénzem. Na, van ilyen.)

Világos olajzöld falakon arany tapétaminta szolidan, nem hivalkodóan… egyszóval: egy kedves barátom unszolására bepötyögtem a googelbe hogy van-e tangó Washigntonban egyáltalában – volt. Aztán tovább kerestem, hogy esetleg van-e kezdőknek látogatható óra – volt. Éppen ma. Az első munkanaphoz meg éppen dukál az első argentin tangó óra, úgyhogy talpam alá kaptam a deszkákat. Még vannak ötleteim a holnap estére is, bár egy kedves argentin sráccal megállapodtunk, hogy jövő hét kedden ugyanitt. Tangó. Komolyan, el nem hinnétek, milyen kevés itt az amerikai….
Posted in tangó, tánc, USA, Washington DC | Leave a comment

A függetlenség napja I.

Posted on July 5, 2011 by escuchavital

Először is, megvan az előző poszthoz kapcsolható harmadik versenyző! Szívből gratulálok neki! Isten hozott a csapatban (szintén magyar).

Másodszor, július 4, az Amerikai Függetlenség napja volt ma. A tűzijáték s ünneplés, amit egyszer az életben látni kell, ahogy tanácsolták, nem is olyan régen Budapesten, kedves amerikai ismerősök. És igazuk is van. Csak a hangsúly máshol van, mint ahogy azt megelőlegeztem: EGYSZER látni kell (vagyis elég egyszer, nem pedig “feltétlen” látni kell, ahogy értettem), aztán az összes többit azzal tölti az ember, hogy megtalálja a legjobb helyet. Kétlem, hogy ez a legtávolabbi pont volna, bár ott valóban zene is szól alatta, a Nemzeti Szimfonikusok előadásában.

Nagyon szép volt, nagyon jó volt. Továbbra is megerősítő azt a benyomásomat, hogy itt minden túl “steril”. Túlontúl kényelmes, túlontúl biztosított, túlontúl veszélytelen. Szép volt a fesztivál is, kedves, mosolygós emberek mindenhol, úton-útfélen szembejön egy kétajtós hústorony de cingár alig-fenékig érő szoknyás-sortos lánykákból sincs hiány. A legtöbben nagyon fiatalok, és már családosok (maximum 24 évesek, kisgyerekkel). Mindenhol rengeteg gyerek, apukák éppen kamaszodó fiaikkal, és mindenhol, de tényleg mindenhol spanyolul beszélnek. A színfalak mögött. Megdöbbentő élmény. A fesztiválpavilonokban ma este 6.30-kor adták el az utolsó sört (a rendelet szerint), előtte gyorsan megittam hármat, a negyediket egy vizes palackba rejtettem, s úgy sétálgattam (mert nyílt színen elvileg nem volt szabad ilyesmit fogyasztani).

Lehet, hogy túlságosan közép-európai vagyok, vagy túlságosan megszoktam az utóbbi években az alkohol jelenlétét a különböző fesztiválokon. Ahol a cél az, ugye, hogy minél előbb leigya magát az ember (tisztelet a kivételnek). Ez itt nem divat. És alig látok egy-két dohányost, akik ráadásul meglehetősen szégyenkezve vonulnak az árnyékos, félreeső sarkakba pöfögni… aztán fél hat előtt azért belehúzott az ifjúság, és fogyott némi sör. De közel nem annyi, mint otthon, mondjuk tizedannyi se. Mindemellett hozzáteszem, hogy már nem nézek ki 21 év alattinak (sajnos!!), nem úgy, mint három éve Annapolisban, ahol nem akartak kiszolgálni egy pofa sörrel, mert nem volt nálam semmilyen, a koromat igazoló irat… akkor 27 voltam, és természetesen nagyon erősen bosszankodtam, hogy nem ihatok egy jó sört, és hogy miért nem néznek legalább 21-nek… Most folyton magammal hordom az útlevelem, hogy ilyen ne fordulhasson elő újra, bár lehet, hogy már semmi alapja. Az ősz hajszálam, ha megtalálom, azt az egyet, amit a Grúz konferencián óta őrzök, ki fogom húzni, csak a rend kedvéért (ígérem, ha lesz társa, hagyni fogom).

A Mall-on közel nem volt akkora nyomakodás, mint egy bármilyen augusztus 20-án Budapesten, és nemcsak azért, mert nem voltak olyan hihetetlenül sokan, mint ahogy beharangozták (biztosan voltak, csak nem edződött hozzá a szemem), hanem mert egyszerűen elvesztek (elvesztünk) az óriási terekben. Igaz, ehhez is óriási hajcihőt csaptak, pl. most is mindenféle szirénák húznak el csapatostul az ablakom alatt. A Capitol alatt már igen, no ott alig lehetett volna egy tűt megtalálni. Így vissza is vonultam szélesebb, kényelmesebb vidékekre, s vártam a NAGY attrakciót… Az első reakcióm az volt, hogy elkezdtem nevetni…. No nem kinevetni, hanem végtelen jót derülni azon, amit láttam, mert olyan készüléssel és beharangozással, ahogy mindenki beszélt róla, inkább izgalmasabb lett a reklám, mint a tényleges áru. Mert az augusztus 20-i otthoni tűzijátékok sokkal lélegzetelállítóbbak, melengetőbbek, szebbek… És nem csak azért, mert magyar vagyok, ez teljesen objektív megállapítás. Készült néhány kép, hamarosan érkeznek. Holnap az első munkanap, ezért holnap jön csak folytatás.

Posted in ünnep, függetlenség napja, Július 4., tűzijáték, Washington DC | Leave a comment