Egy: tésztát és pizzát Itáliában, hamburgert a telepes amerikainál kell enni, máshol felesleges.

Kettő: három és fél év úgy tűnik óriási idő tud lenni az ember életében, főként ha közben átlépi a bűvös xxx-es kort. De most nem három évet fiatalodtam, hanem legalább ötöt: beültem egy igazi helyi bárba (étkezde, sütöde, grillde vagy hamburgerda, ha testszik 🙂 ), és gin tonic-ra adtam a fejem. Tulajdonképpen már a repülés óta ácsingóztam rá, ugyanis ott nem volt, és ez a ‘rituális’ transz-atlantic italom. Nos, a kedves pincér bizony elkérte a személyimet (ami itt nincs), vagy valami azonosítót, aztán persze nem akarta elhinni, hogy én vagyok a hivatalos fotón (útlevél fotó szemüveg + hosszú haj, fekete fehér, zöld pulcsiban piros háttér előtt – made in Santiago de Chile), de azért a vízum-fotó már útbaigazította. Hmm… vajon hányan próbálhatják meg átvágni hamis útlevéllel? Ez volt az estém igazi bókja, még ha hivatalból is, akkor is, megérte.

Három: elfelejtettem.