A függetlenség napja I.

Először is, megvan az előző poszthoz kapcsolható harmadik versenyző! Szívből gratulálok neki! Isten hozott a csapatban (szintén magyar).

Másodszor, július 4, az Amerikai Függetlenség napja volt ma. A tűzijáték s ünneplés, amit egyszer az életben látni kell, ahogy tanácsolták, nem is olyan régen Budapesten, kedves amerikai ismerősök. És igazuk is van. Csak a hangsúly máshol van, mint ahogy azt megelőlegeztem: EGYSZER látni kell (vagyis elég egyszer, nem pedig “feltétlen” látni kell, ahogy értettem), aztán az összes többit azzal tölti az ember, hogy megtalálja a legjobb helyet. Kétlem, hogy ez a legtávolabbi pont volna, bár ott valóban zene is szól alatta, a Nemzeti Szimfonikusok előadásában.

Nagyon szép volt, nagyon jó volt. Továbbra is megerősítő azt a benyomásomat, hogy itt minden túl “steril”. Túlontúl kényelmes, túlontúl biztosított, túlontúl veszélytelen. Szép volt a fesztivál is, kedves, mosolygós emberek mindenhol, úton-útfélen szembejön egy kétajtós hústorony de cingár alig-fenékig érő szoknyás-sortos lánykákból sincs hiány. A legtöbben nagyon fiatalok, és már családosok (maximum 24 évesek, kisgyerekkel). Mindenhol rengeteg gyerek, apukák éppen kamaszodó fiaikkal, és mindenhol, de tényleg mindenhol spanyolul beszélnek. A színfalak mögött. Megdöbbentő élmény. A fesztiválpavilonokban ma este 6.30-kor adták el az utolsó sört (a rendelet szerint), előtte gyorsan megittam hármat, a negyediket egy vizes palackba rejtettem, s úgy sétálgattam (mert nyílt színen elvileg nem volt szabad ilyesmit fogyasztani).

Lehet, hogy túlságosan közép-európai vagyok, vagy túlságosan megszoktam az utóbbi években az alkohol jelenlétét a különböző fesztiválokon. Ahol a cél az, ugye, hogy minél előbb leigya magát az ember (tisztelet a kivételnek). Ez itt nem divat. És alig látok egy-két dohányost, akik ráadásul meglehetősen szégyenkezve vonulnak az árnyékos, félreeső sarkakba pöfögni… aztán fél hat előtt azért belehúzott az ifjúság, és fogyott némi sör. De közel nem annyi, mint otthon, mondjuk tizedannyi se. Mindemellett hozzáteszem, hogy már nem nézek ki 21 év alattinak (sajnos!!), nem úgy, mint három éve Annapolisban, ahol nem akartak kiszolgálni egy pofa sörrel, mert nem volt nálam semmilyen, a koromat igazoló irat… akkor 27 voltam, és természetesen nagyon erősen bosszankodtam, hogy nem ihatok egy jó sört, és hogy miért nem néznek legalább 21-nek… Most folyton magammal hordom az útlevelem, hogy ilyen ne fordulhasson elő újra, bár lehet, hogy már semmi alapja. Az ősz hajszálam, ha megtalálom, azt az egyet, amit a Grúz konferencián óta őrzök, ki fogom húzni, csak a rend kedvéért (ígérem, ha lesz társa, hagyni fogom).

A Mall-on közel nem volt akkora nyomakodás, mint egy bármilyen augusztus 20-án Budapesten, és nemcsak azért, mert nem voltak olyan hihetetlenül sokan, mint ahogy beharangozták (biztosan voltak, csak nem edződött hozzá a szemem), hanem mert egyszerűen elvesztek (elvesztünk) az óriási terekben. Igaz, ehhez is óriási hajcihőt csaptak, pl. most is mindenféle szirénák húznak el csapatostul az ablakom alatt. A Capitol alatt már igen, no ott alig lehetett volna egy tűt megtalálni. Így vissza is vonultam szélesebb, kényelmesebb vidékekre, s vártam a NAGY attrakciót… Az első reakcióm az volt, hogy elkezdtem nevetni…. No nem kinevetni, hanem végtelen jót derülni azon, amit láttam, mert olyan készüléssel és beharangozással, ahogy mindenki beszélt róla, inkább izgalmasabb lett a reklám, mint a tényleges áru. Mert az augusztus 20-i otthoni tűzijátékok sokkal lélegzetelállítóbbak, melengetőbbek, szebbek… És nem csak azért, mert magyar vagyok, ez teljesen objektív megállapítás. Készült néhány kép, hamarosan érkeznek. Holnap az első munkanap, ezért holnap jön csak folytatás.

This entry was posted in ünnep, függetlenség napja, Július 4., tűzijáték, Washington DC. Bookmark the permalink.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s