Párnafilozófia

… arról most túl sokat még nem tudok írni, de gyorsan felhajtottam egy térképet, hogy megmutathassam, hol is vagyok pontosan:

Gaborone-ban vagyunk, és itt is maradunk, úgy tűnik (nem megyünk maláriás helyekre, északabbra). Egyébként valóban 30-38 fok van napközben a napon, hihetetlen, igazi “meleg váltás” megérkezni.

Az út nagyon hosszú volt, igaz, csak 10 óra 10 percet voltunk levegőben Frankfurt és Johannesbourg között, amelyet a világ legnagyobb gépével tettünk meg, a Lufthansa Airbus A380-assal. Kívülről láttam már, hogy kétszintes (ilyen), azért beszálláskor megkérdeztem az egyik utaskísérő hölgyet, hogy melyik szinten vagyunk, mert úgy tűnt, az alsón (túl közel voltunk a szárnyhoz). Erre ő csak kedvesen mosolyogva annyit mondott, hogy a fő-fedélzeten vagyunk. Később, már repülés közben az egyik sétám alkalmával hátrébb mentem, és láttam, hogy egy csigalépcső vezet fel egy következő szintre (és gondolom nem a harmadikra). Megkérdeztem az éppen mellettem lévő sky-tesst hogy fel lehet-e menni? Azt válaszolta, hogy nem. Rákérdeztem, hogy mi van ott – és azt mondta, hogy ott van a first és business class. Ja vagy úgy. Hát sejtettem… Azért volt helyünk, de belegondoltam, milyen hihetetlen mennyiségű embert szállít ez a jármű! Egy boxban – mondjuk nevezzük boxnak azt a kis utcát, amely a két végén el van választva némi függönnyel és toalettel valamint a másik végén konyhával – vagyis nevezzük fedélzet-résznek: egyszóval egy-egy ilyen részben több mint kétszáz ember volt! Ugyanis egy sorban 3+4+3 fő ült (és tele volt a gép majdnem), tehát összesen tíz, és minimum 20 sor volt egy ilyen fedélzet részben. Na ez a nem semmi. Én a 86. sorban ültem.. tessék kiszámolni.. és mögöttem még volt egy ilyen fedélzet-rekesz.

Megérkezés, számítani lehetett rá, hogy egy óra alatt nem ér át a csomag az óriásgépről a minigépre, ami ide hozott Gaborone-ba (pici propelleres, valami holland neve van): mi is alig értünk át egy óra alatt. Éppen. Úgyhogy csomag nem volt. Megjött aztán, vártam rá vagy 7 órát, az utolsó géppel érkezett. Azért hagy jegyezzem meg, hogy tisztességes csomag, mert az utolsó géppel megjött: másnak a honlap reggeli elsővel jön majd.. és ez a mostani az első alkalom amikor fogkefén kívül semmi túlélő ruhát nem raktam a kézipoggyászomba.
És az a jeles első alkalom, hogy késett a csomagom (elég sok helyen jártam már), együtt jár azzal az első jeles alkalommal, amikor is a csomagot megrongálták. A cipzárját rontották el, az egyik kocsit kiszedték a fogak közül… de ma este már nem voltak ott a reptéren azok, akiknek a jegyzőkönyvet és a bejelentést meg kell tenniük, úgyhogy holnap reggel fél 8 fele van egy újabb köröm…
Viszont hirtelen, még ilyen fáradtan is (hulla, összesen 13 óra alvást abszolváltam az elmúlt 4 (!!) nap alatt) annyi mindennek tudok örülni, és hirtelen valahogy túl tudtam lendülni a csüggedésen: valahogy csappan a maximalizmusom, és a helyére egy békés elfogadás úszik a megváltoztathatatlan dolgokkal kapcsolatban. Ilyen pl. hogy a kevésbé szép hotelben vagyok (még szekrény sincs), ami számomra egy konferenciahotel kategóriája alá van belőve rendesen, és a másik hotelben van a legtöbb ismerős… viszont itt működik az internet! És végre úgy érzem, nem vagyok elvágva a világtól, hiába nem működnek a telefonjaim (nem tudnak olyan hálózatot találni, ami engedélyezve lenne nekik. C’est la vie).
Szóval van internet, megjött a csomag, van hálórucim és holnap reggel is fel tudok öltözni alkalomhoz illően! Hát kell ennél több a boldogsághoz Botswanában, március 6-án este? Pár falat még jól esne, mert megint megéheztem, de lényegében azt hiszem ezekkel most rendben vagyok, és kiegyezve.

Mert akkor is a helyemen vagyok, és akkor is jó itt, és hihetetlen, mennyi ismerőssel tudok találkozni itt, nagy család ez a szakma is – mint gondolom minden szakma. Egyszóval most ez Botswana, se több, se kevesebb.
Akit pedig jobban érdekel, az keressen rá a neten, mert most ennél többre nem futja: talán majd holnap.

Az előadásommal elmaradásban vagyok, holnap feltétlen meg kell írjam, mert kedden dolgoznom kell: előadok + rapportőr leszek egy workshopon (műhelyen). No mármost csak azt nem tudom, hogy mit is mondjak én a Nemzetközi Nőnap 100. alkalmából, mert pont március 8-án adok elő, és ki van adva, hogy minden előadónak kell mondania néhány méltató szót. Arra gondoltam, keresek valami verset… vagy csak szimplán megköszönöm a férfiaknak, hogy vannak, és köszöntenek minket. Mert nélkülük is marha unalmas lenne az élet.

Majd’ elfelejtettem! Láttam majmokat!!! Alig 2-3 méterre tőlem… nagyon édik! És fura színes madarakat, alig nagyobbakat, mint egy papgáj. És rájöttem, hogy itt vagyok a szavanna kellős közepén, és hogy ez mennyire fantasztikus! Wá!! Előjött belőlem a természet őrült biológus-földrajzos felfedező: mehetnékem van madarakat, majmokat, zebrákat és oroszlánokat lesni csöndesen nagy fűkupacok mögül.