Késve indultam el, és a találkozó helyszíne felé közeledve bizony majdnem el is tévedtem. Hirtelen nem tudtam, hol is keressem az utcát, és közben az járt a fejemben, hogy nem vagyok jó ember. Hogy annyira felelőtlen vagyok, micsoda dolog ez, késve érkezni egy meglepetés lánybúcsúba, és ejnye-bejnye, így tovább, korholtam magam.
Amikor megérkeztem, már ott volt majdnem mindenki, kivéve az ünnepeltet (siratandót – vagyis akinek a lányságát siratni összegyűltünk, mi, lányok s asszonyok). Érkezésem után alig 10 perccel jött meg ő.
Elöntötte a hála a szívemet, olyan jó volt megérkezni, olyan felemelő és szeretetteli teli érzés volt, hogy rossz ember voltomban is késve is időben érkeztem. Szeret az Isten.

Nem voltam eddig sok lánybúcsún, éppen kettőn (ezzel együtt), úgyhogy csak nagy sztereotípiáim vannak arról, milyen is egy “igazi” lánybúcsú. Bevallom őszintén, félve is indultam útnak, mert tudtam, hogy nem a partizás lesz a lényeg… bár pár gin tonic-ot azért megittunk néhányan.

Az eddigi legszebb, legigazibb leánybúcsú volt, amin ott voltam. Tulajdonképpen fantasztikus egy közösségbe tartozni, és tudni, hogy számon tartanak, akkor is, ha időről időre eltűnök ügyes-bajos dolgaim miatt (utazás, betegség, párom). De vagyok, közülük való, egy-ség a közös-ség-ben, és csodálatos volt együtt örülni a menyasszonnyal, hétpróbák alá vetni, hogy kiállja-e a házassági alkalmassági vizsgákat, majd pedig lelki útravalóval ajándékozni meg (vers, ima, zene, idézet, Biblia idézet). Közben finom falatok az asztalon, és valami megfoghatatlan intimitás a női körben.
Barátság, szeretet, figyelem, örvendezés – és talán egy csipetnyi szomorúság: valami befejeződik, hogy egy új dolog kezdődhessen el. A lányságtól el kell búcsúzni, és felkészülni az asszonyi létre. Egészen más. Egyfajta beavatás. Útra bocsátás. Menj, vidd szét a fényt, legyetek boldogok.

Nagyon szép volt. Meghitt, magával ragadó. Úgy éreztem, hogy van egy helyem a világban, ahova visszacsusszanhattam, és nagyon jó érzés volt (még most is az), hogy van egy hely, ami az enyém egy közösségben. Megnyugtató. Nagyon sokféle ember van itt, mint egy erdei vadvirág bokréta.
Sokféle közösség van, és mindegyiknek más van az érdeklődése középpontjában, ami összeköti a közösség tagjait. Valahogy úgy vagyunk megalkotva, hogy szükséges egy közösséghez tartoznunk, különben magányosnak érezzük magunkat. Nem ismerek olyan embert, aki ne tartozna így vagy úgy valamilyen közösséghez: még az is, aki azt állítja magáról, hogy magányos farkas, az élete élése okán ő is belesodródik valamilyen kisközösségekbe.

Sámuellel a hitünk közös: az Úr szólítja, háromszor, s ő fölkél az éj közepén, hogy hallgassa az Ő szavát. Szeretjük Istent. És Ő viszontszeret.