Böjt / Lent

Hagyományosan hamvazószerdával veszi kezdetét a Húsvéti előkészületek 40 napos böjti időszaka (a vasárnapok továbbra is ünnepnapok, ami kivétel a böjt alól).
Botswanában – magam számára teljesen érthető módon – nem tudtam múlt hét szerdán hamvazkodni, így most vasárnap került rá sor.
“Emlékezz ember, hogy porból lettél, és porrá leszel!”. Nagyon hasznos legalább évente egyszer erre emlékeztetni magunkat, miszerint minden változik, és mi sem élünk örökké ebben a testben.

A Fülöp-Szigetek választási bizottságának elnöke a konferencia záróceremóniáján Gaborone-ban hamvazott homlokkal jelent meg. Vagyis volt valami oda nem illő sötét a homloka közepén, amit távolról nem tudtam hova tenni. Aztán a ceremónia végén, az egyik ajtóban egymásba futottunk, és akkor láttam, hogy egy hamu-kereszt maradványai azok: még reggel elmentek egy misére Gaborone-ban (ezek szerint nem lett volna lehetetlen vállalkozás, őszintén szólva nekem eszembe sem jutott, hogy lehetne ott). Nagyon örültem neki, szép és jó volt látni.

A Nagyböjt első vasárnapján Jézus megkísértésének története áll a szentmise középpontjában. Az Ótestamentumból a Teremtés könyvét olvassuk, abból is azt a részt, amint Isten életet lehel az emberbe, majd kertet ad neki, és kert közepére a tudás fáját, és a Sátán kígyó képében rábírja az embert, hogy a tiltás ellenére egyen a gyümölcsből. Mi történik? Éva szóba elegyedik a kígyóval, és megpróbálja megvédeni Istent, de végül ő maga is meggyőződik arról, hogy valóban megkóstolhatja az almát, nem lesz semmi baja. Jézus szóra sem méltatja kísértőjét, hanem a Szentírás vonatkozó részeit idézi. Az egyetlen,a mikor megszólítja, úgy szól, hogy “takarodj!”. Nem bizonygatja, hogy képes lenne megtenni mindazt, amit a Kísértő ajánl neki – mert hiszen képes lenne -, mert nem az Isten dicsőségére lenne az. Tehát takarodjon.

Egyszóval újra közeleg a tavasz, és újra itt van a böjti idő: a testi-lelki tisztulás ideje. Újra közeleg a Húsvét, a halál, és a Feltámadás.

This entry was posted in böjt, Húsvét, hit. Bookmark the permalink.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s