Először is: ha a lustaság fél egészség, ahogy a mondás tartja, akkor a mondás hiányzó fele az, hogy a mozgás meg az egészség másik fele.
Fantasztikus 5 év után újra táncolni – ráadásul valami olyant, amit vagy 20 éve nem: klasszikus balettet. Közben volt évekig jazz balett, majd egy kis kirándulás a harcművészetekhez, aztán vissza a tánchoz: indiai tánc (Kuchipudi, 3 év), egy kis hastánc, icuri-picuri salsa.. mindemellett mondjuk átlagban havi 1 úszás – aztán 2006 májusától semmi. Vagy tavaszától. Baromság. A mozgás kell. Ha egy hétig nem izzasztom meg magam valami jó fizikailag igénybe vevő sporttal úgy, hogy érezzem az izmaimat, hogy a mozgás és a fizikai koncentrálás kiszorítson minden gondolatot a fejemből, a hetedik nap végére majd’ felrobbanok a feszültségtől. Hát ezért. Vissza kell szokni.. vissza az alapokhoz!

És ma azt hiszem egy igen hosszú időszakot zárok: jelentem ma kipakoltam az utolsó dobozt, ami még az ablak alatt várt szomorú sorsára az október közepi költözés óta. Ma reggel újrarendeztem a szobát, átforgattam szinte minden bútort, kiraktam a még hiányzó képeket, és hirtelen jó lett. Hirtelen annyi jó, hogy alig tudok betelni vele: harmonikus, otthonos, meleg, befogadó… jó érzés benne lenni. Azt hiszem a tegnapi költözés-dolgokon való morfondírozással és arról való beszélgetéssel Linnel, óriási, könnyekig tartó kacagásokkal, valahogy végleg feloldódott minden ellenkezés, minden görcsösség. Meg az írással. Meg a tánccal. Valahogy újra egészséges vagyok, hiába fújom még az orrom: belül valami helyreállt. Remek érzés!

Még egy adalék a tegnapi bejegyzéshez: rájöttem, hogy egyszer Chilében is költöztem (pakolás közben kezembe akadt egy régi blog-részlet, amit még anno apukám nyomtatott ki nagymamámnak). Persze ott jóval kevesebb holmival, de ott is volt egy helyváltoztatás, úgyhogy összesen 18. Most egy darabig azért remélem helyben maradhatok, mielőtt daimon-om újra útra szólít!