Summa

Szeretem Afrikát. Alig láttam valamit, kivéve a GICC konferencia központot, kertjét és hoteljeit (és a kertben ugrándozó majmokat), Gaborone-t sem, sajnos. De! Annyi kedves emberrel találkoztam, és annyira lenyűgöző a közeg, a zene, a tánc, az életritmus, az őserő, hogy teljesen magával ragadott. Szeretnék errefelé élni egy ideig. Jót tenne.

A lehető legváratlanabbul sikerült eljutnom egy szafarira, utolsó előtti nap este mentünk oda, hajnalban mentünk ki a szafarira, és délben indultunk vissza Gaborone-be. A szafari Dél-Afrikában volt, alig 1 óra 20 perces vezetésre Gaborone-ból.

Egyre inkább az a benyomásom, hogy az igazi kincs az nem az arany, nem a földgáz vagy egyéb használati cikkek és eszközök. A legszebb, legcsodálatosabb kincse az emberiségnek a természet és az állatvilág. Béke költözött mindannyiunk szívébe, ahogy ott zötyögtünk a Roverben zebrákra, elefántokra, oroszlánokra és egyéb szépségekre lesve. Fantasztikus érzés alig pár méterre lenni egy a reggelijét fogyasztó tekintélyt parancsoló oroszlántól… Ordítani sajnos nem hallottuk.

Őszintén szólva ámulok és bámulok, hogy mi történik velem, és milyen az élet, amit élek, milyen az út, ami a talpam alá fut. Álmomban sem gondoltam volna – vágyni vágytam rá, de hogy erre vágytam-e, azt nem tudom, utazni, megismerni, felfedezni, ismerkedni, ezekre vágytam biztosan; egyszóval álmomban nem gondoltam volna, hogy ilyen gazdag ajándék vár rám, és ennyi minden lehetséges lesz, hogy ennyi helyre eljuthatok, úgy, hogy bár munka a cél, mégis legtöbbször jut némi idő egy kis felfedezésre is. Most eszembe jutott még annak idején a Chilében tett tengeri túra a Humbold-pingvinek, oroszlánfókák és delfinek közé. Valahogy akkor gondoltam először, hogy ez a legtermészetesebb módja annak, hogy meglátogassuk az állatokat.
Most még tovább folyik ez a gondolat bennem… persze nagyon drága eljutni egy-egy ilyen túrára, és ha nem lennének állatkertek, sokan nem is látnának élőben egy oroszlánt. Én is most voltam először szafarin (leszámítva az Osztrák-Magyar határ közelében, Ausztriában lévő szafarit, ami azért egészen más élmény, mint a dél-afrikai szavanna).

A Biblia jutott eszembe, a Teremtés könyve, ahol az Atya az egész földet annak minden teremtményével együtt az Emberre bízza, hogy gondoskodjon róla és uralkodjon fölötte. Nem vagyunk jó uralkodók: eltékozoljuk mindazt a gazdagságot, kincset és csodát, ami megadatott nekünk. Ha valóban ránk van bízva ez a csodálatos kert, a Föld, itt az ideje rádöbbenni, hogy igenis felelősek vagyunk érte! Kollektíve. Az a veszély fenyeget – és ezt nem propagandából mondom, egyszerűen saját tapasztalat -, hogy elveszítjük. Fel kell ébrednünk. Az arany nem tud jóllakatni és nem tudjuk meginni. Nem tud dorombolni és nem tud gazellát elejteni, nem tud 120 km/órával rohanni, mint a gepárd. De lehet érte oroszlánt lőni… és uralkodni sok nép felett. De az uralkodók sem élnek örökké.

Ha valóban ránk bízatott a föld, felelünk érte, és mindazért, ami benne s rajta él. Ha nem tudatosítjuk ezt eléggé, úgy járunk majd, mint amikor egy közeli rokonunk távozik el, fájdalmas űrt hagyva a szívünk mélyén, hogy: nem mondtam neki elégszer, mennyire szeretem. Nem figyeltem rá eleget, nem törődtem vele szívből, bárcsak itt lenne újra, hogy megmutathassam neki! Nincs holnap, csak ma van. Minden szempontból. Ma kell megtenni, mindazt, amit ma meg tudunk tenni, aztán holnap folytatni, ha lesz holnap. Ébresztő!

This entry was posted in Botswana, föld, felelősség, munka, szafari. Bookmark the permalink.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s