Jónás Vera zenéjét hallgattam ma reggel, a GAME offical videóban, és honvágyam lett tőle, olyan jó volt látni ismerős arcokat a klippben!
November vége felé otthon leszek egy szűk hetet, várom.

Közben amikor megvettem a repjegyet, arra jöttem rá, hogy valami elkélpesztően mély bizalomból cselekszem: hiszen egyelőre még nincs konkrét bevételem… mi ez a bizalom, honnan fakad? Bizalom abban, hogy minden rendben lesz, hogy lesz bevétel, lesz megoldás, hogy tartva vagyok, gondozva, a hajam szála is számon tartva – pont azt, amit, és amikor a legszükségesebb, megkapom…
Elkalandozom. Vajon hol van Isten? Hol van az Isten “akarata” bennünk? Sokaknak ismerős ez a kifejezés, sokszor emlegetik. És ha nincs véletlen? Csak az események finom hártyaszerű egymásra következése van aszerint, amikor végre kellően önmagunk maradunk magunkban, csöndesen ahhoz, hogy belülről meghalljuk, hogy merre? Flow. Szinkronicitás.

Te tudod, ki Vagy Te?

Hosszú hónapokig tartott a végtelen dilemmák sora. Kívül kerestem, de belül van a válasz, csak belül. Egzisztenciális dilemma, mihez fogjak, a sok “nem illek” után – a segítség, vagy inkább jóváhagyás mégis kívülről jön, mint bíztatás, támogatás. A félelemmel szemben kicsi vagyok, nem merek – – – nem merek repülni. Pedig vannak szárnyaim. Lehúznak a földre, nehezek, használni kéne, ideje van, na. Ideje annak lenni, aki vagyok.
A munkák, amelyekről meséltem picikét, nem jöttek össze. Mindkét helyre beérkezett valaki, aki végül a választott lett. A hopponmaradás művészete. S amikor erre válaszul belül egy bizonyosság dobol csak, mélyebben, mint a csalódottság: itt az idő… itt az idő… itt az idő elindulni arra, amerre már hónapok óta készülök.
Tapogatózom. A döntés egy újabb munkakeresős hullmvölgy és baráti beszélgetést követően egy éjjel, álmomban megszületik. Reggelre úgy ébredek, hogy igen, akarom az új életet, az új utat, igen, tele van rizikóval, de VÉGRE van valamihez kedvem, energikus vagyok, terveim vannak, tenni s venni akarok, van célom…

Egyszóval, hosszú hónapok vajúdása után eldöntöttem, hogy merre megyek tovább. Ahhoz van köze, hogy ki vagyok. És talán, amikor végre felvillan a fény egy sötét út közepén, megvilágítva a következő lépést, az pont olyan, mint amikor Isten akarata megmutatja magát. És lehet, hogy bátorság nélkül észre sem tudom venni, mert szinte biztos, hogy kivisz a komfortzónámból.

Tehát, jön az írás (egy novella készülőben angolul, amit majd az író barátom spanyolra fordít és remélehetőleg kellően tetszeni fog a szerkesztőnek, s kiadják. Könyvtervek. Könyvajánlat készítés.
És terápia. Az a kranioszakrális terápia, amivel másfél éve foglalkozom.

Épp egy hete lassan, hogy az ötletekből döntés született. Azóta a reggel (vagy éjjel) óta valami megváltozott, elnyugodott, kisimult; és a békesség, felvillanyozottság és tettrekészség éppen elég jel arra, hogy erre mehetek tovább. Olyasmi, mint árnyékból a fényre lépni, és mindaz megtörténik (újra), amiról már annyit de annyit írtam, egy egészen új szinten: levetni mindazt, amit készségesen magamra vettem, de már nem szolgál.
Ma van az új életem hatodik napja. Teremtek. Álmokból, valóságot. Életet, amelyben otthon vagyok.