Végre itt a hóesés! (és aki az égre néz, a szemét nem tudja nyitva tartani… salallalaaa). Még alig 5 centi hullott Budapesten, de már kitartóan sietnek lefelé a hópihék, sűrű egymásutániságban.
Régen – mondjuk 10 évvel ezelőtt, és annál korábban, visszafelé az időben, az ekkora havazás nem ment “katasztrófahelyzet” számba, teljesen normális volt, és a tél velejárója. Mint ahogy a -10, -15, -20 fok is.
Nem voltunk ennyire fázósak sem: puhány városlakókká vedlettünk! Igaz, szinte állandóan 24-19 fok között élünk, a lehető legjobban kiszorítva a hőmérséklet-ingadozás szélsőségeit, télen és nyáron éppúgy..
Én a kavargó hóesést, évente legalább egyszer, nem adnám semmiért. Ez az egyetlen igazán jó dolog a télben, amiben lehet csúszkálni, bolondozni, játszani, majd kipirult arccal betérni egy teára, leverni a havat a cipődről, bosszankodni, amiért összejártad a frissen felmosott padlót. Hát nem csupa vigasság?
Tudom, hogy sokan nem szeretik, én nagyon szeretem, és így kerek a tél. Legyen csak fél méteres hó, előbb-utóbb úgyis elolvad, ez kérem nem katasztrófa helyzet, hanem a száraz kontinentális élettér természetes velejárója. Tény, hogy a Horvát tengerpart vagy Róma jóval kevésbé van hozzászokva a hóhoz, na kérem, ott lehet meglepődni, de itthon?! Ugyan már. Rómában pedig épp ezért van “szükségállapot” (ajh.. hogy a ez a média mindent felfúj és százszorosa dramatizál), mert nincsenek hozzászokva a hóhoz. De szerintem ők is feltalálják magukat, maximum végre egyszer valóban betartják a közúti jelzéseket, amikor autóba ülnek. Máskülönben soha, tapasztalataim szerint…