Keddi kifli #8: áttetsző

Ahogy pörögnek az évek, úgy válok egyre áttetszőbbé, a dogmatikus elveket felváltja valami engedékeny szelídség, talán elfogadás, és a kristálypontok a mélységekben fényesebben ragyognak.

Emlékszem a fiatalság háborgó tengerére, hogy valami csak egyképpen lehet igaz, s a többi mind hamis, helytelen, törött cserép: de az életben néha a törött cserepek több igazságot hordoznak, mint a teljesnek látszó, üresen kongó, sosem használt edények.

Át-tetszek a határokon, felsejlek a dolgok mélyében, tanulok – tanulom a világot, s önmagam.
Felbukkannak már átolvasott leckék egészen új köntösben és mélységben, mintha Nietzsche Örök Visszatérés mítosza már itt és most megvalósulna, általában, csak a spirálok dőlésszöge és mélysége különbözik.

Vannak egyre erőteljesebbé váló “igazságok”, melyek már egy olyan földben vássák mélyebbre magukat percről percre, ahol a változás az egyetlen állandó. Néha elveszítem a fejem, a szívem, és kapaszkodnék valamibe, amiről tudom, hogy nincs.

Ezért aztán marad az áttetsző, átlátszó vékonyság, fűszálnyi hajlékonyság… és akkor nyílik az út előre.

A harc elmarad, egyre inkább, akinél pedig kilátszik a lóláb egy-egy döntéséből, reakcióból, azt is igyekezni támogatni, saját köreimet védve – mert minden béke legmélyén ott van az az önbecsülés, az a mélatóság, ami nem a kivagyiságban, hanem a mivagyiságban rejlik, illetve mindabban, ami nem vagyok.

Új utazás ez a 2017, még mindig Barcelonában, továbbra is a sajtá üzletemet nevelgetem, öntözgetem, és alakul, növekszik, és új utak futnak a talpam alá. Minden kezd szépen összeállni egy olyan “álommá” amelynek darabkái előjönnek a rejtekből a fényre, hogy végre megmutathassák magukat és rájuk lehessen nézni együtt.

Lesz sok tanulás, lesz sok utazás, vezetés, írás, diszciplína és fokról-fokra való haladás, konferencia-szervezés, költözés (idővel), művészet és zene, tánc…
Megint, illetve még mindig, vagy talán mindig is sok dolgot egyszerre, mert egy sosem elég, az unalmas. Talán. A sok dolog most innen belülről nézve periférikus elemnek tűnik, ami a szívközépben összeér, egybeépül, és mindennek van értelme, minden egymást erősíti, építi.
Mint egy város sugárútjai amelyek a középpontban összefutnak.

Ahova igyekszem, már ott vagyok. A magban benne van az egész gyümölcs, és látom, érzem, ízlelem az édességét annak a gyümölcsnek, amely az életfa magjából sarjadzik s majd csak a messzeségben érik be. Mert már most is, itt is itt van, de fonni kell még hosszan, mint a Páriák, fonni, finomítani a “sorsvonalat”, új fonalakat beleszőni, egyeseket óvatosan kihúzni, hogy már ne zavarjanak.

Csupa titok, csupa talány, semmi konkrét. Ilyen ez az át-tetszős-ség. Át-tetszem magamnak magamon, és minden nap egy kaland, egy új finomság.

Majd jönnek világos és tiszta mesék is 🙂 s néha ilyen is kell, mint ez a mai.

img_4820

Boldog 2017-et! Maradjatok melegen, bárhol is vagytok.

This entry was posted in 2017, átmenet, életterv, Barcelona, bölcsesség. Bookmark the permalink.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s