évmúlás

A hallgatás csöndje aranypecsét
felpuffad, szétdurran, eloszlik benne a múlt

a csönd is gazdag
tele van tollvonással
szökellő veszőkkel, satírozott
gombolyagok, áttűnő
hallgatag ritmusok
budoárja, esetlen titkok
szótestek nélkül.

Rohanjunk, kedvesem, nincs semmi időnk!!
Halál liheg a sarkunkban,
nézd, egy újabb év, közelebb önmagunkhoz,
talán!
– közelebb az elmúláshoz
biztosan!

Parafrázisok. Hogy ez a nap ajándék.
Mint ez a pillanat (és igaz).
Hogy ha egyszer majd nem lesz tovább –
akkor is lesz tovább, de még nem tudom, hogyan.
Minden halál margójára oda kell álmodjuk
az öröklétet,
a mezítelenséget,
a Szentet és a Poklot,
a mindig előré!-t
a soha tovább!-ot
a megtorpantságot, a döntésképtelenséget,
a hátrafordulást és az újrakezdést.
A megbocsájtást, a kegyelmet,
a kiégett, leégett hegyvidéket
– ahol majd tavasszal, új élet sarjad.
Hamu. Fekete föld. Égnek meredő üszkös halál.
Ahol szenes fatestek roppannak lépteid alatt.

mégis

MOST töri át a fekete földet a védett gyökerek kis, finom hajtása
MOST bontja ki erejét a mélyek csörgedező tápláléka,
és lesz majd tavasz.

Múlik az év, benne múlok én is.
Múlik a napfény, benne szikrázom én is.
A világ minden ideje az enyém.
Most az egyszer, végre, nem sietek sehova.

This entry was posted in újév, Barcelona, kávéház, közelebb, születés, vers. Bookmark the permalink.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s