Emlékezet

Itt vagyok, és figyelek Rátok, Csöndesen, belülről. Sok az, ami a pár hónapban történt, és még most is történik: hullámzó, finom, néha baromi durva, de általában jellemzően flow-érzésű változások. Leginkább persze türelmetlen vagyok, hogy Na! Mikor ér már ide?! Mikor jön már… mindaz, amit érzek, sejtek, és ami olykor végigborzong finom sóhajtással a gerincemen.

Sok mesével tartozom nektek az elmúlt hónapból: mozaikokat tudok csak megosztani, nézzétek el nekem kérlek. Lássuk csak… a darabkák.
Elvégeztem a Coursera oldalon (amely ingyenes elvégezhető kurzusok százát kínálja, és némi térítés fejében még bizonyítványt is lehet szerezni a választott kurzusról) egy vezetőkkel foglalkozó kurzust – Richard Boyzatis: Inspiring Leadership with Emotional Intelligence (by Case Western Reserve University) – vagyis: inspiráló vezetők és az érzelmi intelligencia című kurzust, ami  végképp szembesített azokkal a fájdalmas tapasztalatokkal amiket az elmúlt két évben tanultam a jelenlegi cégemnél.
Persze azért ismeritek azt a megközelítést, ugye, hogy mindenki arra talál bizonyítékot, amire keres…? Azért kifejezetten jól esett egy objektív tudós mondanivalójában lelni igazolásra a megfigyeléseimről.
Mindeközben a változás elérte a céget is: végre van új sales director a régiómra, tehát nem egyedül terelem a vadakat, és végre van új general manager Európára. Ünneplés, trillák, változás. Kivárás.

A többiről nem lehet mesélni. Hiányoznak a színesbe forduló őszi levelek, a dércsípte hajnalok. Hiányzik az ősz. Hiába na, hát szeretem ezt is. És a hegyek. Két év után mégiscsak arra kezdek rájönni, hogy abban a híres kérdésben, hogy hegyek vagy tenger, lehet hogy mégis a hegyek a kedvesebbek. A tenger is, persze. De a hegyek. Mégiscsak.
A kis forrongó boszorkányüstömben sok minden fődögél most, készülök a változásra, ami az ajtómon dörömböl, és már így-úgy jelét is adja (ha rendszeresen olvasol, akkor már tudod, hogy nagyjából mindig a változást várom… vagyis nem győzök eléggé készülni rá). És szelídítem magam, a türelmetlenségem.
A munkahelyi mizériára az egyik legjobban bevált 3+1 pontom vagy policy-m több hétig átsegített a nehézségeken. Így hangoznak:
1) Stop blaming – Hagyd abba a vádaskodást
2) Stop complaining – Hagyd abba a panaszkodást
3) Do the job – végezd el a munkát (a rád szabott részt)
+1: Trust God  and do your best- bízz a fényben az alagút végén, hogy jön valami jobb, és tégy meg mindent amit tudsz a változásért.
(and then let this all go.. és aztán ezt azt egészet engedd el).

Működik, de újra és újra emlékeztetnem kell magam. Minden reggel.

Aztán belső változások is vannak, sőt, tudjátok már jól: kívül és belül nagyjából egyformán haladunk. Belülről kifelé, alulról felfelé, ahogy Hamvas is írta.
Néhány változás egészen konkrét: 4 alkalommal voltam kranioszakrális terápián, amit én is megtanultam a nyáron. Még keresem a szavakat, hogy pontosan meg tudjam fogalmazni, mi történt. Talán a legjobb annyit mondani róla, hogy tizen-huszon-harmincéves dolgok oldódnak. Mentek helyre. Valami végtelenül finom belső zene, ahogy a csontok apró, végtelenül lágy, milliméter töredékét sem megközelítő mozgását érezni tudom. Csodálatos, felér egy teljes szimfonikus zenekar hallgatásával, ahogy szépen felfedik magukat az összefüggések, és kibomlanak a csomók.
Tehát a változás minden szinten történik, és a szintek között élő kommunikáció van. Homogén mezőkben létezünk, ahol bizony létezik mezőkön átívelő kommunikáció. Biztosan elrugaszkodottnak hangzik. No ezért nem kell erről többet beszélni, ugye? 🙂 Ha ki szeretnétek próbálni, buzdítalak titeket – ha otthon vagyok/leszek tartósan, hozzám is bejelentkezhettek. Csodálatosan finom módszer, és pontosan úgy működik, mint az élet: gyöngédséggel, támogatással ott segít és éri el a legnagyobb hatást, ahol a legnagyobb az ellenállás, és a legnagyobb a szükség.

Változás és türelem. A jelenem kulcsszavai. És persze rengeteg belső munka, hogy megtegyek mindent, ami tőlem telik: amiben az elengedés és feladás (az angol surrender szó sokkal jobban visszaadja) szintén kulcs-momentumok. Vannak összeomlások. Vannak napok, amikor úgy érzem, egy tapodtat sem haladtam előre, sőt, inkább visszacsúsztam… aztán váratlanul, más napokon, régi szituációkban újként tudok reagálni, jelen lenni, emlékezni mindarra a gazdagságra, amit az elmúlt hónapokban kaptam, amiket gyűjtögettem, amikért keményen megdolgoztam.
A változás, a fenntartható változás legfontosabb leírása ugyanis az, hogy egy nemlineáris, előrejelezhetetlen folyamat. (Boyzatis is beszél róla. Egyike az AHA élményeimnek az említett kurzus kapcsán.) Homlokra csapás! Hát persze! Én is pontosan így figyeltem meg, köszi, hogy kimondtad helyettem.
Mert bár tudjuk hova igyekszünk (ó, ha tudnám.. na jó. Ezt-azt tudok róla már.), mint minden út, a változás is egy folyamat. Akkor is, ha egyetlen pillanatnak tűnik a végén, mert akkor döbbenünk rá. És lehetséges, hogy egyik nap két lépést haladunk előre, másnap egy tapodtat sem, harmadnap hármat vissza, megint pár nap múlva lóugrással szaladunk előre egy kis pihenő után… aztán sokszor az egésznek akkor kezdünk a tudatában lenni, amikor már túl vagyunk a mocsáron és visszatekintünk oda, ahonnan elindultunk… az én esetemben rövid távra korlátozva a kiindulási pontot, idén nyáron a teljesen kiégett lelkiállapot jut eszembe, a kiszáradt gödröm mélye.

Gyöngédség. Önmagammal. Támogatás. Ez is kulcs. Ha kaktusz vagyok, akkor kaktuszként. Ha nem bírok el több hamis mosolyt és kikészülök tőle, akkor úgy… önelfogadás, minden pillanatban. Elcsépelt szavak. Hosszas-hosszas randevúim voltak a sötét oldalammal, és állítom nektek, hogy vele együtt vagyok teljes ember. Elfogadni ami tökéletlen, illetve felismerni, hogy a tökéletlen tökéletesen a helyén van, és nincs vele semmi baj. Állandóan kritizálunk. Bírálunk. Összehasonlítunk. Miközben azt sem tudjuk kik vagyunk. És azzal szembesülni, hogy esetleg nem az vagyok, aki lenni szeretnék – vagy aki hiszem, hogy vagyok (vagy hittem, hogy vagyok): a 16-os lap a tarot-ból. A torony. Összeomlás. És a régi jó zen kérdés – ki vagyok én? Hagyni a tornyot összeomlani, és nem kapkodni a talajért a lábunk alatt.. Pema Chödron könyve gyönyörű, When Things Fall Apart – magyarul is megjelent: Amikor minden darabokra hullik, ez a címe. Ha így áll az életetek, bármilyen okból, nagyon melegen ajánlom. Azzal együtt, hogy egy-két kérdésben eltér a véleményem/tapasztalatom. Az általa javasolt gyakorlatok nagyon is segítenek a tudatában lenni annak, hogy mit csinálunk amikor vádaskodunk, ítélkezünk, stb. Miszerint nem kívánunk szembekerülni az egyetlen valamirevaló valódi létezővel: a bizonytalansággal. Elbarikádozzuk magunkat folyton, nem számít, milyen áron: képtelenek vagyunk szembenézni azzal, hogy nincs talaj a lábunk alatt. Bizonytalanság. Állandó változás. A belső magunkon kívül az egyetlen állandó ebben az életben.
És ekkor, az összeomlás, a szeretettelenség legmélyén, amikor már nem tudok viselkedni, amikor már nem tudok valamilyen lenni, vagyis másmilyen lenni mint aki/ami vagyok, szerepeket játszani: itt lenni gyöngédnek, támogatónak magammal.. ott lenni magamért úgy, ahogy a szeretteimért ott vagyok, amikor szükségük van rám. Titok, ne áruljátok el senkinek, de működik. Emlékezet.

És hagy ragadjam meg az alkalmat arra is, hogy elmondjam nektek, Szerbiába be tudtok utazni az EUs személyivel. Ma a reptérről visszafordultam, mert otthon felejtettem az útlevelem! Szerbiába tartva, és ez másodszor fordult elő (az előző talán 3-4 éve volt). Majd a város közepéről visszafordultam mégis a reptérre, bízva az utazási iroda válaszában, hogy be fogok tudni lépni az országba, és nem akadok fenn a reptéren. Hát itt vagyok, sikerült, most már biztosan meg is jegyzem, és legközelebb nem esem pánikba egy kicsikét sem. Na tessék, pár szót akartam írni, aztán mi lett belőle?! Mosolygok. A tervekről hamarosan.

This entry was posted in alkimista, élet, életterv, Félelem, kranio, Pema Chödrön, Richard Boyzatis, változás. Bookmark the permalink.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s