egytől ötig

egy
sosem gondoltam volna, hogy tudok “így” lenni. hogy velem is megtörténhet. hogy kicsúszni érzem a talajt a talpam alól, hogy üres vagyok, nem tudok adni, kimerültek az elemek, a vésztartalék is. beletörök már az elfogadásába is. tagadásban vagyok, mást akarok, mint ami van.

kettő
zokogok. a jógaóra végén, egyszerre csak kibuggyan az elviselhetetlen, levegőért kapkodok. összetörtem, nem vagyok jól. elfogadás. olvadok, mint egy jéghegy, és lágyulok – megtart a padló. megkönnyebbülés, így vagyok, vagyok, így is lehetek, szabad rosszul lenni, szabad összetörni, szabad kiégni. nem azért mert jó vagy rossz, hanem azért, mert ez van, és akárhogy akármennyire szajkózom magamnak a pozitív dolgokat: nem megyek semmire. új felismerés.

három
kimondom, hogy nem vagyok jól. vállalom a felismerést, elfogadom és állítom magam – ez vagyok most. nulla interperszonális tehetség, bezárt világ. apró kapaszkodók már kéznél, időbe telik, míg felhúzom majd magam. hagyom hogy legyek, hogy legyen, ami van, nem tiltakozom, és hirtelen könnyebb a súlya, megjön egy mosoly belülről, és még egy, jön egy aprócska hála, és áldás a térből, a mindenségből, Istenem, a legapróbb kegyed tenyered simítása, milyen jó, hogy vagyok. tenyereden. s milyen jó, hogy te vagy, és hogy már nem kell tartsam magam, ha nem bírom, össze is törhetek, és lesz így is valami. sejtelmek. és félelmek.

négy
pillérek, óvatosság, lassúság. újrakezdés. a jóga azért,  hogy bízzak a testemben és bízzak a központomban, magamban. oldódás, tisztulás, lazulás. a tánc azért, hogy életöröm csöppenjen a lélekbe, és hogy bízzak másokban. végre jóga, végre tánc. argentin tangó.

öt
hogy holnap mi lesz? dokihoz megyek és felfüggesztésemet kérem a munkámból egy időre, hogy újraépíthessem magam és az életemet. félek a jövőtől. a nem cselekvés elve igazából annyit tesz, hogy csak azt tegyem, ami igazán és elkerülhetetlenül szükséges. ez most pontosan úgy az, mint a következő levegővétel és a holnapi hajnal a mezőn. megyek a félelmem felé, hogy gyógyuljak.

This entry was posted in élet, Barcelona, elengedés, Félelem, felelősség, kitartás, megértés, megismerés, nyár, pihenés, remény, ritmus, stressz, szabadság, születés. Bookmark the permalink.

2 Responses to egytől ötig

  1. Tamás says:

    Ejj, te lány! 🙂 Most nagyon remeg a talaj, de nincs okod félni! Illetve persze mindannyiunknak van, de a félelmedet egy időben elkezdted tudatosan használni, vagy legalábbis próbáltad, ne hagyd, hogy most megint a felszínnel kelljen megharcolnod 😉 Tudom, ismerem, olyan, mint amikor a bipoláris depresszió tünetei kivetülnek az mindennapi érzelmek mezejére, és széllökésenként taszítanak előre, vagy hátra, aktuális kényük szerint. Szerintem éppen az a baj, és hidd el, ezt kibicként én tudom a legjobban :D, hogy leginkább attól félsz, hogy elengedd magad. Hogy engedd magad. Talán éppen azért, mert már a kezedben volt, már fogtad a gyeplőt, már úgy tűnt, te irányítasz, és most holmi kontrollálatlan érzelmek olajozzák az oly' erősen ragadott sétapálcát, s akaratodon kívül siklik mégis ki látszólag a kezedből a karmesterség. Szerintem viszont jól vagy így, csak azt érzem, hogy (nem egészen indokolatlanul) félsz megtenni a következő lépést, mert ahova lépned kellene, ott nincs semmi. Látszólag. De ez lesz a bizalom játéka, meg kell emelned a lábad, és elhitetni az élettel, hogy te akkor is oda fogsz lépni, ha nem lesz ott szilárd talaj. És láss csodát, az utolsó utáni pillanatban a sziklaszirt szélétől egy lépésre odanő a talpad alá a talaj! Csak bátorságot kell meríteni, minden ilyen választópont iszonyú rémisztő az életünkben, amíg túl nem jutunk rajta, utána viszont jóleső érzés arcon-kacagni magunkat a múlt tükrében. És hogy miből meríts bátorságot? “Végül is, az őrlődő toporgásnál rosszul dönteni is jobb.” Bölcs ember volt, aki ezt írta! 😉 Itt az ideje, hogy elhidd, normális, ha néha megszűnik a kapaszkodó. Talán éppen most kell elengedned a szalmaszálat, mert karnyújtásra van a part, ahova igyekszel, de nem látod, mert kétségbeesetten kapálózol ott, ahol megrekedtél időtlennek tűnő idők óta.

    Nincs miért félni, akárhogy döntesz, rendben lesz minden. Csak figyelj az érzéseidre, mert nem csupán a félelem lesz/lehet az iránytűd. Ha nem vagy a helyeden, az élet úgyis tovalök, és amikor ez megtörténik, csak arra figyelj, hogy a sodrásban merre tereled magad. A többi úgyis alakul majd! :-*

    Like

  2. Végül is, az ugrás közben derül ki, hogy a szárnyaink nem csak díszből vannak ott.. 😉

    Like

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s