Steak nap volt, életem második sikerült steakje, recept innen. Tejszínes krumplipürével. Ebédszünetben, itthon, frissiben sütve-főzve, igazán mennyei volt. S úgy, ahogy volt (nem volt nagy vagy sok) egy szál ültő helyemben: zsupsz, eltüntettem. Végül aztán csak ültem, hálásan ezért a remek ebédért, az időért, hogy haza tudtam jönni megfőzni, s hogy jól sikerült; miközben csöndesen, némi iróniával, de továbbra is hálásan konstatáltam, hogy megtanultam egy főre főzni. Pont annyit, amennyit. Ez is egy szkill.

Egyébiránt az első húsvétom Barcelonában. Tartottam attól némiképp, hogy nagyon egyedül maradok, de aztán itt, az üveghegyen is túl, ahol a kurta farkú malacka túr, mégis úgy esett, hogy hirtelen lett, mi szem-szájnak, s szívnek ingere volt. Már egy ideje. Már egy kiadós, jó ideje.

Tőlem nem túl messze, negyed órányi sétára van egy templom, s ott felfedeztem, hogy a szertartás spanyolul van! Igen, a Nagyheti szertartás is, és ez itt, Katalónia fővárosában mindenképpen csoda-számba megy. Ez az a templom, ahova egyszer Bukarestből hazaérve estem be, a város utolsó, este 9 órás miséjére. És ez az a templom, ahol a leginkább emberközeli, hétköznapi,  egyszerű, az emberekhez szóló pap van – mint megtudtam a nevét, Enrique. Vagyis olyan szív-közeli pap, akit kerestem…
A szertartás itt sokban más, mint otthon, van pálmaág, de klux-klux klános fehér csuklyás felvonulást nem láttam, az valahol máshol szokás. Nem volt Jeremiás siralmai, de egyébként szép volt nagyon. Húsvét vigíliáján a tűz egy kis, három lábú kemping vaslábosban lángolt, a templom nem túl nagy előterében (egy háromsávos egyirányú út robog el a bejáratánál), de pont elég volt tüzet s vizet szentelni. Ezt a misét a rangidős atya tartotta, és egy ponton, amikor az új szentelt vízzel meghintenek mindenkit, egy spriccelős flakonnal jelent meg, és mindenki nagy derültségére azzal spriccelte körbe a lelkes híveket. Nagyon szívet melengető volt ez a jelenet… S a mise után, volt itt is agapé, kaptunk csokitojást meg karra köthető kis szalagot, hogy “Christus Resurrexit”… és aztán, megindult egy beszélgetés egy argentin lánnyal, s kiderült, hogy bizony van ám itt közösségi élet, Enrique szervez kirándulástól elkezdve filmnézésen át mindenféle dolgot… Hirtelen nagyon otthon éreztem magam, s szinte megölelve. S milyen jó, hogy már azért szépen elbeszélgetek spanyolul, jól-rosszul, még akár múltidőben is. S közben arra jutottam, mint ami a viccben olyan jól meg van fogva:

Egy ember évek óta minden nap imádkozik Szent Antalhoz hogy hagy nyerje meg a lottó főnyereményt. Napról-napra térdre veti magát a szobor előtt, s úgy imádkozik: “Istenem, segíts, szent Antal, járj közben értem, kérlek, hogy megnyerhessem a lottó főnyereményt…”
Aztán egyszer egy nap a szobor megelégeli, életre kel, összeteszi a két tenyerét, és rimánkodóra fogja. “Fiam, fiam, az ég szerelmére, vedd már meg azt a lottószelvényt!”

 …
Szóval tényleg úgy van, hogy ha hajlandóak vagyunk megtenni a fele utat, akkor az Isten elénk jön a másik felén, hogy félúton találkozhassunk.
Szép húsvét volt, nagyon örülök az új ismeretségeimnek, ezek a közösségi gyökerek már nagyon fájdalmasan hiányoztak.

S végül a locsolkodás sem maradt el, itteni magyar barátokkal megosztva a ünnepet, bár a húsvét vasárnapi pikniket elmosta az eső, azért egyikük otthonában prímán meg lehetett kóstolni a finomságokat és a mindenféle házi pálinkát! Mert ugye, a hazai, az nélkülözhetetlen kelléke efféle népi vigadalmaknak.
Mert nekem mostanában az a pihenés, ha itthon maradok, Barcelonában. Annyit repkedtem és repkedek ide-oda, hogy végtelenül jól esik ez a mozdulatlan talaj a talpam alatt, részecskelassítóként végre a sok alvás, s az újra kezdett sport! Éljen az endorfin!

S itt van egy kis ajánlás is, ha szeretnétek kipróbálni némi vezetett meditációt: Deepak Chopra és Oraph Winfrey egy 21 napos meditációs utat vezetnek, ingyenesen lehet csatlakozni… és nagyon jó. Angol  nyelvtanfolyamnak is kitűnő! 🙂 Különösen munkahelyi kiégésre nagyon jó, amiből nekem most inkább több van, mint kevesebb, oly sok, hogy néha legszívesebben felállnék és kisétálnék. Ma jeleztem az felettem lévő első lépcsőfokomnak, hogy szeretnék elmenni egy hónap szabadságra, amint lehet — lehetséges, hogy három hetet megkapok. Erről majd máskor… Vagy talán nincs is erről mit mondanom. Jól jönne lassan az a sabbatikus év… Ehhez még igen sok kéteuróst kell a malacperselybe potyogtatni. De előbb-utóbb. Az éppen aktuális álom. Mindig kell valami.

Hát ez történt húsvétkor Barcelonában… igazából remek húsvét volt. Volt benne csöndes egyedüllét is, gyász, és Húsvét vigíliájakor megfordult a világ, feltámadt, mint Krisztus, és hirtelen közösségben találtam magam, barátok közt. Csodálatos melegség.
S közben végig azon merengtem, hogy milyen elhagyatottak lehetünk Isten nélkül, hiszen három napot sem bírunk ki liturgia nélkül, Krisztus nélkül, vigília misét tartunk, pedig onnan azért még van egy fél éj addig a vasárnap reggelig. Egyébként ez a templom, ahol voltam, az itteni Ukrán gyülekezetnek is otthont ad, s szépen, gyönyörűen fel volt díszítve a keleti egyház liturgiájának megfelelően.. csodaszép volt. S különleges év az idei, mert most egy időre esett mindkét egyházban a húsvét ünnepe. Hamarosan, érkeznek a fotók, nem ígérem, inkább egyszer csak itt lesz, meglátjátok. Mi más? Hmm…

… amióta tavaszodik, néha váratlanul valami virágillat bukkan fel a lakásban, leginkább tulipán (a kedvencem). Talán a küszöb alatt szökik be, vagy az angyalok hozzák fáradtságos útjaikról.