Tranzit

Tudok futni.
Egy fél évvel ezelőtt szakadt ínszalag esetében ez egy óriási hír.
Sőt, másodszorra futottam az elmúlt tíz napban, óvatosan, lassan, kocogósan, de felüdülve és boldogan.

Bábeli nyelvek kakofóniája Bécsben, ahol újra reptereztem, Budapestről busszal. Nem volt kedvem átszállni.
Villám-otthon-látogatás, szavazással és munkával egybekötve. Lassan megszokom, hogy itt vagyok. Mármint a tranzitban. Egyre inkább. Azt hiszem ezért a nagy hallgatás. Nincsenek hírek, mégis minden nap a maga valóságában hír, egyszerűen azzal, ahogy van és lepereg.
Folytonos váltakozás, apróságok: továbbképzésen vagyok, azt tanulom, hogyan lehet, kell, érdemes – élvezni az életet. Beleélődni a mindennapokba, és jelen lenni benne. Azt tanulom, hogyan szeressem azt, amit csinálok, amivel a megélhetésem keresem, hogyan álmodjam tovább az életem, hogyan engedjem ki a kezem közül az irányítást, és bízzam rá magam Istenre.
Mostanában a munkám emlékeztet minden pillanatban, hogy teljes egészében az Ő tenyerében vagyunk mindannyian: én a magam részéről mindent megtettem, amit tudtam, azért, hogy valami létrejöhessen, és most jön az a dimenziómozdulat, vagy ahogy Kierkegard nevezi a Hit Lovagjának akcióját a Félelem és Reszketés című művében, a dimenzióugrás, hogy Rábízom az ügyet, és felismerem és elengedem, és rábízom magam. És élvezem azt a szabadságot, amit ez a végtelen bizonytalanság ad.
Végül is, ha bele tudok lazítani a kontroll hiányába, akkor az valami nagyon nagy biztonság a bizonytalanságban: ebből még bármi lehet. Nincs elvárás. Remény – lehet, az van. De ennél többet nem tehetek, józannak kell maradni. Bármi lehet.

Visszajövök, visszaszokok, írok újra, ahogy üveg-festek is, és még sok kicsi apró dolog érlelődik a hallgatás leple alatt.
Vers-ihelt csak otthon. Egyelőre. Biztos a hazai levegő… a határ-élet, az ismeretlen-ismerős háttérzaj, a házfalak suttogása a szélben, a porladó vakolat, a gesztenyefák levélbimbói, napsütés, csípős április szél…
Tranzit. És az anyanyelv. És az emlékek. És az új élet.

Itt is, ott is, itt sem, ott sem… ez a tranzit-érzés.
És ez az a tavasz, amit hiányzik, hiába van itt zöld papagáj, narancsillat, és tengerpart… a gesztenyefa és a rigók, és ez a bolondos április, amikor még a Duna is kék.

Több fotót hozok majd mostantól, ha sikerül, és csinálok egy aloldalt is az üvegfestős munkáknak. Mert miért ne :).

This entry was posted in üveg, festés, Isten, nyelvek, sport, tranzit. Bookmark the permalink.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s