Harmadik nap, napi hat óra tánc, nagyjából négy-négy és fél liter víz fogyasztással.
Leírhatatlan – majd egyszer találok rá szavakat, ígérem.
Most mozgás van, és tánc van, és légzés van, és család van, és közösség van, és padló, és ég, és gyökerek, és nap, és ez a test itt, ez a csodálatos templom, és ez a lélek, ami benne lakik, és hullámzó, élő érzések, és a szív, és az erő.. s még annyi minden.
Tánc. Élet. Hála.
Medicine dance. A gyógyító tánca. Mind gyógyítók vagyunk. Saját magunk orvosságos zacskós sámánja.
Garbielle könyvét (Térképek az extázishoz) 17 évesen olvastam. Sosem gondoltam akkor, hogy ezt lehet táncolni, élni, csinálni, művelni. Három napja a fia “vezet”, és elképesztő érzés látni, hallani, tapintani (mert persze odamentem megölelni, nem bírtam kihagyni) – egyszóval valódi. Igazi. Létezik. Nem fikció. Sem az extázis, sem Gabrielle, sem Jonathan. Teljesen valódiak, és csodálatos dolog velük táncolni. Meg persze a másik vagy 100 táncossal és magammal, ezzel a fantasztikusan összerakott kis templommal (test. és lélek. és szellem) ami tele van élettel és érzésekkel. És hanggal. Mindenhol. És Gabrielle is minden táncban ott van, minden áramlásban.
Táncoljatok! A nehéz idők még szenvedélyesebb táncot kívánnak! 🙂
Párnafilozófia 