Bizalom-játék: engedj és szeress

Amikor még tavaly tréningeken voltam az (akkor még) új munkám miatt, többször meg kellett hallgassam, hogyan működik a programozásban a kriptográfia, mik azok a publikus és privát kulcsok, eszik vagy isszák a digitális aláírást és egyáltalában: hogyan működnek a különböző titkosítási eljárások. Mert ugye, az még oké, hogy az elektronikus banki rendszerek is szuper védettek, de ott pontról pontra követhető, hogy mit csinálunk, s mi történik a pénzünkkel.
Viszont amikor elektronikus szavazásról beszélünk, akkor bizony az is fontos, hogy az identitásunk szépen elválasztható legyen a szavazatunktól, különben a szavaztok titkossága kerülne veszélybe, ami az egyik legfontosabb pillére a demokráciának.

Ma is világosan emlékszem, mekkora agymunkába került, amikor próbáltam felfogni a rajzot, amit a két biztonság-szakértőnk felrajzolt, az összefüggéseket a különböző pontok között és mindeközben megérteni azt is, amit magyaráztak (persze angolul). Hmm. Megértettem, már ott is, de végül is egy másik magyarázatból sokkal később az egész rendszer könnyebbnek is tűnt. Lehetséges, és védett rendszer. Ezzel együtt, azon gondolkodtam a tréning alatt, hogy hányféleképpen bonyolítjuk a rendszert… mert… mert… mert nem bízunk egymásban. Mennyivel egyszerűbb lenne egy olyan világban élni, ahol megbízunk egymásban! A legtöbb gondunk-bajunk ebből a fájdalmas bizalmatlanságból ered. Persze, nem mondom, hogy nem jogos, hiszen ha hatalom és pénz forog a kockán, a bizalom eltörpül és igen veszélyes játékszerek lépnek működésbe.

A bizalom… az egyik legfontosabb kincsünk, először is bízni saját magunkban, azután a szűk környezetünkben, szüleink, családunk, barátaink, majd egyre tágulva, iskolatársak, kollégák, mindenki, aki körül vesz, az országunk, vagy az ország, ahol élünk…
Mondok egy példát. 2010 tavaszán Londonban voltam megfigyelni az akkori brit választásokat. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy nem csak hogy nem kell semmiféle személyi azonossági igazolványt vagy  szavazási kártyát meglobogtatni, de még a szavazólapra is ceruzával kerül bejegyzésre az a bizonyos X vagy X-ek. Ezek után, mivel a brit választási rendszer nem központosított, megyei szintű számlálási központokban történik a szavazatszámlálás. És a szavazólapok ellenőrzése során a számlálók bizony ceruzával jelölik a szavazólap másik oldalán, hogy az adott szavazólap érvényes-e vagy sem. Ugyanolyan, egyszerű grafittal, mint amivel a szavazó szavazott.
Hoppá.
Egyszerűen nem azért nincs választási csalás, mert annyira biztonságos a rendszer, hanem azért, mert egyszerűen nem merül fel, mint opció. Nem jut az emberek eszébe.

Azóta is sokat gondolkodtam ezen, és arra jutottam, hogy a totalitárius rendszerek ab ovo ellehetetlenítik az egymásban és az államban való bizalmat. A régi vasfüggöny innenső részén mindenki tudja, hogy ez mit jelent, azt hiszem, magyarázni sem kell túlzottan. Persze a Brit Királyság régi demokrácia (a királyság, mint államforma ellenére), és pontosan ezért össze sem lehet hasonlítani az olyan új demokráciákkal, mint például amilyen Magyarország.
Egyszerűen negyven év, hatvan év, majd’ két generáció: bőven elég, hogy a közösségi bizalmat és az egymásban való bizalmat olyan mélyen megrendítse, hogy még midig csak próbálkozunk talpra állni a sokktól, több-kevesebb sikerrel.

Ma reggel olvastam egy cikket egy blogon, amely “Az elveszett boldogság nyomában” című könyv kapcsán született. Ennek apropóján tértem vissza a fenti gondolatsorhoz. A könyvet nem olvastam még, de amint tudom, beszerzem, nagyon felkeltette az érdeklődésemet. Mindenesetre ebben a cikkben arról ír a cikk írója, hogy mennyire meghatározza a bizalom egy közösség életét. Olyan éltető forrás, mint a nap, mint anyánk ölelése, amikor kicsik és védtelenek vagyunk.
A legszebb ajándék barátainknak, családunknak, gyermekeinknek, és az idegeneknek is, akikkel az utunk során találkozunk. Egészen pontosan szeretettel teli bizalom, de hívjuk bizalomnak, elég kifejező az is.

Bizalom önmagamban, hogy a helyemen vagyok, hogy értékes vagyok, bármi is történjék, bármit hibázzak is, hiszen a hiba természetes és emberi dolog e tökéletlen világban. Bizalom a képességeimben, a tudásomban, az érzékeimben, ahogy rábízom magam a lábaimra, hogy megtalálják az utat. Bizalom a családomban, a társamban, a páromban, bizalom az életem minden szereplőjében!
Ha nincs bennem bizalom, nem tudok repülni. Nem tudom rábízni magam a szélre, nem tudom  megérezni a pillanatot, amikor ugranom kell. Ha nincs bennem bizalom, akkor bezárom a számomra fontos embereket, mert félek attól, hogy elmennek, és nem jönnek vissza; félek attól, hogy ha valamit nem úgy csinálnak, ahogy én szeretném, vagy én csinálnám, az rossz lesz nekik. Nem, nem lesz rossz. Mindenki tudja, mire van szüksége, illetve ha nem tudja, akkor fel kell fedeznie. És néha egészen más dolgokra van szükségünk, mint elsőre gondoljuk.

Itt van például egy barátom írása Angliából, aki a minap vett egy hajót, otthagyta a jól fizető állását, és kiköltözött a hajójára, mert nem akar napi tíz órában számítógép előtt megöregedni. Amikor eszembe jut, rögtön felvillan a mosolya a fotóról, amivel ezt közölte. Magával ragadó. S a bizalom, hogy mert ugrani, mert lépni arra, amit igazinak érez, amerre úgy érzi mennie kell. Büszke vagyok rá. Egyszerűen felvillanyoz a bátorsága és a bizalma önmaga és az élete iránt.

Itt Barcelonában úgy béreltem mankót egy gyógyszertárból, hogy nem kértek tőlem semmi adatot, semmit. Kifizettem egy hétre, s mivel még nem tudtam visszavinni, felhívtam őket, hogy majd hozom, de még sajnos nem vagyok jól. Minden rendben, mondták. Bizalom.

A legtöbb menedzsmenti probléma is itt gyökeredzik, legyen az kicsi vagy nagy vállalkozás: vajon a vezető bízik-e az embereiben? Ha igen, megy a szekér, ha nem, igen sok a konfliktus, és akadozik az energia. Érdemes megfigyelni ezt is.

Most, hogy jön a hétvége, adjunk időt magunknak az elcsendesedésre, a töltekezésre. A semmitevésre, a barátokkal töltött időre. Istenre. Vessünk apró bizalom-magvakat oda, ahol a legtöbb a stressz, ahol a legkevésbé tudjuk elengedni a kontrollt, az irányítást. Ahol a legnagyobbat csalódtunk. Toljuk oda a napfény alá, s öntözgessük gondosan, vagy tegyük ki az esőre, ha rosszra fordul az idő. Hagyjuk, hogy növekedjék, s amikor kihajt, széles mosollyal adjunk belőle annak, aki arra jár. Persze hogy csalódunk néha. De bizalom nélkül nem megy, nem érdemes: mert bizalom nélkül szeretet sincs.Bizalom nélkül nem tudjuk biztonságban érezni magunkat, sem szabadnak. Bizalom nélkül csak torz szabályok, fegyelem, erőfitogtatás és stressz jut.
Én inkább a bizalmat választom.. És a nyitottságot, a tiszta kommunikációt, az egyenes utat, a sebezhetőséget, a szabadságot, a saját táncomat. És bízom bennetek, hogy tudjátok, mi a jó nektek. 🙂

This entry was posted in barátok, Barcelona, család, könyv, rendszer, szabadság, választás, változás. Bookmark the permalink.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s