A csöndesség körülölel és kitölt, kívül-belül. Csöndesség, és egyfajta várakozás, valami formálódó, még kimondhatatlan dologra. Annyi minden történt ebben az évben. Új, ismeretlen szavak buknak a felszínre, a régi idegenné válik, mint a világ, s nem találom még az új világban az irányokat. Megszeppentség. Irány- és hely-keresés.
S az összefüggések szépséges pókháló-fonala most is tovább fonódik, akkor is, ha pihenő van, ha rejtek van, ha erőgyűjtés van. Ursula Le Guin kaliforniai születésű írónő könyvét olvasom -az Earthsea Quartet-et (magyar is megjelent több műve, ebben amit most olvasok négy könyv szerepel). Nem olvastam még, s most angolul akadt a kezembe (barátnőm ajánlotta) – elnémító mű, a maga egészen elképesztő nyelvezetével, s a történet sem semmi.
Így hát csöndes vagyok, s befogadó. Az advent szinte észrevétlenül vonult el felettem, kicsikét tudtam csak részt venni, egészen apróságokban, a költözés, az új élet felemésztett minden ilyen törekvést. De a Fény, a Megváltó megszületett, a szívekben is, s talán ezért is e mély csöndesség s mozdulatlanság, mert olyan nagy a rohanás, hogy minél lassabban s óvatosabban haladunk, annál gyorsabban jutunk előre.
Ez az a spanyol közmondás, amit a múlt héten tanultam egy újdonsült barátomtól: “Lassan öltöztess, mert nagyon sietek.” (vagyis a sietség csak összevisszaságot, félregombolást és úttévesztést szül, így ha lassan öltözöm, hamarabb el tudok indulni).
Ez az én karácsonyi mondásom, ami talán az egész évemre illik. Lenyűgöz. Egyszerű, józan bölcsesség, tudjuk-tudjuk, de olyan jó így hallani egyszer-egyszer, emlékeztetőül. Kimondva. Jó darabig velem lesz, azt hiszem.
S most vissza a csöndességbe, az itthon-létbe, a fészek melegébe. Az esti olvasásba. A kiengedésbe, az ellazulásba, a töltekezésbe. Fényt, áldást, meleget a szívünkbe, és az ajkainkra, a beszédünkbe, mosolyunkba, érintésünkbe. S ha eljött hozzánk, ha megkaptuk, megtaláltuk, megéreztük, adjuk tovább, hogy más is sütkérezhessen fényében, szeretetében. Boldog Karácsonyt!
Párnafilozófia 