Napok óta készültem arra, hogy két kedves virágomat átültessem: igazából már egy-másfél éve meg kellett volna tenni, nagyon picurka kaspóban szenvedtek… ráadásul az egyiknél a tartó-fa eltörött régóta, így eléggé meg is görbült a szára. Most új föld, nagy kaspó, derék-egyenesítés… Az egyik egy nagy levelű fikusz, még apai nagymamám szaporította nekem, a másik egy avokádó-gyerek, amit még Chiléből hoztam csíra állapotában (rendkívül finom avokádó magjából kelt ki úgy fél év alatt).
Ahogy az avokádót emeltem ki a cserepéből, alig akart kijönni. Majd jött, földestül, s ekkor láttam, hogy bizony-bizony egy-két vékonyka, de annál erősebb gyökerével átfúrta a műanyagot, megrepesztette, hogy odaérjen a kaspó alatt álló vízhez… s ott egy szép kis bolyhot növesztett ez az egyetlen vékonyka főgyökér, hogy minél több tápanyaghoz juthasson.

Ez ma két dolog miatt fogott meg nagyon: először is, az országváltós költözés: hosszabb ideje úgy éreztem, hogy nem kapok megfelelő “táplálékot” itthon a kis földembe (virághasonlat), s hogy át kéne ültessem magam valahova, ahol táplálóbb, a növekedés szempontjából támogatóbb a közeg. Elvágyódás. Nos, épp átültetésben vagyok én is – hiszen nemsokára belefúrom első apró gyökereimet Barcelona földjébe. Aztán meglátjuk, hogy ott jó talajra lelek-e.
Másfelől, ott vannak a gyökerek.Évtizedekig gyökértelen voltam, nem éreztem magam sehova sem tartozónak. Ide is, oda is, ide sem, oda sem. Aztán a megtérésem ezt megváltoztatta. Tegnap este abban a templomban voltam misén, ahova érzelmileg nagyon kötődöm: nem csak az ott szolgáló és élő ferencesekhez, hanem a templomhoz magához is, az egy kőből kifaragott csodaszép oltárkövéhez, hangulatos, régi fa padsoraihoz… Egyszóval az Országúti Ferenceseknél voltam az esti fél 8-as misén (gitáros – éneklős). Nos, ez az a hely, ahova tartozom. Itt ébredtek magukra a gyökereim, itt erősödtek meg, innen indult el a család-gyógyulás, innen áradt ki minden áldás, amelynek most édes gyümölcseiben gyönyörködöm, és kóstolgatom.

Nagyon fontosak a gyökerek. Gyökér nélkül nem lehet megmaradni a sziklás talajban, nem lehet felszívni az éltető táplálékot, nem lehet megkapaszkodni a földben, amikor jönnek a viharok. Gyökér nélkül nem tartozunk sehova. Vagyis sokkal kevésbé vagyunk jelen az életünkben. Nos itt jön a kis avokádó átültetése képbe, hogy mennyire erős tud lenni egyetlen, alig egy-két milliméter átmérőjű gyökérszálacska: még a műanyagot is megrepeszti, hogy éltető táplálékához juthasson. Törekedni kell a tápláló dolog felé, s ez átvisz az akadályokon. Szerintem nagyon szép kép.

Ha van kedvünk egy kis napi merengéshez, belső felfedezőúthoz a borongós időjárásban, érdemes felkutatni a gyökereinket, megpróbálni megérezni őket. Erősek? Gyöngék? Éheznek? Vagy tápláló, jó földbe nyújtózkodnak? Van elég terük növekedni? Szeretem megérezni a gyökereimet. Valahogy olyan biztosan tartanak, mint a csontjaim a testemben. Erőt adnak ahhoz, hogy – képzavar lesz, de mégis ez a helyzet: ugorjak a semmibe, és szárnyat bonthassak, röpülhessek! Az az érzésem, hogy biztos, erős gyökerek nélkül csak kallódnék a világban. A gyökereinkből jön a stabilitásunk vagy instabilitásunk, valahol itt kell kezdeni, ha mindenféle gubancok vannak az életünkben. Hajrá! 🙂