tornádó

Nálatok is mindig minden egyszerre történik? Ti is észrevettétek, milyen változásban vagyunk folyamatosan?
Nem tudom mióta, mondjuk két hónapja, elképesztően felgyorsult minden körülöttem. És bennem is. Már látszólagos mozdulatlanság sincs, teljese átrendeződés van, teljes átalakulás.
A nagy fáradtság közepén kellően kétségbe tudok esni… azután emlékeztetem magam, hogy igazából mennyi mindenre nincs szükségem és hogy könnyedén érdemes élni. Vagyis könnyedebben, mint ahogy szoktam. A változás remek tanítómester, csak tudjam tartani vele a lépést!

Azért azt beismerem, hogy szeretem. A pörgést. De ez a pörgés valahol máshol van, mint a hétvégi bulik világa, így igen nehéz beszélni róla. Egész más térben történik. Mégis van, mert az egész kis jelenet – itt és most – a behúzott függönyök mögött, miközben a nézősereg kint teázik és cigarettázik a szünetben, átrendeződés alatt van. S csak a díszletet mozgatók cipőorrai látszanak ki néha a leengedett függöny alól. Pozitív stressz, de közben félelmetes is, hiszen folyamatosan a biztonságra és a tervezhetőségre törekednék legszívesebben. Húsz körömmel kapaszkodnék a picurka úszkáló jégtáblámba, hogy legalább valami stabilitás-féle maradhasson a talpam alatt… de a jégtáblák előbb-utóbb elolvadnak.

Szólva szerintem nem csak az óceánpartokon és messzi kontinensek deréktájékain garázdálkodnak mindenféle “El Nino”-k és egyéb forgószelek, trópusi viharok és tornádók. Amikor mint egy csomópontban hirtelen minden összesűrűsödik az életben, akkor éppen egy ilyen forgószél kellős közepén vagyok megpróbálva. Ami kellően az enyém, az marad, minden más eltörik, ledől, felkapja a szél és messzire sodorja tőlem.

A fáradtságtól néha azon kapom magam, hogy nincsenek álmaim. Úgy értem, vágy-álmok. Vannak, valahol az elérhetetlen messzeségben, de igazából nincs. Mert átrendeződés van. Mit lehet tenni, amikor hiába várakozik egy-egy álma beteljesülésére az ember? És mindent megtett érte? S már semmi többet nem tehet, és már unja is az egész hiábavaló várakozást? Feladja. Ha nincs tovább, nincs tovább. Ha valamiért nem adatik meg, akkor meg kell hajolni a felsőbb akarat előtt, hogy nem ez a sorsom, és elfogadni. Ez azokra az álmokra vonatkozik, amelyek nem rajtunk, a mi erőnk bevetésén, elszántságunkon vagy egyéb hasonló dolgon múlnak. Mint például megtalálni “az életre szóló párt”. Vagy életet adni egy gyermeknek. Továbbra is tudni, emlékezni, de úgy élni, hogy Egy legyen az ember az álom beteljesedése nélkül is, ne szétszakadozott fél-ség, itt-ott elhagyott, várakozó én-darabkákkal. A meghajlásban és feladásban mélységes csönd van és mindenféle hosszú ideje felhúzott pörgettyűk utolsó dülöngélő köreinek ide-oda tántorgása, miközben a világ tombol kívül, és kő kövön nem marad. Shiva-karok, figyelem-nyalábok. Egyensúly, kötéltánc a tornádó közepén. Állítólag ott csönd van, béke és mozdulatlanság. Majd most kiderül.

Közben eszembe jutott egy fontos beszélgetésem a nyárról. Egy pappal. Az mondta, nem lehet félig rábízni magunkat Istenre. S ha rábízom magam, akkor semmit sem tarthatok meg magamnak. Azt hiszem most érik be az egésznek a jelentősége, s ezért van ez a vihar. Nagytakarítás van.

This entry was posted in 12 munka, álom, csönd, vihar. Bookmark the permalink.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s