Tűnődés lazaccal

Úgy tűnhet, eltűntem, s majdnem igaz.
Az utóbbi két hétben – a hétvégék kivételével – a napok a következő rendben folytak:
reggel ébredés, itthon munka, reggeli, jóga, irány az iroda, munka, ebéd, munka, kávé, munka, irány haza, itthon munka, vacsi, munka, munka, még egy kis munka, és aztán amikor K.O. akkor beájulás az ágyba. Néha random mise.
Hétvégén ezt még több itthoni munkával kólintottam fejbe, hogy teljes legyen a kép.

Már mindjárt ott vagyok, mindjárt, de még nem. Még egy picike van hátra, még le kell húzni azt a pár száz métert. Most már csak meg lesz…!

Vacsorára lazacot hoztam, borzalmasan drága itthon, de arra jutottam, hogy ez most kell. Napok óta szemeztem vele a polcon, de most sem úgy mentem be (vajat venni), hogy a lazac majd hazajön velem. De ez most úgy kellett, mint egy biztató ölelés, mint egy könnyekig csiklandozó kacagás. Nem szeretnék blaszfémiába esni, de a helyzet az, hogy a lazac, a frissen kapott bagettel, és olasz vajjal olyan volt mint egy hosszú, békés ima. Mint egyetlen békés pillanat Isten keblében. Az én zen vacsorám, imám a zen lazaccal.
Most aztán uzsgyi, irány a munka, mert még nem vagyok ott, csak majdnem, s a majdnem az még nem valóság, csak a peremén táncol. Ugrom, úszom, repülök. Lazactánc.

This entry was posted in munka, vacsora. Bookmark the permalink.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s