Ajtók, Olimpikonok

Joseph Campbell amerikai származású mítoszkutató egyik legismertebb mondása az, hogy “follow your bliss”, azaz: “kövesd az üdvödet”. Mit ért ő az “üdv”-ön? Személyes boldogságot vagy boldogulást, saját életben való kiteljesedést, saját egyéni sorsom és élet-álmom beteljesítését, belső békém megtalálását… csupa ilyesmit (szerintem).

Campbell azt tapasztalta, hogy ha követjük az üdvünket, akkor az egy olyan ösvényre vezet, ami mindig is ott volt,  mindig is ránk várt, és amire lépve rájövünk, hogy pontosan azt az életet kellene élnünk, amit éppen élünk. Ajak-nyitvafelejtős AHA élmény erre rádöbbenni. S – írja – amikor képesek vagyunk ezt látni, akkor olyan emberekkel kezdünk találkozni, akik az üdvünk teréhez (mezőjéhez) tartoznak, és ők ajtókat nyitnak nekünk.

“Azt mondom” – így Campbell – “kövesd az üdvödet, ne félj, és ajtók nyílnak majd ott, ahol nem is gondoltad volna, hogy vannak.”
Annyi fontos kérdés kapcsolódik ehhez az egyetlen mondathoz. És olyan nehéz a jót a rossztól megkülönböztetni! Egyetértetek? Nagyon bele lehet gabalyodni a tanácsok erdejébe és ha elvétjük a lépést, elég nehéz kijutni, mert mindig addig a pontig kell visszatalálnunk, ahol rosszul választottuk. Nos azt hiszem a titok a mértében rejlik. Mértékletesség. A bölcsesség kezdete – az arányok megismerése. Mikor, mire van szükség, azt tenni és nem összekeverni a szükségleteket és lehetőségeket. A szezont a fazonnal, tudjátok, nem mindegy hogy Moszkvában vagy Leningrádban, Zsigulikat vagy Moszkvicsokat osztogatnak vagy fosztogatnak. Ami kis mértékben a megfelelő helyen gyógyítani tud, az a nem megfelelő időben, arányban és módon használva gyilkos méreg lehet.
A kilengések és hibás választások megtanítanak a saját mértékünkre, s hogy miből mennyit tudunk elviselni, hordozni, mennyit tudunk adni, mikor kell visszavonulnunk pihenni, s a többi. Gyakran a sikert vagy bármi mást, amit el akarunk érni, gyorsan, a lehető legkevesebb erőbefektetéssel, a legrövidebb és legegyenesebb úton kívánjuk elérni. De a siker eléréséhez a kudarcok és egyéb kitérők éppen úgy hozzátartoznak, így az oda vezető út csak a legritkább és legkivételesebb esetekben gyors és egyenes, sokkal inkább girbegurba, mint az ökörpisilés. Az aratás előtt vetni kell, különben nem nő semmi a földből. Aki anélkül arat, hogy vetett volna, előbb-utóbb kénytelen lesz megfizetni az árat visszamenőleg. 
Sokat, nagyon sokat tanulhatunk olimpikonjainktól – ezt elég aktuálisnak érzem az olimpiai idején megemlíteni. Mennyi céltudatosság, kitartás, hosszú évek nem lankadó tréningje szükséges ahhoz testben és lélekben, hogy valaki végigküzdje magát az olimpiai versenyekig! Külön főhajtás az érmesek előtt – és a legkülönösebben azok előtt, akik kudarcaik ellenére sem adták fel, hanem kitartóan követték legmélyebb álmukat, szívük vágyát, vagyis az üdvüket. Az üdv olyan, mint amikor az Evangéliumi kereskedő eladja mindenét, csak hogy a legnagyobb igazgyöngyöt megvásárolhassa (Mt. 13:45-46). Mindent  feltenni egy lapra – és, mert közben Csíkszentmihályi is képbe jön: figyeljük a flow-t, vagyis az áramlást. 
Egyszóval, az üdv igen fontos és amikor elkezdjük a sajátunkat követni, mindenkinek jobb lesz körülöttünk, mert többé nem az lesz a fontos, hogy kinek akarok látszani, hanem, hogy ki vagyok. Így pedig tényleg azok az emberek jönnek az életembe, akik így is szeretnek és elfogadnak. Persze ehhez nem árt, ha én is elfogadom magam (legelőször ezzel  kezdjem). A láthatatlan segítség pedig, miközben a saját mitikus történetünk megoldása felé trappolunk, akkor is útba igazít majd, amikor gőzünk nincs, hogy merre menjünk. Elég ha figyelünk, hogy hol nyílnak ki új ajtók, azok helyett, amelyeket éppen az orrunkra csapott valaki. Arra ne menjünk, ahol nem látnak szívesen, ott egészen biztosan nincs dolgunk (na jó, én bizonyos esetekben elég nehezen adom fel, de azért előbb-utóbb csak feladom, ha nem akarnak beengedni, főként ha el is tessékelnek a küszöb elől).

Például, amikor csüggedek egy nagy feladat megoldása közepén, és elfáradok, onnan tudom, hogy mégis erre kell továbbmennem, hogy mindig kapok új támogatást, bátorítást, olykor onnan, ahonnan nem is várom. Köszönöm! Nagyon sokat ad. Mindig. A legtöbbet.
És igen, tanulok az olimpikonoktól is – bár sosem leszek olimpiai versenyző, de az a kitartás és töretlen elszántság is támogat, amit tőlük látok az olimpia idején és amit a nyilatkozataikból hallok. És igen, drágáim, a sikert is el kell tudni viselni pszichológiailag, ami nem könnyű feladat – mert a siker után is van élet, az elért nagy-nagy cél után is van még élet, és nem mindegy, hogy hogyan megyek tovább: magamat elhagyva, összezuhanva, hogy most mi lesz? A psziché teljesen ki tud fulladni és mély depresszióba tud zuhanni amikor a siker elérése utáni légüres térbe kerül, amikor nem tudja, hogy merre tovább, hiszen elérte a csúcsot. Többek között ezért is fontos a lelki tréning, hogy sem a siker, sem a kudarc ne érjen készületlenül és ne zuhanjak össze tőle (a szükségesnél jobban) és tudjam kezelni a vele járó hajcihőket, egyebeket. A legfontosabb, hogy hűek legyünk önmagunkhoz (és az üdvünkhöz), akkor is, amikor millió szempár figyel.

This entry was posted in üdv, bátorság, béke, erő, Joseph Campbell, kitartás, mítosz, munka, olimpia. Bookmark the permalink.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s