Kicsi ház, kicsi verandával, nem esik ide az eső. Ma egész nap esett, hol csöndesen, hol erőteljesen. Reggel voltam misén, és boltban, de nagyjából még azokból főzőcskézek, amiket hoztam otthonról. Holnap egy biciklit is hozok, hogy még ennél is jobb legyen minden.
Már így is megvan minden, ami kell, vadregényes kert, ős-romantikus házzal, tűzrakó hellyel, kakukkal, fakopánccsal, seregéllyel, tömérdek pókkal, árvaszúnyog rajzással (bár most úgy tűnik őket az eső elmosta), és gyíkokkal, rigókkal. Meg egy sünit vadászó kis fehér kutyával, aki tegnapelőtt éjjel 11 kor érkezett és nagy hacacárét csapott, annyira nem értette, hogy mi is van a sünivel, és miért nem tudja megfogni. Szúrta az orrát, akárhányszor meg akarta kapni vagy szagolni. Még egy finoman elvonuló, beteljesedni nem tudó szerelem is akad, ami kegyvesztetten kapirgál a szív mélyén, és igazán arra ösztökél, hogy semmivel sem törődve vessem bele magam a belső zarándokútba, felfedezésbe és alkotásba. Talán a múzsák küldték, hogy ereje és heve segítségemre legyen.
Elvonulás, Budapestről, az álmok mezején való nagyon is valóságos lépegetéssel: már horgonyzom őket a földbe, szívemmel öntözgetem, és erőtáncot járok körülöttük, hogy gyökeret ereszthessenek a valóságban. Alkotói vakáción vagyok, igazi munka, de olyan munka, amibe belefér egy-egy nagy úszás a Balatonban, és egyéb finomságok is, mint például padlizsán sütés igazi vinétához, parázson, a kertben. Nagyon finom lett :).
A vándorwok-om is velem van, vagyis elhoztam főzni a wok-ot, és nagyon jól jött már az elmúlt három napban is.
Szerintem mindenki tud élni, aki mer. Ez itt a kérdés. Mármint, hogy mindenki tud-e élni. Merthogy az utóbbi napokban többször mondták ismerősök, barátok, hogy ejha, de jó neked, tudsz élni!Hát igen, tudok élni – szerintem ugyanúgy, mint mindenki más. Ezzel együtt, az biztos, hogy kitartóan kell vágyakozni és álmodozni, és ez nem elvesztegetett erő, mert a kitartás meghozza előbb-utóbb a gyümölcsét. Amikor feladjuk, és nem bírjuk tovább, és elengedjük, akkor is tovább viseljük a vágy lenyomatát, jelét.
Azt hiszem, hogy az élet Fenntartója megpróbál minket, hogy mennyire kitartóan vágyunk valamire – van amit könnyebb megkapni, van, amiért évekig kell álmodozni, elképzelni, vágyakozni (közben épp megjött a seregély csapat a kertbe, óriási madárcsivittel, és újra kezdi az eső, ami az elmúlt órában elhallgatott). És ott van az a mondás is, hogy mihelyst elengedjük, a miénk lesz, mihelyst nem akarjuk, megkapjuk (kinek mit). De azért ez nem mindig így van.
Minden ponton azt érzem, hogy az elmúlt tíz évemben vetett álom- és vágymagvak szüretelése van most. Elhalmoz ajándékokkal az Atya, mindennel, amire szükségem van. Ezzel együtt, még így is keményen, kő keményen meg kell dolgozni – szóval, ez az, amikor a szőlőt szedjük, amiből tudjuk, hogy idővel a legfinomabb borunk készül, ismerjük a dűlőt, végigkövettük a szemek beérését, és megvártuk a szürethez a megfelelő pillanatot. Szüretelek, de még nagyon sok munka és némi idő, míg az a finom bor elkészül, ami igazi kísérője lesz majd egy szép beszélgetésnek. Idő, és megfelelő figyelem.
A lényeg az, hogy ha nem tudunk vágyakozni, akkor megvalósítani sem tudunk. És a vágyakozáshoz azt sem árt tudni, hogy mit akarok, egészen pontosan, és arra ácsingózni, mert pontos “termékleírással’ még az univerzum is jobban boldogul.
Bátorság! Arra kell menni, amerre nem merünk, hogy megtaláljuk az élet sóját, és majd egyszer azt mondhassuk: jártam arra, és láttam, mi van ott. Próba nélkül sosem tudom meg, hogy mire vagyok képes – és általában sokkal többre vagyunk képesek, mint azt feltételezzük. Ezért is kellenek a kihívások, próbák, hogy fejlődni tudjuk, és felfedezhessük, mi minden kihasználatlan adottságunk van, mi mindenre vagyunk képesek.
Önmeghaladás, minden nap, amikor alkotunk, létrehozunk valamit. A legszebb, legnagyobb felfedezés, a belső zarándokút megmutatása kívül. Készen álltok?
Párnafilozófia 