Avokádó, füstölt tonhal, kurkuma

Megjöttem Párizsból, és Varsóban is jártam egy napig. Ma reggel értem haza. Azt hiszem minden városnak megvan a maga íze… Varsó a világ legfinomabb almatortája. Vanília öntettel, kicsit megsütött habbal, vanília fagyival és mentalevelekkel díszítve. Párizs pedig… Pain au chocolat 🙂 vagyis csokis kenyérke – vagy croisson, és gőzölgő forró csoki.

Itthon hullámvasút. Hol fent, hol lent – és nem csak nálam, másnál is. A húsok eltűnőben az étrendből, amióta a disznó erősen visszaköszönt (biztos a gének összeférhetetlensége miatt, mármint a disznóé meg az enyém)… annál inkább halak, zöldségek… Valami nagy-nagy változás van mindenfelé, milyen nehéz is ilyenkor valami állandót találni! Van, a változás. Béke legyen a talpán, ami meg tud maradni ilyenkor – belül. Mert ez az igazán fontos. A feszültség pedig körben-körben tapintható, és mint kis békák ülünk az egyre forrósodó lábosban. Ha bent vagyunk, észre sem vesszük, hogy melegszik.
Egyre inkább az az érzésem, hogy a fejünk tetején állunk – vagyis vissza a régi hasonlathoz, hogy az aranybornyút imádjuk valami sokkal de sokkal értékesebb dolog helyett. Csak azért, mert az aranybornyú látható. Nohát. Annyi minden van, ami nem látható, de sokkal értékesebb! Mondjuk igen nehezen veszi fel a versenyt a nem-látóknál a láthatóval szemben, de nem reménytelen. Mindenesetre, a változás, elsősorban belső. Nem kell minősíteni, nem rossz vagy jó: egészen egyszerűen “csak” változás. Anyagátalakulás. Az szubtilis anyag átfordulása, átkristályosodása vagy szublimálása, nem tudom, csak azt érzem, hogy történik. Bent ülünk a hullámvasút közepén, és bár most kicsi pihenő van, nem tudom, mikor jön egy újabb zuhanás, majd emelkedés. Hagyom is. Kukacból pillangó. Vajon tudja a kukac, amikor elvégzi az ősi rítust, és levél-burkába csavarja magát, hogy nem a halál vár rá, hanem az átalakulás?

Párizs – furcsán ismerősnek hat, még sosem jártam, most először. Hamisíthatatlanul bohém, színes, hangos forgatag, és franciául beszélnek. Külön öröm. Vasárnap volt a “pékek ünnepe” (fête des boulangers). A franciák a világ pékei. Művészi fokon űzik ezt az ágat… (remélem, ez nem sértő számukra. Csodálatosan finom pékáruik vannak, finomabbnál-finomabb kenyerek). Az ízlelés művészete. 3 és fél nap, Notre-Dame, Montmartre, Sacre-Coeur, gitárosok, harmonikások, metró, macskakő, utcazenészek, ködbe burkolódzó Eiffel-torony, zuhogó eső, zoknivásárlás. Kávézók, kávézók minden mennyiségben, egymás mellett szorongó vendégek, kifelé nézve mind az utcára. Bámészkodunk, mosolygunk. Zoknivásárlás, hogy legalább a lábunk száraz lehessen, ha már a cipőnk nem az.

Varsó kedves, meleg, tavaszi, óriási zöld kertek a városban, sárga épületek, újjáépített életek. Egynapos kiruccanás, az ebéd desszertje, és a vacsora desszertje, mintha külön univerzumban léteztek volna, össze sem lehetett hasonlítani. Óda az almatortához. Szuperlatívuszok. A hölgyek – és egypár úr is – az ízlelgetés nyomán kuncogásban, sőt hangos kacagásban tör ki. Endorfin-fröccs, nincs mese. Harmónia, ízösszhang, almatorta-művészet. Varsóban is élnék. Meg Párizsban is. Budapesten – élek, s ég a talaj talpam alatt. Egyszer el fogok menni és nem tudom, hogy ha el tudok menni, vissza tudok-e majd jönni.

Vacsorára füstölt tonhal, avokádó, piritós ghi-vel és kurkumával. És paradicsom. Zárásnak egy kis cseresznyés joghurt. Argentin tangó. Megérkezem, otthon vagyok.

This entry was posted in avokádó, konyha, munka, Párizs, utazás, Varsó, változás. Bookmark the permalink.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s