Azt hiszem mi nők küzdünk a leginkább azzal, hogy nem tudunk NEM-et mondani. Nem csak a neveltetésünkből kiindulva, hanem talán a nemiségből fakadó mindenféle sztereotípia, megfelelési vágy is közrejátszik. Szeretnénk, ha szeretnének. És ezért nem merünk nem-et mondani. Azért nem merünk NEM-et mondani, nehogy megbántsuk a másikat, nehogy ne szeressen minket majd amiatt, hogy valamit nem akarunk.
A legszomorúbb az egészben az, hogy mindeközben önmagunkat áruljuk el – csak azért, mert valamiért nem akarjuk egyenesen megmondani annak a másik embernek, hogy köszönöm, de nem.

Egyszerű, hárombetűs szócska. És hiába tudnivaló, hogy nem omlik össze a világ, ha kiállunk magunkért, ezt gyakorolni kell. Ha ott van az a belső bizonyosság, hogy valamit nagyon NEM akarunk, akkor itt az ideje bevállalni. Hátha mégsem omlik össze a világ, hátha mégsem sértődik meg halálosan az a másik. Ha meg igen, akkor hidd el, hogy nem rólad szól, hanem őróla, hiszen az ő szabadsága ott kezdődik, ahol a tied végződik. Szabadságunkban áll választani – önmagunkat.

Ha abba tudjuk hagyni önmagunk elárulását, kiegyenesedhet az életünk. Kicsiben jó elkezdeni, hogy fokról-fokra megerősödhessünk. Fáradságos, mert folyamatos önreflexiót igényel, ahol nem a körülmények, vagy egy másik ember dönt felőlünk, hanem mi magunk. Például egy társasággal való összetartozásunk alapja nem lehet az alkohol- vagy cigarettafogyasztás mértéke. Vagy ha igen, akkor érdemes felülvizsgálni azokat a névleges barátságokat.
Kezünkbe kell venni a döntések folyamát – igaz, ez azzal a felelősséggel jár, hogy senki mást nem fogunk tudni okolni a hibás döntésekért, csak önmagunkat. Ezzel együtt azonban elkezdünk felelősséget vállalni saját magunkért, és azt hiszem ez szerves része annak, hogy felnövünk. A legtöbb hiba akkor gyűlik fel, amikor a legfontosabb helyzetekben kiengedjük a döntéseket a kezünkből – itt azt érdemes észrevenni, hogy az is egy döntés, hogy nem döntök, hogy hagyom magam. Hibáinkból pedig az következik, hogy az önmagunknak való megbocsátást is elsajátítsuk. Erről máskor.

Kiállni önmagamért, úgy, hogy nem gázolok át a másikon – ez az egyik legnehezebb lecke. Hiszen egyetlen mozdulatban, egyetlen szóban egész életünk, értékrendünk megmérettetik. Lehet, hogy csak mi tudjuk, senki más nem fogja kihallani belőle összecsipegetett bátorságunk, mert épp olyan szelíd hangon fogjuk kimondani, mégis ki kell jelölni a határainkat, és tudni kell, mikor és hogyan penderítsük ki a betolakodókat anélkül, hogy megsebeznénk magunkat.

Ma reggel úgy ébredtem, hogy a tegnap nyomasztó súlyai leszakadtak az álom közben. Nincs is jobb gyógyír egy kiadós, mély alvásnál, amikor úgy ébredsz, mintha több méter mélységből szállnál vissza az életbe.