álom

Az utóbbi napokban az álmokkal foglalkoztam. Nem az éjszakai utazások értelmében, hanem az élet-álom viszonylatban. Az életterv értelmében, azaz hogy van-e valamilyen álmunk, amelyhez úgy ragaszkodunk, mint a kutya a jó cupákos, ízes csonthoz. Nem számít hányszor és ki próbálja elvenni , morog, nem adja, ha elveszik s eldugják, akkor addig kapar és kutat, míg vissza nem szerzi.

Az ilyen típusú élet-álmok valami nagyon titokzatos szenvedélyt takarnak. Élet-szenvedélyt, fűtőkazánt, amely akkor is izzásban marad, ha elfelejtünk a tűzre tenni, és észrevétlen is tolja előre a mozdonyunk.

Megfigyeltem az utóbbi időben, hogy már magyarul is végtelenül kellemetlen kérdéseket tudok feltenni a beszélgetőpartnereimnek: szemrebbenés nélkül kérdezek rá, hogy mi hajtja őket az életben, mi az, amiért a mindennapok apró lépéseit megteszik. Van-e távlati cél? Van-e olyan hajtóerő, ami képes emeletes akadályokon átrepíteni, mert hisz valamiben? Egyszerűen ez vált számomra a legfontosabb kérdéssé. Idegen nyelven mindig könnyebben ment ilyen kérdéseket feltenni – talán a szavak súlya nem ugyanaz, mint az anyanyelvemen.

Elismerem, hogy van, akit ez fáraszthat… Például, decemberben örmény barátom két rövid kardlap-csapós válasszal lezárta a pozsonyi beszélgetést. Nem – mondta – nem tud válaszolni arra a kérdésre, hogy mi tenné boldogabbá, nem is foglalkozik ilyen kérdésekkel, és egyébként is, hagyjam már békén az ilyen hülyeségekkel. Ő kifejezetten nem filozófus – már ami az élethez való hozzáállását illeti. Válaszul pislogtam, mint az egyszeri béka, akit meglepett a gólya, hogy hát akkor meg minek munkát váltani, ha itt is jó, és máshol is jó, ha semmi igazi cél nem mozgatja – de ennyiben maradtunk. Legalább azóta nem próbáltam vele beszélgetni az egyszerű hogy-vagy-milyen-az-idő-nálatok kérdéskörökön túl, így egyikünknek sem okoztam további csalódást.

A minap akadtam rá erre a videóra a TED.com oldalon. A rövid előadás megtekintése azt eredményezte, hogy az izzó hamvak óriási lángokká váltak a kemencémben, és szinte minden mást eldobtam a kezeim közül. Képletesen. A videó ugyanis arról szól, hogy mennyire fontos követni az álmunkat, vagyis azt a víziót (magunkról vagy világról, vagy a szerepünkről a világban) amelyhez szenvedélyesen ragaszkodunk. És a kulcsszó a szenvedély, amely nem azonos az érdeklődéssel. Puszta érdeklődésre például nem lehet egy házasságot alapozni.. az érdeklődés nem elegendő ahhoz, hogy feltegyem rá az életem. Egyszóval a szenvedély valami nagyon értékes dolog tud lenni: nem minden szenvedély gyomlálandó ki! Hiszen Buddhát is kicsivel több vezette el a megvilágosodáshoz, mint érdeklődés… Az érdeklődés csapong, a szenvedély kitartó, nem számít hány kudarcon kell átverekednie magát. Alábbhagyhat, de sosem múlik el teljesen, ameddig meg nem találja/alkotja/érti amit keres.

A kérdés tehát az, hogy van-e olyan mozgatórugóm, amire feltettem az életemet? Amit nem eresztek? Ami meghatározza a tól-ig halmazt, kijelöli az értelmezési tartományt és az értékkészletet, amelyek alapján a világomat kormányzom. Hiszen tévedés ne essék, mindenki a maga életének kormányosa. Kifogásokból millió van, és annyira okosok és ügyesek vagyunk, hogy magunkat a lehető legészrevétlenebbül tudjuk kicselezni… a szakavatott szem azonban csak egy újabb – nagyon elmés, de mégis – kifogást lát ott, ahol mi komoly érveket sorakoztatunk fel vélt igazunk mellett, az álmunk megvalósítása ellen, lényegében azt magyarázva, hogy miért is nem csináljuk/követjük/eredünk a nyomába jó vadászkutyaként.

A kifogások pedig arról szólnak, hogy nem merünk cselekedni, hanem továbbra is inkább csak gondolkodunk arról, hogy mi lenne, mi lett volna ha…

Jelen pillanatban lassan általános iskola felső osztályába lépő álmom a megvalósulás kapujába lépett. Csodálatosan felemelő, és egyben félelmetes érzés is. Úgy, mint a Szent megtapasztalása, a mysterium tremendum. Élet és jelen-levés minden ízében, sípol a gőz, ahogy szökik ki a kéményen át a túlnyomástól.

A félelemre egyetlen lehetséges válasz létezik: abba kell hagyni a félés elmebeli aktusát (vannak ezt elősegítő módszerek, például jógalégzés, stb), és cselekedni kell. Adott esetben pontosan azt, amitől a legjobban félünk, hogy kiderüljön, valóban akkora démonok őrzik-e a paradicsom bejáratát, mint félelmeink ferde tükreiben. Még az is kiderülhet, hogy szfinxek pontosan ránk vártak… igaz, a kérdésre, akkor és ott, amikor át akarunk haladni, meg kell tudnunk felelni. Hogy kik vagyunk, miért jöttünk, és mit keresünk ott. Az egész annyira egyszerű, nem?

This entry was posted in életterv, bátorság, Félelem, mysterium tremendum, nyelv, szavak, szenvedély, TED. Bookmark the permalink.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s