DancFloorZen. Első munkanap.
Szilveszter előtt, alatt és után annyit táncoltam, hogy a vádlijaimnak három nap kellett, hogy búcsút intsenek az izomláznak. Fürdő, pihenés, mozi, így édes az új év kezdete.
A csöndben meg lehet hallani a belső mag pulzálását. Merre visz az út?
Nincs fogadalom. Áramlat van, amellyel utazni kell. Például itt az idő, hogy leporoljam a francia tudásomat. Itt az idő. Aztán persze vissza a jogosítványhoz is…

S mi az a dancefloorZen? Tánc az öt ritmusban. Elengedés, ébrenlét, tér, találkozás, elpuhított izmok, stabil, befelé mélyülő csontok. Felfedezés – ha hagyom, hogy megtörténjen.
A játszunk életet – mert játszunk. Éljük a táncot. Lételem. Mozgás, ritmus, zene – és a belső zene, túl a füllel hallható zenén. A saját, belső térben, a különböző testrészekben megbúvó ritmus és muzsika… csodálatos. Vajdal. Szabadság. Béke.
A tudat marad, csak a fej gurul arrébb az elengedett nyakon, súlya húzza, finoman gördül a csigolyán, tónusa végiglejt a gerincoszlopon, lefelé a csípőig, és az kibillen, ahogy eléri a mozgás, a térdek berogynak, és életre kel a láb is, követik a karok. Lábaim visznek magukkal, ők tudják, merre tartok.