Megérkeztem. Végül is kissé kalandosra sikerült a reptéren túli érkezés.
Még a repülőgépen, és már otthon is kicsit, belebújtam az úti könyvbe, amit kölcsön kaptam. Ebben említik, hogy a cápa-taxisokkal, akiken nincs “felségjelzés”, vagyis nem tartoznak semmilyen társasághoz, tehát magánzók, vigyázni kell, mert nagyon magasra szabják az árat, és törekedjen az egyszeri turista a taxi kioszknál rendes taxit fogni, az biztonságosabb. Ehhez hűen próbáltam eljárni, miután kiderítettem, hogy a helyiek egy másik terminálon várnak, és abban maradtunk, hogy akkor taxival jövök be a szállásomhoz (máshova érkezett a göbzi, és hamarabb is…).
Tehát, Grigorival , a helyi szervezővel, abban maradtunk, hogy taxit keresek. Nos, meg is volt a taxi kioszk, de míg előkotortam a papírt, hova kell menni, és felöltöztem, a szemfüles fiú aki útbaigazított, kint volt már, és a taxi kioszknál nem volt senki, de jött egy alacsony homlokú, rövid hajú köpcös emberke, a szokásos kérdéssel hogy taxi taxi taxi? Mondtam, hogy igen, itt a kioszknál… (öm.. spanyol-orosz-angol-francia-olasz nyelv keverékén jelentős testbeszéd elemekkel kísérve, mert mutogattam is), mondta erre, hogy da da da, úgyhogy mentem vele (nem kellett volna).
Közben még az úton, azt vettem észre, hogy ez tényleg egy vállaltan hithű cápa-taxis, mert a rózsafüzér közepén, ami a visszapillantó tükörre volt aggatva, egy cápa függött a levegőben.. legalább őszinte. Tiszta üzlet. És annyira nem bosszankodok, mert legalább megpróbáltam… 🙂
Holnap meglesem a metrót, azzal megyek a palotához, ahol a megbeszélés lesz (vagy sétálok). Grigori annyit mondott, hogy legyek óvatos a zsebtolvajokkal. Mindenképpen, ezt az úti könyv is írta, tehát megint egy hely, ahol “gringo alert”-van, vagyis az a jó, ha nem nézel ki külföldinek (jenkinek, ahogy ezt Latin-Amerikában szokták mondani).
Most pedig vadászni megyek, mert valami bor vagy vodka dukál erre a nagy izgalomra.
Párnafilozófia 