Megkapóan szép az orosz nyelv.. azzal a két órával, amit még két éve kísérletként tettem, hogy elkezdjem megtanulni, úgy tűnik annyi borzasztóan kevéske alaptudást még is sikerült összeszednem, hogy legalább többnyire ki tudom betűzni és tudom értelmezni a cirill feliratokat. Nagy siker! Sokszor semmi sincs feltüntetve latin betűkkel.

A tegnap nap is tartogatott meglepetéseket: a reggeli “hivatalos” taxi kioszknál rendelt taxi is átvágott, dupla áron szállított – pedig nincs a homlokomra írva, hogy ide lőjetek… no mindegy. Délután a találkozó után már sikerült meggyőznöm Gregorit, hogy több kísérletet nem szeretnék tenni a helyi taxisokkal, így sikerült egy autót kérni amivel visszavittek a hotelbe, ma reggel meg a reptérre. De menjünk szépen sorban.

A találkozó jól sikerült, és szükséges is de mindig van egy olyan érzésem, hogy sokan elbeszélnek egymás mellett, és csak páran értik igazán, mi is az értelme egy-egy ilyen egyeztetésnek, párbeszédnek. Ahogy az EBESZ-es kollégával megbeszéltük, sajnos gyakran inkább párhuzamos előadások történnek, semmint reflektálás mindarra, ami elhangzott, vagy egyáltalában: néha egy-egy ország képviselőjének beszámolója peremvidékein sem érinti az adott témát. Ezt persze türelmesen, szeretettel végighallgatjuk ilyenkor: mindegyikben tud lenni valami érdekes, és már több órára vagyok hitelesítve, vagy akár napkora is.
Amikor beültem az terembe, akkor ért a meglepetés az OROSZ nyelvű programot olvasgatva (nekem már nem jutott angol), hogy én is elő kell adjak… 7 percben… de mégis, hét perc rengeteg, amikor nem készültél ilyesmire… Szerencsémre egyrészt a kollégák pár címszóval kisegítettek sms-ben, és én is összeszedtem széthevert gondolatmorzsáimat, és remek támaszt találtam – ismét – a filozófiában, a politikafilozófiában, az objektivitásra és szintézisre biztatva. Közben pedig az Nikolával megállapodtunk, hogy amint tudunk találkozunk délután, és bejárjuk a várost.

Csodálatos hely Pétervár, maga a nyers romantika, semmi finomkodás, mint Velencében, a terek óriásiak, ebben Washingtonra emlékeztetnek, de közben az egésznek Velence hangulata van, de sehol nincsenek sikátorok, a csatornák – főleg pedig a Neva olyan széles, hogy amikor Trockij hídjáról olvastam eszembe sem jutott hogy ekkora lesz… Remek sétát tettünk, óriásit, közben egy jégeralsó-félét is beszereztem, mert kezdtem nagyon kihülni a +2-0 fokban, elfelejtettem, milyen hideg is tud az lenni. Varázslatos az egész. Ettem kaviáros palacsintát, és este a Vodka múzeum végtelenül jó hangulatú éttermében költöttünk el egy remek zenés vacsorát. És kérem szépen, a héjában sült krumpli ikrával és tejföllel fenségesnek bizonyult, alig tudtuk betelni vele. Persze vodkát is kóstolgattunk, részünkről a Stolychnaja nyert – főként az erőteljes íze miatt.
Remek társaság voltunk egymásnak, egyedül nem olyan jó felfedezni egy várost, de ez így tökéletes volt, jobban nem is kívánhattunk volna. Jó lesz majd egyszer a fehér nyári éjszakák idején visszatérni, ez a város megér még minimum három napot! Az Ermitázst csak kívülről tudtuk már csak megcsodálni, így is gyönyörű.. a festményekből álló gyűjteménye meg a világon a harmadik… úgyhogy nem is baj, hogy most nem jutott csak fél óra erre, mert az úgyis kevés lett volna.

Egyszóval, minden jóra fordult a végére 🙂 és a sofőr, aki ma reggel kihozott, nagyon lelkesen beszélgetett velem kifelé, én mosolyogtam, volt amit sikerült megbeszélnünk, de többször mondtam, hogy nem értem (ez valahogy képzeljétek eszembe jutott, nagyon büszke vagyok rá 🙂 ). A mosoly mindig a legjobb válasz, a megfelelő biccentéssel kiegészítve. Még egy szendviccsel is megajándékozott a sajátjából – vagy egy kis piroggal, még nem tudom, de szép kék szalvétában van.

Irány Prága, és onnan Budapest. Daszvidanya, St Petersburg, je t’aime.