Az utolsó héten fejjel lefelé lógtam magamban, és kémleltem a mélységeket, meglehetősen őszinte – és undok – voltam, és még élveztem is. Nem szokásom. De túl lenni egy igen komoly lelki megmérettetésen, és új doktori témát kapni, amiről érzem, hogy meg tudom írni: nos, itt kinyílt egy új ajtó. Érzem, ahogy céllá, tapintható, törekedő és előre süvítő erővonalakká nyúlnak a szilárd elhatározások és szándékok… és várom, hogy a talpam alá fusson az út.

Meg van a MIT, jöjjék a hogyan – építsünk várost, építsünk életet belülről – kifelé.

Napok óta újra és újra eszembe jut Machu Picchu. Ott vagyok lélekben. Ott ülök, és csodálom a tájat, a végtelenül valószerűtlenül szépséges építményt ahogy a zöld cukorsüveg hegyek közé belesimul sikkesen. Érzem a hegyek vibrálását, látom, ahogy centiméterről centiméterre törekednek az ég felé, afféle zöld Bábel-tornyokként érni el az eget. Lassan egy éve, hogy ott jártam, és az eddigi legkedvesebb helyemmé vált, ahol eddig járhattam az életemben. Machu Picchu és Cuzco, a város, ahonnan a legrövidebb inka ösvény indul az ősi városba, s ahonnan mi is indultunk. A több mint háromezer méteres magasság, a mély sóhajok, ahogy a tüdő alkalmazkodni próbál, de a vér nem lassul oly ütemben, s oxigénhiány lép fel a szervezetben; az a lassú, lomha mozgás, amit a kialvatlanság és ez a korábban nem tapasztalt magasság magával hozott… Eltéphetetlen szerelembe estünk, Machu Picchu és én. Feltétlen vissza kell menjek egyszer, hogy megmászhassam a Szent Hegyet, a Hiyana Picchu-t, remélem, lesz még rá lehetőségem. Szeretem. Újra és újra felötlik az ottani benyomásom, hogy a hely – a tér a cukorsüveg, zölderdős hegyekkel ahogy az ég felé törekednek szüntelen – már korábban szent volt, és ezért építették ide városukat az inkák (akik nem azonosak a majákkal, mert ők Mexikóban éltek).

Visszavágyom, táplálkozom az emlékből, és hagyom, hogy utakká szilárduljanak a frissen szárba szökkent vágyak és célok. Walt Disney egyszer azt mondta, hogy merni kell nagyon álmodni, hogy legalább a fele megvalósuljon. Nagyon szimpatikus hozzáállás az élethez! Hiszen itt aztán végképp megtörténhet bármi…