Hát (háttal nem kezdünk mondatot, de most csakazértis!) bizony, elrepült ez a hat hét. Illetve még nem, még repül. Siklik. Már nem csapkod a szárnyaival, csak vitorlázik lefelé. Hajnal egy óra van most itt San Diego mellett, úgyhogy ma sem leszek nagyon bőbeszédű – de az előző napoknál feltétlenül szószátyárabb, hiszen ma már eljutottam ide, hogy írjak.
San Francisco után Carmel by the Sea, utána Los Angeles, most pedig San Diego. És végre nem követ a köd, remélem így marad holnap-holnapután, hogy végre egy kis színt is magamra öltsek. A leégett képem is kezd magához térni, úgyhogy a csoki-akció kezdetét veheti! Lássuk csak, milyen említésre méltó dolgok történtek az elmúlt napokban… hmm… gondolom rájöttetek, hogy kikapcsoltam teljesen. Az előző bejegyzésből. Amikor leállnak a motorok. Várom hogy hazamenjek, hiányzik a nyár otthon, jobban mint bármikor, kicsit úgy érzem, minden jó buliból kimaradok – ezzel együtt óriási ajándék itt minden nap.
Átfordulóban vagyok, mint a nap a horizonton, és abban bízom, hogy most már kelet jön. Mintha az egész hat hét egyetlen hatalmas folyamat lenne, kezdőponttal, mély- és csúcspontokkal, és a szépen lecsengő, elhalkuló végidővel. Egy jó barátom pár hete küldte ezt a Hamvas idézetet:
“A dolgok nem kívül kezdődnek, hanem belül, és nem alul, hanem felül, és nem a láthatóban, hanem a láthatatlanban.” Belülről kifelé, és felülről lefelé. Avagy ha a MIT megvan, a HOGYAN
majd a talpunk alá fut. De hogy milyen makacs nehéz megtalálni ezt a MIT… csak az tudja, aki már aktívan hezitált egy-egy élethelyzetben, és képtelen volt eldönteni, hogy mi legyen vele (t.i. az életével). Ez most nem azt jelenti itt, hogy megfejtettem volna, mi légyen velem, inkább csak annyit, hogy fel-felvillanásokban tisztul a MIT. És érzem a lábam alatt lassan a HOGYAN-t is. Viszont erről most nem írok többet, abbahagyom a gondolatébresztő pötyögést, túl késő van bármi értelmes merengéshez.
Tehát – ettem osztrigát. Megkóstoltam. Tudjátok, ez az a nyers kagyló… brrr… hiába kiváló afrodiziákum, én bizony többet osztrigát nem eszem. Brrr. Állítólag a kisebbek finomabbak, és nekünk csak közép-nagyok jutottak, még Margaret sem ette meg végül, pedig ő szereti.. de akkor is. Osztrigákkal egy tányéron nem osztozom, és punktum.
Láttam a 66-os út végét Santa Monica városrészben Los Angelesben. Már csak az elejét kell egyszer megnézni a keleti végeken.
Végigsétáltunk egy jó részén a csillagok utcáján Hollywoodban, láttam a távolból a domboldal feliratát, jártunk a Kodak színházban, ahol az Oscar gálát rendezik évről évre, és beautóztuk a Beverly Hills-i környéket – csodaszép fák, sajnos nem tudom a nevüket. Na jó, a házak is jól
néznek ki.
Ettünk borzalmas hotdogot, jártunk Los Angeles modern katedrálisában, és életem egyik eddig látott legszebb templomát is felfedeztük ma: San Pedro városrészben Los Angeles City-ben, egy teljes egészében üvegből épült templom nyílik az Óceánra, az egyik legszebb kilátással. Emanuel Swedenborg emlékére – egy “Swedenborgian” templom – egy modern értelmezése (18.sz) a kereszténységnek. Egyáltalán nem ismerem még, de utána fogok olvasni hogy mit is írt pontosan ez az ember… misztikus teológusként tartják számon, és valamilyen módon újraértelmezte a katolikus vallást. Azóta létezik az ‘Új Egyház’, amely a Bibliára és az ő teológiai írásaira építkezik. A templom, amit az ő emlékére állítottak, csodaszép, békés, és egyszerű. Nézzétek meg itt.
Ma megérkeztünk Margaret egy jó barátnőjéhez, gyönyörű család három gyerkőccel, nagyon aranyosak. San Diego-tól nagyjából fél órányira… Itt leszünk a következő napokban. Két fő tervünk van: megnézni a delfineket és kardszárnyú delfineket a San Diego-i akváriumban (mert ebből sosem elég, és bár a világ egyik legkülönlegesebb lényét láttuk a másik akváriumban – kép alul – ott nem voltak delfinek és fókák), és kifeküdni egy picit a nagy homokos óceánpartra, és hallgatni a hullámok sustorgását a homokpadon. Csütörtök este 11-kor indulok vissza DC-be, helyi idő szerint reggel érkezek meg oda pénteken, majd péntek du. indulok vissza a jó öreg
Európába, szombat reggel egy gyors köszöntés Frankfurtnak, majd landolás Budapesten. Egy kicsit tartok tőle, hogy durván kifáraszt ez a két napos utazás, de mindenképpen megérte – aztán meg, ugye, majd csak kipihenem a nyaralást – a munkahelyemen.

A világ legfurább állata: a csikóhalak osztályába tartozó “tengeri sárkány levelekkel” (sea-dragon with leaves). A levél-szerű zöld dolgok az állat testéből nőnek ki… A feje a jobb oldali csikóhal-csőrös vége. Ó és még egy érdekesség: a csikóhalaknál a hímek hordják ki az ivadékokat, és ők is szülik meg őket… (átlag 100-200-at egy-egy alkalommal).