Az élettapasztalatok kikristályosodása is egyfajta fajsúly – kilogramm/köbméter helyett: élettapasztalat/köbméter – a megélt élet súlya.

Talán ezért a legnagyobb misztérium újra és újra gyermeknek lenni – felnőtt fejjel, úgy kékleni az égre vissza tágra nyílt szemekkel, ahogy csak a kicsik tudnak, akiket még nem tépett meg a világ, nem cibált a forgószél és nem vert ronggyá a monszun. Hasonlatok, de a lényeg egy: újra és újra nekidurálni magam, felállni, hiszen hányszor és hányszor elesünk és újra felállunk, amikor járni tanulunk, mint kicsinyek. Akkor, azt hiszem, még könnyűek vagyunk, többnyire segítő karok nyúlnak felénk, hogy felvonjanak, aztán kinek-kinek a saját életre szóló csomagja megjelenik, és bumm… na fiam, innen szép felállni, innen szép nyerni, boldognak lenni, egészségesnek maradni, jóindulattal, szeretettel, játékossággal fénnyé lenni akkor is, amikor a sötétség oly csábító, mert fáradt vagy tovább menni!

A fajsúly, életsűrűség, a lélek sűrűsége itt, kikristályosodási pontok, sarokpontok, amelyek meghatároznak – minden irányból, minden időben. Nincs visszaút. Csak előre lehet lépdelni szépen, és bízni, hogy egyszer majd az azonos elemek is vonzzák egymást, nem csak az ellentétek, mert az igazi harmónia a megértésben gyökeredzik.