Ma minden nagyon fáj, és nagyon hiányzik, amit odahagytam a böjt harmadában. Kósza, múltidéző fényképek, és összeszorul a szívem. Kint csoda-napsütés és friss idő, én bent írom a tanulmányt… igyekszem minél hamarabb befejeznji, hogy legalább úszni vagy futni el tudjak menni. Nagyon hiányzik a mozgás, tele vagyok energiával, és ki kell vezetni valahogy, különben önmagam ellen fordítom – akaratlanul.

Virágvasárnap kettős, meglehetősen ellentmondásos ünnep: egyfelől Krisztus bevonulása Jeruzsálembe, másfelől szenvedéstörtének kezdtei. Hiába ünnepli a nép, hiába borít finom köntöst és virágesőt lábai elé, üdvözölve a Prófétát, Dávid fiát, ugyanez a nép alig néhány napon belül azt ordítja majd egyetlen akartként Pilátus előtt, hogy Barrabást ereszd el, Jézust feszítsd meg! Azt hiszem nagyon kell szeretnie az életet annak, aki oda tudja adni sajátját másért… Ez az ünnep a Nagyhét kezdte… És én ellentmondásos fájdalommal üdvözlöm a barkaágakat.