Hetedhét lóval (hetvenhéttel) kell visszafogni magam az írástól.. miért? miért, miért? Mert aludni kell… mert holnap is munka van, és közben tanulmányt kéne írnom gőzerővel: leadási határidő április 20, még Húsvét előtt, hála Istennek. És persze a könyvhétnek is most kell lennie… meg minden más remek kulturális eseménynek (pl. Titanic Filmfest, stb…. ), amikor annyira nem érek rá!!

Beindult a böjt.. mit beindult, folyamatosan mozgásban volt, olyan dinamikával, amit bár talán már szilveszterkor előre éreztem a csontjaim mélyén, még nem tudtam, mi is az, amit annyira érzek közeledni, amit ilyen dinamikus, kirobbanó erővel érzek 2011-ben, s amit annyira várok…

Olyan, mint az áprilisi viharok, amikor épp nem csak óriási hidegfront van: mosolygó rügyfakadás és virágszirmok az erős szélben – a változás szele… Vihar, rohanó felhők, szürke-fehér fellegek a kék égbolt előtt és tört fényű, kandikáló napsütés, amely kacéran kacsint az esőcseppeken át. Most nagyon hideg van, de azért mégis ilyen. És jó ez az április, vidám, hűs, megújhodó, nem akar más lenni, mint ami. Éppen ez vagyok én is újabban, nem más, mint ami. Se több, se kevesebb. Szétáradó benső békesség. Hiába tépnek viharok, hagyom magam, talán ezért is vonul át oly kegyesen, mert odaadom magam neki… Hagyom. Böjti ima. Legyen meg a Te akaratod. Ez vagy Te, Uram, és én hagyom magam Vinni, Elveszni, Belefeledkezni, Átszakadni, Megtaláltatni…

Még egy hét Húsvétig, a Nagycsütörtöki oltárfosztásig, ahol Krisztus Pilátus előtt áll csöndesen, egy szót is alig szólva tűr békésen. Az én királyságom nem e világból való…. Aztán a harangok “Rómába mennek”, vagyis elnémul az orgona, elhallgatnak a harangok, minden elcsöndesül, a főoltár kopasz lesz és üres, a gyertyák a eldöntve, az asztalkendő szétdúlva hever a puszta kövön. Minden oltár üres. Nincs itt az Úr. Most megy meghalni, azokért, akiket szeret. Csak a szeretet képes meghalni valaki másért… A misztériumok misztériuma. Az ‘oltárfosztás’ számomra a legszomorúbb történés, itt élem át legmélyebben a halált, az ürességet.. a megfosztottságot.. az igazságtalanságban megélt kíméletlen arcul csapatást, a megaláztatást.. az ürességet. Hogy senki vagyok. Nélküle. És Ő meghal. A szín, a fény, a melegség… Nagycsütörtök közeleg…

És minden jól van így. Béke van. Jöhetnek a viharok, a szívszakadás, béke van. Valami mélység átszakadt, és a felszínre került. A legigazibb böjt újra és újra lemondani arról, ami a szívednek, lelkednek a legkellemesebb (lenne)… kegyetlen önkínzás. De csak így lehet újjászületni, megmérettetni.. csak így lehet meghalni. Mert mi lenne kedvesebb szívünknek, mint az Élet maga? Mint Élni? És egyszer ezt is el kell engedni, és menni kell, ha jő a révész. Hát ezért. Mert önmagam és Isten előtt megállni a legfontosabb. Az összes többi nem számít. Az én királyom nem e világból való…