Költözés, mint hobbi

Ma valami különös indíttatásból összeszámoltam, hogy az utóbbi 5 (6) év alatt, 2005 tavasza óta hányszor költöztem. Sokszor.
Éppen meg tudom számolni a két kezemen hányszor!

2005-ben háromszor
2006-ban kétszer
2007-ben egyszer
2008-ban egyszer
2009-ben egyszer
2010-ben egyszer

… és míg 18 éves lettem, a szüleimmel/anyukámmal összesen négyszer, utoljára 1995-ben. 1999 és 2005 között “csak” négyszer költöztem. Akkor az azt jelenti, hogy 17-nél tartok… (van ebben néhány alkalommal elköltözés otthonról majd vissza. 2002 tavasza és 2005 tavasza között viszonylag stabilan ugyanott laktam – békeidő, úgy tűnik).

Lehetne azzal elütni, hogy vízöntő vagyok, levegő elemű, és semmi sem földel le.. na de ennyire nem? Azt hiszem ideje más hobbit választani. Nem csoda, hogy idén (tavaly októberben) annyira kibillentett a költözéssel járó feszültségek tömkelege. Egyszerűen túl sokszor változtattam helyet igen rövid idő alatt. Évente. Mint egy költöző madár :). Igaz, ők évente kétszer repülnek – oda és vissza. De már majdnem ott vagyok (és inkább nem szeretném elérni).

Most már jó lenne fészket rakni, és ha utazom is, a stabil otthonomba térni vissza minden évben – mint a gólya. Bár lehet hogy egy villanypóznánál vagy kéménynél biztonságosabb helyet választanék…
Most már talán menni fog ennyi rákészülés után.

This entry was posted in gólya, költözés, vízöntő. Bookmark the permalink.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s