Hónapokkal ezelőtt az egyik hajnalban rigófüttyre ébredtem. A város közepén.

Amióta Barcelonába költöztem hiányoztak a rigók: a fecskék kedvesek, de az éles sivításukat nem szeretem, a sirályok a tengeri szabadság hangján rikoltanak, és ilyen messzire a hegyek felé már nem jönnek el. A galambok turbékolnak (az előző lakásunkban reggelente ezt hallgattuk), a papagályok rikácsolnak – ami remek és vicces járva-kelve a városban… de a rigók a legkedvesebbek nekem. Hiányoztak.

Egy-két hónapja délelőttönként és estefelé van egy időzóna, amikor egy (vagy több) rigócsalád cserreg körülöttünk, és jó elpihenni az otthonos sürgölődésükben. Megnyugtató.

A jövő héten könyvleadás, utolsó fejezetek, utolsó simítások készülnek most, szerkesztés, s egyebek.

Az első könyvem, amely nem magyarul fog megjelenni (majd valamikor ősszel, hogy mikor, még pontosan nem tudom). És amit nem magyarul írok.

Majd mesélek még e hosszú csend után – bár a hónapok közben rájöttem, hogy lényegében a blog követői közül, az oldal és blogmotor migrációja miatt minden blogkövető elveszett. Szimbolikus újraindulás ez, minden szinten!

Közben elhallgattak a rigók, megyek velük vissza a soron következő fejezethez én is.

Szuper lazítós hétvégét nektek!

Billy megmutatja, hogy kell a sziesztát mesteri szinten űzni: