Sokkal fontosabbak a személyes, egyéni választásaink, mint bármikor máskor. 

Sokkal fontosabb az, hogy felismerjük, milyen belső szöveget mormulunk magunknak, amikor félünk, bármi legyen is a félelem tárgya (megélhetés, jövő, fájdalom, veszteség, fizikai leépülés, stb…), mint eddig bármikor. 

Le kell venni a régi lemezeket a belső lemezjátszóról, és frissíteni a lejátszási listát. 

Lehet, hogy csak saját magamat erősítem most mindezzel, de akkor is, napi betevő falatom, hogy tovább menjek, lépésről lépésre, szem előtt tartva a célt. 

Sokkal jobban megterhel a fizikai, nyári 12-13 órás munka mint azt sejtettem előre – persze hozzá kell és hozzá lehet szokni mindenhez (lényegében pihenés nélkül, egyedül). A vezetés külön stressz faktor egyelőre – a La Roca Village nagyjából negyven-negyvenöt percre van Barcelonától. Így aztán a rutin is gyorstalpalón alakul. Az első három napom utáni estén hazafelé egy autopálya automatában felejtettem a bankkártyám. Azóta nem játszom ilyent :). 

Minden rendben van, erősödni, fejldőni kell – fizikailag is. 

A nagy ajándékok az életünkben néha egészen másként érkeznek: némi keserű ízzel, lemondással, meglehetősen rossz belépővel, veszteséggel, stb. Óriási mentális erőfeszítés kitartani mindebben, de ugye, a mentális tréning is tréning, gyakorlok magamon ezerrel – és minden nagy tanuló időszak pontosan ilyen: hol mélyebben, hol magasabban gyakorlatozunk, 

Ennek a munkának köszönhetem, hogy hetente 2-3-4-szer újra eljárok úszni (segíti az anyagcserét és erősíti az erek falait), hogy újra időt szakítok a rendszeres testmozgásra, jógára; és a szellemi erők összehívása is komoly feladat! Meditáció, ima, minden, ami erősít, bevetésben van. 

A kirakó apró darabkái kezdenek összeállni egy szépséges képpé, óvatosan, finoman összefont álmok kezdenek testet ölteni áttetszően, délibáb-szerűen a távolban. A nehéz pillanatokban vissza kell vezessem magam a belső kúthoz, hogy megmossam az arcom, a szemeim, és tisztábban láthassam mi miért történik, mit miért választok, merre megyek. 

A számlákat fizetni kell. És Hamvas Béla jut eszembe. Kétkedve, értetlenkedve kukcskálok felé: vajon ő hogyan bírta ezt az egészet? De egy idő után nincsenek ilyen kérdések. Le kell szállni a katedráról, fejet hajtani, és a maradék időt annak szentelni, ami feltölt, lazít, épít, és továbbvisz. 

Bármilyen munka adja a kenyeret az asztalomra, az, hogy személyesen, emberileg értékes vagyok-e vagy sem, ettől a munkától teljesen különvaló. 

A Wachowski testvérek legutóbbi, eléggé gyöngére sikerült “Jupiter Ascending” című filmje jutott eszembe: ha van bármi mondanivalója, akkor pontosan ez az. 

Aztán az a felismerés is megjött, hogy fizikailag sokkal többet bírunk el, mint amennyit feltételezünk. Hála Istennek. 

Ilyesmiken merengek az elmúlt napokban. Új perspektívát tanulok: amely szinte röntgentként világítja át a “kapitalizmus” gépezetét, megerősítve abban a vágyamban, víziómban, irányomban, hogy lehet(ne) ezt másképp csinálni. 

A hétvégén EuroDisney-ben voltunk a párommal s a kisfiával közösen: nagyon jó út volt, de maga a park inkább csalódás volt. Óriási sorok (volt, ahol 100 percet kellett volna várni, míg sorra kerülhettünk volna), viszonylag kevés attrakció 5-6 éves népségnek, egekbe szökő árak, és több, felújítás alatt álló játék, amelyről nem adtak előzetesen tájékoztatást – a térképen is működőként volt feltűntetve. Persze lehet, hogy nem az én szemeim a mérvadók itt, mert kihalt belőlem – vagy sosem volt – az a részem, amely csodaként tudott volna rátekinteni erre. 

De valami kellett legyen, mert emlékszem, mennyire rajongtam a régi pesti Vidámparkért 6-8 évesen.

Az új tapasztalataim fényében azt a rengeteg munkát láttam, ami a park működése mögött van, a hiányzó vagy hiányos (ár-érték aránynak nem megfelelő) kiszolgálást és alacsony minőséget, és hogy mennyivel többet ki lehetett volna hozni az egészből – a park gazdáinak és szervezőinek részéről – egy kis odafigyeléssel. 

Persze voltak szuper pillanatok és showk is, amit nagyon élveztünk. És a szállodát, ahol egy teljes kalózhajó szolgáltatta csúszdáival és medencéivel a szórakozást kicsiknek és nagyoknak. 

Remélem, vannak még szemeim csodákra, mesékre és egyebekre, s nem veszett ki belőlem teljesen ez a gyermeki rész. Azt hiszem, hogy nem. Csak valahogy, ott a parkban, nem tartott velem. 

Hosszú éjszakám legsötétebb órája van most. Vissztarének az erők, az imák, az Isten, az álom, az angyalok, a dolgok helyes szétválasztása, a kitartás, a figyelem. Erő. Virrasztás. Gyertyaláng mellett. Csöndes, eltökélt törekvés a fény felé. Mindaddig, míg egyszer csak előbukkan majd a nap.