Napfelkelte a repülőgép ablakából, felhőország pamacsai között. Valóban hasad a hajnal: egy veres-arany fénycsík világosságot hasít a szürke fellegek közé. Húsvéti metafóra.

A dohai megérkezés álmos, viszont egy remek koreai filmmel gazdagabb: The Beauty Inside (Belső szépség). Gyönyörű, költői film.

A városban szinte minden a sárga valamely árnyalatában játszik (földsárga, okker, narancs, fakult kövek, sivatagi homok). Felülről még láttam a nagy “Pearl“-szigeteket, amely teljesen ember alkotta “kiegészítés” a félszigethez csatolva. Elég megyőző.

Mindenhol építkezés, és a belváros messziről szinte Manhattant idézi. Qatar Skyline.

Alig négy óra avlás után bevesszük magunakt a városba, és a Hakkasan étterem helyett elsőre Gordon Ramsy által jegyzett Opal étteremben végezzük. Ott is megérte, főként a finom szellőért a 26 fokban, a kilátásért az öbölre és a kíváncsian minket körültáncoló sokféle madárért, amelyek el-elcsentek egy-egy lehulló kenyérdarabot.

Most a reptéren ülünk, mindjárt beszállunk Tokió felé. Ma este már Tókióban fogunk sétállni. Egyelőre elképzelhetetlen, álmos vagyok és még jó 6-8 óra repülés áll előttünk.

Itt van pár kép Doháról, addig is, míg Tokióba érünk: