Vissza az útra. Hello Zagreb, hello Ljubljana, hello 1 fok. Hiányoytál. Szeretem a telet. Kell ez a baciölő hideg, ez az influenzapusztító cidri. Másképp nem megy, csak úgy, mint a mediterrán népségnél, akik szerint 5-10 fok nem elég hideg ahhoz, hogy központi fűtéses házakat tervezzenek… (szerintem igen).
Antibiotikum kúra (szerintem más nátha és influenza törzsek tanyáznak a peninsula Barcelona felőli részében, mint kis hazánkban, ezért aztán sokszoros keveredés, de jó hír, hogy hat az anti-bio), s utazás. A legjobb együtt. Csodás dolog végre megérkezni majd’ 12 óra cincálódás után. S a mai nap tele volt meglepetésekkel.

Barcelona-Zágráb, sima ügy, egy bécsi átszállással – azt nem tudom visszafelé hogy fogom ezt az átszállást majd potom harminc perc alatt megvalósítani, de van rá némi sansz, hogy sikerül. Ráérek még aggódni ezen. Zágrábba megérkezvén, megtaláltam a taxit, szuper, s kértem, hogy akkor gyerünk a központi vasútállomásra. Mentünk is, de közben a sofőröm nagyon kedvesen megkérdezte, hogy hova tartok, mert hogy az a helyzet a központi pályaudvart a napokban lezárták, és valószínűleg máshonnan mennek a vonatok. Odakukkantottunk, így is volt, s ügyes volt mert még a következő állomásra is ő vitt el – ugyanis felajánlotta hogy segít kideríteni az ügyet. Védőangyal, vezető és taxisofőr mellékállásban. Szerencse, véletlen, áldás, ilyesmik.

A kis – de tényleg kicsi, kisebb, mint a Kelenföldi otthon – állomáson WC sem volt, a jegykiadó kisasszonyokhoz tudtam besurranni (ott is nagyon kedvesek voltak, és beszéltek angolul ó ye), majd kiderült, hogy este 7-kor a 6.30-ra várt vonat még nem érkezett meg (ó ye), így nem kell két üres órát eltöltenem azon az állmáson, ahol nem költői túlzás azt kijelenteni, hogy nincs semmi (egyetlen várakozóhelység a jegykiadókkal együtt). Egy kis várakozás, s begördült a vonat, helyem is lett, majd egy kis várakozás a határ előtt, határ után, s zsupsz! meg is érkeztem Ljubljanába. Azt hiszem ez is egy olyan város, ahol tudnék élni, nagyon hangulatos, kellemes légkörű. És van tél, igazi tél. Megszívlelendő. Jól esik ez az igazi hideg egy kicsit, persze valószínűleg nem 3-4 hónapig, de most a barcelonai nyirkos ál-hidegből becsöppenni az igazi tél végi hűsségbe, hófoltokkal, remek érzés.

No hát ennyi. Megérkeztem. Adtam az útnak rendesen, ahogy Jacktől várták! De én azért még visszatérek Barcelonába.