A szó egy élő lény. Ahogy a nyelv is. Az agyonhasznált szavak kiüresednek, eljelentéktelenednek, megfakulnak. Mint ősszel a fákon a levelek: zörögve hullanak lábunk elé, amikor újra életet próbálunk lehelni beléjük. A Kabbla – a zsidó vallás misztikus vonulata – értelmezésében az Ótestamentum Isten élő szava, lehelete. S az Újtestamentum levelei közt azt olvashatjuk, milyen éles fegyver a nyelv, milyen mélyen tud hatolni a szívbe és lélekbe, mérgezve ott a lágy, érzékeny részeket… áldást, átkot oszt a nyelv, köt és feloldoz, s nem is tudunk róla. (Egy korábbi bejegyzésben is írtam erről, klikk ide.)

Valahogy úgy érzem, itt a sok idegen szóba s nyelvbe gabalyodva (angol, francia, spanyol), hogy egészen másképp beszélek idegenül, mint magyarul. Nem érzem a szavak súlyát, sokkal jobban oda kell figyeljek arra, hogy mit mondok, hogy tényleg azt mondjam, amit gondolok, s amit mondani akarok, ne valami mást. Az első hetekben az egész hullámzik, az első pár nap a nap végére már három nyelven beszéltem egyszerre, egy mondaton belül, aztán az is előfordul, amikor annyira fáradt vagyok, hogy magyarul szólok a beszélgető társamhoz, s utána esik le, hogy jaj bocsánat, te ezt nem érted! Sosem gondoltam volna, de eljött az a fázis is, amikor úgy érzem, hogy már angolul sem tudok. Mondjuk Skócia éppen rátett erre egy lapáttal, hiszen őket elég nehéz megérteni…
Ezzel együtt, az idegennyelv végtelen szabadságot ad arra, hogy olyan dolgokat is kimondjak, amit mondjuk magyarul nem tennék meg (mert úgy félnék, talán a szavaktól maguktól, ki tudja miért).
Lassan-lassan a visszaesés után beindul a fejlődés, s minden nagyon a helyére kerül, ebben bízom.

Sokan jártok erre mostanában, gondolom ennek oka elsősorban az Alexandra Könyvjelző magazinjának decemberi számában megjelent portré beszélgetés, a könyv kapcsán (klikk ide). Örülök, hogy itt vagytok, és remélem találtok kedvetekre való olvasnivalót! 🙂

A tegnapi (vagy tegnapelőtti?) íráshoz kötve, már vége van a hullámvölgynek. Vagyis apálynak. Ráadásul szombatra 18 fokot és napsütést jelez előre az időjós, s ez valami fantasztikus dolog december közepén! Úgyhogy küldök egy kis napfényt, ha máshova nem a szívekbe. Ott a legfontosabb a melegség.