Nos, a hétvégi – szombat kora-délutántól hétfő reggelig abszolvált 20 óra alvás megtette az arcsimító hatását. Már nem érzem úgy, hogy le akar mászni a képem a koponyámról, és a szemem alól sem csorog le a bőr óriási karikákkal. Éljen a napsütés, és a nyár itthon is!
Csak mert hazaérkeztem, nem marad abba a párnafilozofálgatás, akad itt is bőven olyan, amit finom tollakba kell burkolni, hogy ne kék-zöld foltos lábakkal kászálódjunk fel estünkből. De legelőször még egy bejegyzés erejéig (talán idővel több is lesz, hiszen biztosan van élmény-ülepedési-zóna) visszatérek az Egyesült Államokban töltött időmhöz, annak is a legutolsó napjához. Mégpedig azért, mert képzelem, mennyire furdalja az oldalatokat a kíváncsiság, hogy mire (mikre) jöttem rá… és ezzel tudom a legjobban összefoglalni az egész hat hetet.
Los Angeles és DC között a Kung Fu Panda 2 című rajfilmet vetítették, és komolyan mondom, ez a film tette fel a pontot az I-re, vagyis szépen bezárta a kört, a kinti idő kezdetétől a hazautazás pillanatáig. A második részekről ugye az az általános sztereotípia, hogy sokkal rosszabbak, mint az első részek… nos a Kung Fu Panda 2* tökéletesen élvezhető, humoros film, nem mellesleg olyan tartalmakkal, ami egy mezei nézőben mint pl. én, egy hat hetes belső fejlődési folyamatot világít meg és zár le méltón.
Vannak az úgynevezett AHA állapotok, kis-megvilágosodás élmények (vagy nagyok, nem akarom minősíteni), a rádöbbenés, az új átélésének lélek- és sejtmélységeket rengető pillanatai, amikor átfordul lényünkben a tantusz. Lehullik, csilingelve. És tényleg egyetlen pillanat alatt szivárvány szín vonja be az addig sötét zugokat, tonnás súlyok, nehéz, szürke kabátok szakadnak le vállainkról, és nem is értjük, hogy eddig hogy nem láttuk/tudtuk/hittük EZT a friss, éppen tapasztalt valóságot. Vagy hogyan hihettünk el/tudhattunk magunkról vagy a világról ekkora blőd képtelenséget… Megvan, mire gondolok? Na hát ez történt Los Angeles és Washington DC között félúton: a felismeréstől még a könnyem is kicsordult – nevettemben és megkönnyebbülésemben. A film alatt.
Azt szoktam volt mondani magamnak már igen hosszú ideje, hogy vannak bizonyos olyan sebek vagy hegek (nevezzük például veszteségnek), amelyek sosem gyógyulnak be teljesen, és ez volna – kinek-kinek a sajátja – az egyik keresztünk, amit egy életen át cipelünk. Kérem szépen ez a világ legnagyobb tévedése. MINDEN seb és heg begyógyulhat, teljesen mindegy, hogy mi okozta. Lehet HAGYNI meggyógyulni. Ez pedig csak akkor következhet be, ha már készen állunk nem eszerint a sérülés szerint definiálni önmagunkat, ha készen állunk elengedni a sérülést, nem ragaszkodunk fájdalmunkhoz, bánatunkhoz, bármennyire is mélyre ette be magát a (lelki) húsunkba akkor, amikor történt. Nagyon fontos, hogy identitásunk része mindaz a tapasztalat, amit megélünk az életünk során, és ebbe beletartoznak azok a súlyos események is, amelyeket csak elszenvedünk, mert nem áll módunkban elmenekülni, vagy megváltoztatni az eseményeket, rajtunk kívül álló okok miatt. Azt hiszem, mindenkinek van egy ilyen batyuja. De határtalan ujjongással tölt el a rádöbbenés, hogy ezek a mélységek is tudnak gyógyulni. Megújulni. A gyógyulás nem azt jelenti, hogy el kellene felejteni mindazt, ami történt: talán inkább elfogadni, nem harcolni többé ellene, és elengedni. Elismerni, felismerni mindazokat az értékeket, amelyeket létrejöttével későbbi éltünkbe hozott, és hagyni, hogy a seb behegedjen, majd a heg eltűnjön. Mert meggyógyulhat.
Olyan ez most nekem, mint egy varázsszó. Őszintén abban hittem, hogy vannak dolgok, amelyek sosem gyógyulhatnak meg. Tévedtem. Még ez a legmélyebb üszök is meggyógyulhat, és új élet sarjadhat a helyén. A legszebb ajándéka ez az útnak, sőt, az elmúlt éveknek. Az elmúlt dekádoknak. Akárhányszor idézem fel ezt a szót, hogy ‘meggyógyulhat’, vagy magát a felismerés élményét, újra elönt a könnyedség és boldogság arany érzése, a megkönnyebbülés, a valami hosszú és súlyos megnevezhetetlen alól való szabadulás; friss, hegyi levegő és élénk tavaszi színek.
És nem azért igaz, mert Po mondja, hanem azért mondja Po, mert igaz! Köszi, Po :). Éljenek a sárkányharcosok!
_______________________________________________________________
*ha nem láttad még a filmet, azt javaslom ne nézz más előzetest, mert az összes jó poént lelövik a többiben… megéri a filmben látni először.
Párnafilozófia 