Töltekezés

Nagyszombat estéjén már nem tudtam részt venni a Vigíla szertartásán, mert ágyba döntött a makacs nátha. Szétrobbanó fejfájás, és ömlő takony, már bocsánat, de egy lepedőnyi zsebkendőhadat elfogyasztottam egyetlen délután leforgása alatt.

Azóta itthon, párnák közt, és tegnapra már a hangom is elillant, valami repedt fazék recsegésre jön csak. Úgyhogy inkább hallgatok. Ma már volt erőm itthonról dolgozni, végül is ez is valami… ügyesen ledolgoztam a várakozó levélhalmaz jó nagy részét (persze maradt bőven holnapra is).

Egyszóval alig három hónap leforgása alatt, megint itthon, megint betegen, és ez nálam sajnos általában minimum 1 hetet jelent. Lassan elérem most is. Arra jöttem rá – már napok óta boncolgatom ezt a kórt, hogy miért, hogyan is jött most – hogy valószínűleg már annyira tele voltam, hogy semmit nem tudtam befogadni. Egyszerűen elég lett: annyira de annyira sűrű volt az elmúlt egy hónap, sőt, inkább két hónap, hogy kész, betelt, és kipukkadt. A I-re a pontot az tette fel, hogy két-három munkát csináltam egyszerre (kettőt-kettőt párhuzamosan, egyet napközben, egyet este itthonról) a múlt hét előtti két hétben, és hiába volt minden, nem maradt semmi időm arra, hogy egy icipicit élvezzem a kinti napsütést, és elmenjek valamit sportolni.

Sok féle típusú ember van, és már én is tudom, hogy nem vagyok egyedül :). Nem csak azzal, hogy három-négy óránként ennem kell, mert ilyen gyors az anyagcserém (itt mondjuk anyukám annyira nem számítana, mert azonos gének, ugye, de márciusban találkoztam egy teljesen idegen hölggyel, aki semmiféleképpen nem lehet családtag, mert afrikai is 🙂 és neki is ennie kellett ilyen ritmusban, különben rosszul volt, és mint az anyatigris kapott a kajáért. Megnyugtató, hogy vagyunk így néhányan!). Vannak olyan emberek is, akik, ha nem mozognak rendszeresen, akkor megbetegszenek. Na hozzájuk tartozom én is. Annyira sok feszültség volt az elmúlt egy hónapban az életemben, olyan sokféle, hogy valahogy mindenképp ki- és le kellett volna vezetnem. Magamból. Nem történt meg. Erre az írás nem elég. Ilyenkor izzadni kell, izomfeszülésig, lihegni összeszoruló tüdőig, fókuszálni, fizikailag küzdeni, hogy kiszoruljanak ezek a betegítő gondolatok, feszültségek, hogy transzformálhassuk a felgyülemlett energiát – alkotó, és nem romboló üzemmódba. Nos, ezt nem tettem meg, mert nem volt időm (nem csináltam rá), és tessék, a fegyver visszafelé sült el, itt bennem felrobbant ez a nagyfeszültség, és jól megbetegített. Az igazából nem számít, hogy valószínűleg meg is fáztam… azt gondolom, hogy a kellő testmozgással nagyon sok betegség megelőzhető.

Mindemellett az is történt, hogy nem tudok többet befogadni, és ezért is kellett a kényszerű pihenő, hogy feldolgozhassam a felgyülemlett élmény- és információ mennyiséget. Emellett szól az is, hogy enni is alig eszem. Még mindig, napok óta. Nincs étvágyam. A nátha miatt is, persze, de lelki szinten ez annyira nyilvánvalóan arról szól, hogy ne tömessek tovább, hagyjam magam emészteni is… Úgyhogy ez van most. Emésztgetem az éltem, nyomom az ágyat, élvezem a szülői gondoskodást (ami jó beszélgetésekben, talpmasszírozásban és sok találkozásban fejeződik ki), és napközben az ágyban ülve dolgozgatok. Azért jó lenne már kint lenni a napsütésben, és élvezni a tavaszt… a közelgő májust…

Hátha nem csak a magam okulására szolgál, azért gondoltam, hogy megosztom veletek.

This entry was posted in betegség, erő, mereng. Bookmark the permalink.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s