47.8 %, ennyi lett a végső részvételi arány. Erre az adatra közel másfél órát vártunk a meghirdetett sajtótájékoztató időpontjához képest (este 8 óra). Közben egy-egy brit ajkú hölgy már az exit poll eredmények alapján el is készítette a cikkét, és épp a szerkesztővel beszélt, gondolom.
Az előzetes eredmények hajnali 1 előtt nem nagyon várhatóak. Az egész városban dudaszó hallatszik újra is újra, mint valami gigantikus esküvői menetben: az autók ablakain különböző pártok (nagyobb, vezető pártok) zászlóit lógatják ki, és persze petárdák is durrannak időről időre.
Míg a médiaközpontban várakoztunk a Médiával, arra jutottam, hogy ha igaz az a mondás, hogy minden erős férfi mögött egy erős asszony áll, akkor ez fordítva is igaz kell legyen: miszerint minden erős nő mögött egy erős férfi (férj) áll. Egyszerűen azért, mert egyedül, egymás kölcsönös támogatása nélkül nem működhet, az előbb-utóbb nagy megkeményedéshez és összeroppanáshoz vezet(ne).
Kora délután több volt a várakozás, a bizonytalanság és a szikra. Mostanra már a bizonyosság fellege lebeg a várakozók felett, talán egyfajta megkönnyebbülés és visszafogott öröm is (amelyet a megkönnyebbülés okoz, hogy vége van a szavazásnak, a kapuk bezárva, elvégeztetett, bármi legyen is a végkifejlet). Közben a CEC egyik tagjával beszélgetek, és kiderül, hogy igencsak bonyolult és bürokratikus hálón kell a szavazatoknak átverekedniük magukat, amire megszámlálódnak – előzetesen, majd véglegesen. Egy négy lépcsős rendszer működik, háromszori hitelesítéssel. Hát kérem, szavazat legyen a talpán, aki meg tud szökni!
Reggelre kiderül, hányadán is állnak a pártok. Addig csak annyi biztos, hogy 47.8 %-os volt a részvétel, és az északi tartományban 3 mozgó szavazóhelyiséget be kellett zárni. Az exit pollok alapján koalícióra lehet számítani, nincs többségi győzelem. A CEC nem bízik az exit pollokban, és várják az elsődleges eredményeket. A hivatalos kihirdetésre, mivel a panaszokat és jogorvoslatokat is figyelembe kell venni hozzá, jó pár napot várni kell – nagyjából 10 napon belül számíthatunk rá, ha nem lesz különösebb gubanc. A CEC maradt az irodában, én meg hazajöttem ágyba ájulni, azt hiszem nem szaladnak el az eredmények reggelig.